Sorozatunkban ezúttal Greiner Margit operaénekesre emlékezünk. Szilárdfy Zoltán plébános-művészettörténész visszaemlékezése a Pomázi Polgár 2002-es számában jelent meg először. Itt bukkant rá Ozorai Magdolna.
Greiner Margit – Egy jeles pomázi operaénekesnő (1911-1964)
Az itt közölt történet Dr Szilárdfy Zoltán művészettörténész személyes hangvételű, dokumentum értékű vallomása szomszédjukról a Greiner házaspárról és operaénekes leányukról Greiner Margitról.
(A cikk a 2002-es Pomázi Polgár májusi számában jelent meg, melyet némi képkiegészítéssel változatlan szöveggel közreadunk.)
Pomázon, családi házunk szembeni szomszédjai 1914 óta a Greinerék voltak. Familiáris barátság fűzött bennünket hozzájuk, közel hatvan éven át. A takaros otthon szép kertjének utca felőli kerítésénél ma is áll az a két hatalmas fenyőfa, melyet a Greiner házaspár ültetett, amikor fiatal házasként Óbudáról Pomázra költöztek három éves lánykájukkal, a kis Margitkával. Mióta emlékezetemet tudom, állnak a fenyőfák, melyekről kiskoromban azt gondoltam, hogy a Kőhegy felől jóformán mindig fújó hűvös szelet ezek a nagy fenyőfák fújják. Az egyik nagy fában Greiner bácsit, az alacsonyabb ezüstfenyőben Greiner nénit, s a két fenyőfa között álló tujafában leányukat láttam.
Gyerekkori fantáziám szomorúan vált valóra, ugyanis az örökzöld tujafa már vagy húsz évvel ezelőtt kipusztult, jelezve egy család súlyos tragédiáját, amikoris az öreg szülők váratlanul, egyik napról a másikra elvesztették egyetlen reménységüket, istápjukat. Margitkát. A megrendítő gyászhírt senki nem merte velük egyedül közölni, ezért a legközelebbi és legrégebbi szomszéd, az édesanyám, Tölgyes Kálmán esperes-plébános és doktor Tiszolczy Lajos, a falu közkedvelt orvosa együtt adták tudtukra. A haláleset Debrecenben történt 1964. május 25-én.
Margitkának az utolsó munkahelye a debreceni Csokonai Színház volt, ahol ének korrepetitorként működött, az énekesekkel külön gyakorolta a szerepüket. Édesanyám testvérhúga, Dusika – Pomáz szülötte, aki 92. évében is jó egészségnek örvend* – Margitka iskolatársa, legjobb barátnője volt, ezenfelül a keresztkomaság lelki rokonsága is összefűzte őket. Ó mesélte el nekem, hogy nagynénje. Szálai Ernőné, Tost Ilona, aki a századforduló vallás- és közoktatásügyi miniszterének volt a leánya, egyik pomázi látogatása alkalmából hallotta a kis Margitkát énekelni, mire megjegyezte: „Rendkívül tehetséges és muzikális gyermek!”
Ezt a muzikalitást apjától, Greiner Károly (1885-1971) Láng-gyári művezetőtől örökölte, akit magam is számtalan esetben hallottam „steier” dallamokat citerázni. Apja bécsi származású volt, aki egy óbudai polgárlányt vett feleségül. Margitka édesanyja, Szupp Lujza (1886-1969) régi erdészcsaládból származott, ősei az Osztrák–Magyar Monarchia császári és királyi birtokain már V. Ferdinánd óta jeleskedtek munkájukkal.
Egyetlen leánya a dramatizálás teátrális készségét tőle nyerte, mely jellemvonásnak magam is sokszor tanúja voltam. Csak egy példát említek. A szomorú emlékű 1937-es pomázi árvíz alkalmából, midőn a Dera patak már a Laszlovszky telep első harmadát elöntötte, Greiner néni átjött hozzánk, összecsapta a kezét és így szólt: „Jaj, Margitkám! Itt az igazi Duna!” Férjével együtt német nyelven is tökéletesen olvastak és beszéltek, így a napi politika csakúgy, mint Rudolf trónörökös és Vetsera Mária kalandos története rádióhallgatással egybekötve, tiszta kis konyhájukban állandó téma volt.
Greiner néni a kezdetektől rendszeresen, hetente látogatta a pomázi mozi előadásait, ahonnan mindig hozott nekem papírstanicliban pattogatott kukoricát. A filmszínház azért nem volt számára idegen, mivel a 20-as években az első pomázi „Mozgó Színház” (ahogy a Freiszléder ház homlokzatán olvasható) némafilmjeit a sötétben Greiner Margitka zongora improvizációi kísérték.
Itt jegyzem meg, hogy arra két-három éves koromból is emlékszem, amikor kedves szomszédasszonyunk a karjára vett, én pedig a nyakán függő Mária-medált nézegettem, amit idős korában emlékül nekem ajándékozott, s amit ma is kegyelettel őrzök. A hatvan évvel ezelőtti pesti Áruminta Vásárból pedig szentkép-sorozattal lepett meg.
Legnagyobb sikerét operaénekesi pályáján Erdély visszatérése után a Kolozsvári Nemzeti Színház 1941. november 28-i nyitóelőadásakor a Bánk bán „Melinda” szerepével aratta, mely egyúttal az első fellépése volt. Greiner Margitka a pomázi elemi iskola elvégzése után a Budakalászi Klinger gyárba járt dolgozni, majd az énekművészet nemes pályájára magánúton készült fel. Egy bizonyos Margit nénihez járt be Pestre, ahol Bazilides Mária kitűnő operaénekesnő, valamint Németh Marika voltak tanulótársai. Ez utóbbiról jegyezte meg Margitka, hogy szereplési esetén nyaklánca keresztjébe kapaszkodott, így vezetve le erős lámpalázát. Időközben Margitka férjhez ment Kricsfalvy Viktor erdőmérnökhöz, akivel először Esztergomban, majd Szegeden, legutóbb pedig Debrecenben laktak. Házasságukból egy Viktornak keresztelt, életképtelen gyermek született, akinek elvesztését édesanyja mindig is fájlalta.
Minden nagy ünnepen, amikor férjével együtt megjött szüleihez, nekünk is ünnep volt. Alig vártuk, hogy Margitka átjöjjön, s hallgathassuk érdekes, színes elbeszéléseit. Karácsonykor, húsvétkor mi is kaptunk tőle ajándékot.
Az alvég gyerekeinek sokat jelentő Majdánpolától a Szelistyéig húzódó szántóföldeken télen szánkóztunk, nyáron pedig a „ház mögött”-nek nevezett tarlón csatangoltunk, s gyönyörködtünk Pomáz panorámájában. Egy ilyen alkalommal Margitka is kijött velünk, s látván a learatott keresztekbe tett kévéket tanított meg tiszta mezzoszoprán hangjával a következő dalra:
„Szénaboglya ne gurulj, ne gurulj,
Értem rózsám ne búsulj, ne búsulj,
Mert én katona vagyok, mégse búsulok,
Jó az Isten, majd megszabadulok.”
Ez a kis megemlékezés, a már elfelejtett Greinerék számára pünkösd havában egy szál rózsa és margaréta legyen, azokra a sírokra, melyeknél szintén szomszédok vagyunk a pomázi árnyas temetőkert határán.
Szilárdfy Zoltán szavait lejegyezte: Dubniczki Csilla
*2008. február 4-én halt meg.
Forrás:
- Pomázi Polgár 2002. májusi száma
- Janka László és Nagy Géza fotói
Vélemény, hozzászólás?