Pomázi Cseresznye a pomáziak és a turisták kiskátéja

A pomázi busz közlekedésről


Egy kedves olvasónk küldte be az alábbi írást a pomázi busz közlekedésről.

A tényállás a következő:

17:00-ig dolgozom Budapesten.
Az éppen arra járó HÉV-vel eljutok Pomázra, leszállok az állomáson 17:41 perckor.

Látom, hogy a buszmegálló üres. Még vannak halvány emlékképeim tavalyról, hogy olyan 17:56 körül kell indulnia busznak, biztos azért nem várja senki, majd mi (az említett HÉV-vel érkezők) megkezdjük a sort, mire indul, feldagad a tömeg.
És a várakozók valóban sokasodnak, sűrűsödnek, de busz csak nem érkezik.
Akkor szánom rá magam, hogy megnézzem a menetrendet.
Aszerint 18:10 perckor indul a következő busz. Tehát 29 perccel azután, hogy leszálltam a HÉV-ről.
Amikor a sofőrt kérdezem, hogy ez most komoly-e, hogy fél óránként jár a busz, azt feleli: ilyenkor már igen, mert „túl vagyunk a csúcson”.
Nem akarok tovább kötekedni vele, valószínűleg ő tehet a legkevésbé az egészről.
Hazaérve azért még ránézek az interneten a menetrendre, amiből kiderül, hogy az előző busz 17:35-kor hagyta el az állomást, tehát nem is 29-30, hanem 35 perc van a két járat között.
Az illetékeseknek (Volán?) azért csak fel lehetne tenni pár kérdést:
1. mettől meddig tart „a csúcs” ?
2. mivel a várakozási idő tartama alatt haza tudnék gyalogolni Pomáz BÁRMELYIK részére, akkor ez a megoldás?
3. a Csobánkaiak, Pilisszentkeresztiek, Dobogókőiek keljenek útra szintén?
4. TÉLEN ugyanígy fogunk várakozni a -10 fokban, adott esetben 35 percet?
5. vagy majd hazagyalogolunk?
6. vagy be kell ülni a kocsmába addig?
Csak ennyi lett volna.

Nem tudom, ki találta ki ezt a viccet, de nagyon gyenge.

s.

Kíváncsiak vagyunk, kinek milyen tapasztalatai vannak a menetrendről, a pomázi közlekedési lehetőségekről.
Írják meg, akár hozzászólásként a cikkhez, akár egy önálló cikként!
Szerkesztőség

Bejegyzés dátuma:

Hozzászólások

4 hozzászólás a(z) “A pomázi busz közlekedésről” bejegyzéshez

  1. Bencze Csilla avatar
    Bencze Csilla

    Kedves Szerkesztőség!
    Igaz, nem a busz menetrendhez szeretnék hozzászólni, de a pomázi közlekedéssel kapcsolatos. Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy ma tudtam meg, hogy teljesen megszűnt a minibusz szolgáltatás, amivel időnként fel lehetett jutni a Vörösmarty lakótelepre. Erről sehol, semmilyen formában nem kaptunk tájékoztatást. Kérdezem én, milyen „város” az, ahol nincs tömegközlekedés? Nem a Polgármesteri Hivatal dolga lenne az, hogy megoldja ezt a kérdést? Eddig már évek óta harcoltam azért, hogy nyáron ne szűnjön meg ez a szolgáltatást, ennek ellenére, idén már teljesen megszűnt. Miért nem tud a Polgármesteri Hivatal kiírni egy pályázatot? Lenne olyan vállalkozó szerintem, aki ezt sokkal jobban működtetni tudná. Kérem a képviselőket, akik ezt véletlenül olvassák, hogy járjanak már el ez ügyben, oldódjon már meg ez a probléma. Nagyon sok nyugdíjas, kisgyerekes család él a lakótelepen, akiknek így is nagyon nehéz például eljutni az orvosi rendelőbe.De ha csak a nyári 40 fokos hőséget, vagy a téli jeget említem, éppen elég nehéz le-fel jutni a HÉV-hez is, csomagokkal felpakolva. Erről leveleztem már korábban egy képviselő úrral, aki azt mondta, hogy a polgármester úr szerint nincs rá igény. Hát ezt már csak azért sem értem, mert volt erről korábban aláírás gyűjtés, kérdezem én, az hová lett? Így tényleg nincs igény! Egy rendszeres járatot kellene működtetni, úgy, hogy a vállalkozó ne siránkozzon azon, hogy nem éri meg neki. Olyan pályázat kellene, amiben vállalná a vállalkozó, hogy minden egyes HÉV járatnál várakozik, és nem csak este 8 h-ig. Biztos lenne rá megoldás, csak akarni kellene. Erről írtam korábban a polgármester úrnak is, de sajnos még válasz sem érkezett, annak ellenére, hogy őt is kötelezné a 30 napos válaszadási kötelezettség. Kérem, hogy a képviselők tegyenek már valamit, ha kell, újból fogunk aláírásokat gyűjteni. köszönettel Bencze Csilla

    1. Hardi Péter avatar
      Hardi Péter

      Kedves Bencze Csilla!
      Köszönöm szépen, hogy megírta a véleményét, illetve az igényét a szolgáltatással kapcsolatban, amely – ahogy azt az aláírások is bizonyítják – nem csak az Öné. A legközelebbi testületi ülésen fel fogom vetni a témát, és kérni fogom a városvezetéstől a megoldását.
      Üdvözlöm:
      Hardi Péter
      képviselő

      1. Bencze Csilla avatar
        Bencze Csilla

        Kedves Péter!
        Előre is köszönöm.üdv.Bencze Csilla

        1. Hardi Péter avatar
          Hardi Péter

          Nagyon szívesen!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük