Pomázi Cseresznye a pomáziak és a turisták kiskátéja

Bírósági meghallgatáson

Ma reggel a Szentendrei Járásbíróságon kezdtem a napot. Idézést kaptam, melyben Vicsi László feljelentést tett ellenem, rágalmazás vétsége miatt. A Pomázi Cseresznyében 2017. február 16-án megjelent testületi beszámolómra hivatkozott, ami rá nézve sértő. Az alábbi idézet szerepel a feljelentésben:

„A legsúlyosabb probléma itt Pomázon is a korrupció elhatalmasodása. Minden egyes beruházás, legyen az néhány m2-es út javítás, vagy 120 milliós közbeszerzés, túlságosan drágán, jelentős túlárazással valósul meg. A város vezetője a közpénzt hanyagul kezeli, a beruházásokra elnyert, főleg uniós pénzek egy része valakik zsebébe vándorol.”

A mai napra személyes meghallgatást tűztek ki, ahol mindketten megjelentünk. A véleményemet fenntartom, ezért a bíróság az eljárást lefolytatja. Az alábbi levelet nyújtottam be, hogy csatolják az ügyiratomhoz:

Tisztelt Bíróság!

Fenntartom a Pomázi Cseresznye cikkben megírt véleményemet, hogy polgármester úr a város pénzével nem bánik takarékosan, hanem azzal pazarló módon gazdálkodik.

Nekem, mint képviselőnek, kötelességem a visszásságokra felhívni a figyelmet, és tájékoztatni a lakosságot az önkormányzat munkájáról, a közpénzek kezeléséről is.

Korrupcióra pedig azért gyanakszom, mert az alább felsorolt észrevételeim ezt a gyanút erősítik meg:

  1. Közérdekű adatigényléseimet késve, és hiányosan teljesítették.
  2. A Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság nem volt hajlandó napirendre tűzni és megvitatni a bizottság részére készített beszámolómat a hőszigetelési projektről.
  3. Jogos észrevételeket tettem a bizottsági és a testületi üléseken, amikor közbeszerzés kiírásról, a nyertes pályázó eldöntéséről volt szó. Felhívtam a figyelmet a kockázatokra, problémákra, de nem történt kivizsgálás egyetlen alkalommal sem. Elfordították a fejüket a feltárt visszásságok láttán. Nem akarták megérteni, milyen problémákat vetettem fel, nem is akarták megvitatni.
  4. Jelentős túlszámlázásokra bukkantam, erre csak mentegették a költségvetés készítőjét, és a vállalkozókat. Mintha az Ő oldalukon állnának, a város érdekével szemben.
  5. Nem adták meg a szót, belém fojtották, gúnyoltak, minősítettek a képviselők és a jegyző is. Nem mérlegelték az érveimet. Nem kaptam érdemi válasz egyetlen felvetésemre sem.
  6. Az vizsgálódásaimat minden eszközzel próbálták akadályozni, megpróbáltak elhallgattatni, megfélemlíteni, lejáratni a Pomáz TV és a városi újság nyilvánossága előtt is. Véleményem szerint ez a feljelentés is az én megfélemlítésemet szolgálja.
  7. Akadályoztatásom azt a gyanút keltette bennem, hogy a polgármester azért gáncsol engem, mert fél az ellenőrzéstől. És azért fél, mert rejtegetni valója van. Fel kellett tegyem magamnak is a kérdést, kinek az oldalán áll a polgármester? Ki védi a közösség javait, ha nem Ő?

A lelkiismeretem diktálta, hogy a közösséghez forduljak. Ezért írtam meg ezt a cikket.

Pomáz, 2017. május 19.

Andrásné Murányi Borbála
önkormányzati képviselő, mérlegképes könyvelő

 


Bejegyzés dátuma:

Hozzászólások

4 hozzászólás a(z) “Bírósági meghallgatáson” bejegyzéshez

  1. Kalócz Antal avatar
    Kalócz Antal

    Ismerős a dolog! Ugyanezt végigjátszottuk a volt Lakiteleki polgármesterrel! Az ügyészség döntése az volt, hogy a polgármesternek mint közszereplőnek, tűrnie kell a kritikát!

  2. Vágréti László avatar

    Nem vagyok jogász, csak obligát paraszti eszem van (mely már azért nem abszolút józan, mert a napokban a majdáni fennsíkon megharapott egy morcos róka), mindenesetre számomra nyilvánvaló: a felperesnek halovány esélye sincs arra, hogy bírói úton mosdassa ki magát a hanyagság vádjából. Valójában az használt volna a renoméjának, ha hihető (hihetőnek tűnő) válaszokat fabrikál az alperes által fölvetett kérdésekre, vagy legalább megpróbálkozik azzal, hogy eloszlassa az őt körüllengő gyanút: „akadályoztatásom azt a gyanút keltette bennem…” stb.

    A tényállítások ezek: „Nem adták meg a szót, belém fojtották, gúnyoltak, minősítettek a képviselők és a jegyző is. Nem mérlegelték az érveimet. Nem kaptam érdemi választ egyetlen felvetésemre sem.”
    Ezekből következik a gyanú.

    Ha a felperes bizonyítani tudja, hogy a jegyző nem gúnyolta az alperest, illetve az alperes nem tudja bizonyítani, hogy belé fojtották a szót stb., ám ezt váltig állítja, akkor az alperes ostoba.
    Nem tartom valószínűnek.

    1. Elek Ilona avatar
      Elek Ilona

      Bizonyításra ott van a TV felvétel, azon ami rajta van már az is sok. / Ha addig el nem tünnek ezek a felvételek/ Pedig gondolom nem minden a kamera előtt zajlik……..

      1. Vágréti László avatar

        Ha el is tűntek a fölvételek, akkor sem valószínű, hogy ne akadna két ember (tévénéző), aki tanúsítja: Murányi tényállításai megalapozottak.
        Ezért nem értem a felperest. Mire számít?
        Ha nincs vaj a füle mögött, miért nem áll ki, s magyarázza el érthetően, világosan, hogy a képviselő hülyeséget beszél, illetve ha van azért egy kicsike vajacska a sérója alatt, úgy miért nem inkább lapít? Hátha majdcsak valahogy elcsöndesül a dolog. A kormány is így csinálja. Viszonylag hatékonyan. Gyurcsány azt mondta Orbánnak, hogy perelje be, mire Orbán röhögött. Míg a pomázi polgármester perel orrba-szájba, ha kell, ha nem.
        És most akkor részemről a gyanúper: ennyi ésszel hogyan vezethető normálisan egy város?
        Vagy nem a város vezethető (normálisan, tisztességesen), hanem a polgármester megvezethető? Nem állítom, csak kérdem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük