Kategória: Akikre szívesen emlékezünk

BÓNA ZSIGMOND LAKHELYE

Az iskola szolgálati lakásában lakott szüleivel, saját családja még nem volt s ettől korai halálával megfosztotta a megtorlás. Szülei az akkor még egyetlen pomázi általános iskola pedagógusai voltak. Apja Bóna Antal volt az igazgató. Jászberényből helyezték Pomázra őket.

Bóna Zsigmond (1930-1957) Ózdon született, vallásos család egyetlen gyermekeként. Jászberényben végezte iskoláit, majd a Budapesti Állatorvosi Főiskola hallgatója lett. Akkoriban az élet annyira átpolitizált volt, hogy ha a hallgató nem tetsző politikai véleményt nyilvánított, kizárták az egyetemről. Harmadévesen Bóna Zsigmond is erre a sorsa jutott. “8. emlékpont – Igazgatói lakás (Iskola utca 2.)” bővebben

Október 24-re tehető a forradalom első pomázi áldozatának – MÉSZÁROS GYÖRGYNEK – a halála, aki a budapesti harcokban kapott halálos sebet, anélkül, hogy ő maga harcolt volna. Frissen leszerelt katona volt, aki Budapestre régi munkahelyének meglátogatására érkezett testvére társaságában. Ott az események elragadták őket. Felkapaszkodtak egy lőszer nélküli tankra, s hamarosan a Honvédelmi Minisztérium előtti tűzharcban találták magukat. A minisztérium védelmére a szentendrei katonai főiskolások is ki voltak rendelve. Lőttek rájuk, a tankról leugráltak menedéket keresve. Bátyja a minisztérium pincéjében éjszakázott, s másnap hiába kereste testvérét. Holttestére napok múlva találtak a Rákoskeresztúri temető halottas házában, a mintegy 400 temetetlen halott között. “7. emlékpont – Vróci úti temető” bővebben

6/a „MARCI BOLT” – a Beniczky utca bejövő forgalmát a bolt előtt ellenőrizték. Az őrség pihenője a bolt telefonos irodájában volt. Egy napon érkezett egy autóbusz Dobogókőről tele nőkkel és gyerekekkel. Ávósok – tartva a népharagtól – menekültek a forradalom napjaiban Dobogókőre családjukkal. A csoportot a Tanácsházára bekísérték, majd bántatlanul továbbengedték.

6/b HÉV sínek sorompójánál a Mártírok útja végén a Szentendre felől érkezőket ellenőrizték. A pihenő az ún. Gille-házban volt.

“6. emlékpont – Ellenőrzési pontok a forradalom alatt” bővebben

A főváros légterének védelmére Pomáz fölött, a Majdánpolán tüzérségi állás volt kiépítve, amely betonbunkerből és földdel körülvett lőszerraktárból állt. Felszerelése: 6 vagy 8 légvédelmi ágyú, géppuska, szolgálati fegyverek és temérdek (l, 2 vagy 3 vagonnyi lőszer: páncéltörő- és repeszgránátok). Hasonló létesítmény volt a Kőhegyen és Szentendrén is. Az üteg legénysége sorozott katonákból állt. A parancsnok a forradalom első napjaiban – felsőbb parancsra – feloszlatta az állományt, s a katonák átadták szolgálati fegyverüket a nemzetőröknek, civil ruhát öltöttek és elhagyták a falut. A bázis rövid időre őrizetlenül maradt, s a lakosság kezdte széthordani a felszerelést. Rengeteg fegyver került a civil lakosság kezébe. Ennek hírére a nemzetőrök megszervezték a hely ellenőrzését és védelmét. Az illetéktelen kezekbe került fegyvereket kezdték begyűjteni. “5. emlékpont – Katonai bázis a Majdánpolán” bővebben

A forradalom idején a település központja és a „hír-központ” a piactér volt, ahol az emberek az értesüléseiket kicserélték. Más hírforrás a forradalom napjaiban nem volt. A rádió szüntelenül zenét – az Eroica szimfóniát – sugározta. Itt merült fel a néma tüntetés gondolata, a Nemzeti Tanács és a Nemzetőrség megalakításának szükségessége. Ez volt az akadozó közellátás központja, itt volt az élelmiszerbolt, pékség és a szükség esetén mozgósítható tűzoltóság. Kenyérért hosszú sorokban várakoztak az emberek. A rendet a nemzetőrök tartották fenn.

Ezen a téren november 4-én reggel a nemzeti bizottság felhívására mintegy 350-400 hadköteles férfi tett esküt a település védelmére, de a túlerő láttán a katonai ellenállást 2 órán belül lefújták a felesleges vérontás elkerülése érdekében.

“4. emlékpont – Piac tér (Szabadság tér)” bővebben

Október 26-án délután 2 órakor mintegy 200 főnyi tömeg sereglett össze a Tanácsházán. A lépcsőkön is álltak, megteltek a folyosók. Az ülés elnöke Demeter József református lelkész volt, aki rövid bevezető után javaslatot tett a Nemzeti Tanács elnökének személyére. Farkas Zoltánt közfelkiáltással választották meg erre a posztra, aki köszönő beszédében a bosszúállás és az erőszak elutasítását hangsúlyozta. Ezt a tisztséget november közepéig töltötte be, majd visszatért a postahivatalba.

“3. emlékpont – Tanácsháza (ma Városháza)” bővebben

A Parlament előtti vérfürdő híre másnapra eljutott Pomázra is. Az áldozatok emlékére néma tüntetés indult a Piac térről. A tömeg csendben elindult a Kossuth Lajos utcán. Valaki nemzeti színű zászlót bontott. Mire a Hősök terére értek lehettek kétszázan. Megálltak az I. világháborús emlékmű talapzata előtt. Ott Farkas Zoltán elszavalta a Szózatot. A vers hazafisággal átitatott mondanivalóját mindenki értette. Nem volt közbekiabálás, sem politikai szónoklat. Végül elénekelték a Himnuszt és az őszi alkonyatban a tömeg csendben szétoszlott.

Később – november 25-én – ugyanitt emlékgyűlést tartottak a Munkástanácsok által meghirdetett általános sztrájk támogatására. A gyűlésre a nemzetőrök törzsgárdája is kivonult. Ekkor még nem volt gyülekezési tilalom. “2. emlékpont – Hősök tere” bővebben

Az egykori postahivatal ablakában október 24-én két házi készítésű plakát jelent meg:

„HAZÁDNAK RENDÜLETLENÜL LÉGY HÍVE, OH MAGYAR” és „ISTEN ÁLDD MEG A MAGYART!”. Készítője Farkas Zoltán postamester volt, hogy kifejezze a forradalom iránti szimpátiáját és megvallja magyarságát. Ezzel a pomázi események elindítója lett, mely hamarosan Pomáz első számú vezetőjévé emelte, amiért haláláig megkülönböztetett tisztelet övezte. “1. emlékpont – A pomázi Postahivatal régi épülete (Horváth ház, Plébánia utca 1.)” bővebben