Hogyan lehet milliókat spórolni?

dscn9785Pomázon szerencsére egyre többen vannak, akiknek fontos a természet- és környezetvédelem. Sajnos azért van egy szűk réteg, akit hidegen hagy. És van pár ember, akik a pénzért minden erkölcsi morált áthágnak.

A mai történet is egy ilyenről szól. Pomáz szívében, a SPAR szomszédságában egy zsúfolt, földszintes házakkal telepakolt lakópark épül. Sokan hallottunk arról, hogy ezeknél a házaknál figyelmen kívül hagyták az országos és helyi építési szabályzatot, és olyan házakat építenek, amelyek nemcsak elcsúfítják a városközpontot, de az építési előírásoknak sem felelnek meg. De mégis megépíthette ezeket a házakat a vállalkozó, mert — mint városszerte beszélik — a polgármesterhez nagyon közel álló személy. Az áruháztól pár méterre lévő 4 házhely építését eddig nem kezdték meg. Eddig.

dscn9794De haszon, nagy haszon csak akkor van, ha minden négyzetmétert beépítenek. Ezért a héten elkezdődött az eddig üresen álló telekrész előkészítése. Mélyen kiásták a munkagödröket. Na végre, a törvény szerint megépítik a garázsokat is a házak alá! –gondoltam.
Utólag már látom, megint naivitás volt azt gondolni, hogy a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak. Ma láttam, amint a kiásott gödrökbe építkezési törmeléket hordanak. Felháborítónak gondoltam, hogy így próbálnak megszabadulni az építési terület mögött az építkezés alatt összegyűlt törmelékhalmoktól. Közben láttam azt is, hogy a kitermelt földet hatalmas dombként deponálják a Huba utca alatt. Megint sikerült tévednem–ez egy ilyen nap.
dscn9798 A gödör nem a helyben képződött sittet nyelte el, a törmeléket szállító teherautó messzebbről érkezett. A Gálfi Béla kórház volt központját bontják, és a sittől így szabadulnak meg. Véleményem szerint ez így törvénytelen. Kíváncsian várom a hivatal reagálását, melyben tájékoztatnak minket lakosokat, hogy a vállalkozó illegális tevékenységét azonnali hatállyal leállították, az eddig okozott kár felszámolására kötelezik, és mindezen tevékenységéért még súlyos büntetést is kap. Ámbár sejtem: megint tévedek.

Utóirat egy nappal később:

Köszönöm a Polgármesteri Hivatal gyors reagálását és szakszerű intézkedését. Ma személyesen meggyőződtem róla, hogy a Netrax teherautói a SPAR mögötti földkupacot elkezdték hordani a Béke úton épülő óvoda alatt lévő üres területre (Alcsevica sarka). Az ügy további fejleményeit is kíváncsian várom. Remélhetőleg annak is hasonlóan kedvező kimenetele lesz.
2017. 02. 17.

dscn9792

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.