Pomázi Cseresznye a pomáziak és a turisták kiskátéja

Rendhagyó körséta Pomázon II/1

setaterkep_ii

II/1  Az állomástól a Hősök teréig

Akinek van kedve, jöjjön továbbra is velünk! Most a HÉV-sínek keresztezésével a Tiszolczy-telepre érkeztünk. Enyhén lejtős részen érünk el a Bihari J. utcához a patakpartra. Itt komoly beruházás történt. Sikerült a esővizet átvezetni a kereszteződésen több mint 11 millióért.dscn7219a
Ennek ellenére, állítólag a Bihari J. utcában esőzések után továbbra is áll a víz az egész utca szélességében. Ez van, ez Pomáz. Ne várjuk, hogy minden tökéletes legyen.
Itt mi egyenesen megyünk tovább, de megemlítjük, hogy balra kanyarodva a patakparton menne a megálmodott kerékpárút Szentendre irányába.dscn7222
Bár minden polgármesterjelölt ígéretében szerepelt, az út megvalósulásának nyoma sincs, akárcsak a kézilabda-akadémiának. Azért sikerült 4 milliót elkölteni még februárban a városi úthálózat felülvizsgálatára, aminek szintén nyomát sem látni. Az utca végén balra fordulunk a Szentendrei úton, és ismét keresztezzük a HÉV-síneket. Még 70 méter és érdemes jobbra egy kis kitérőt tenni a Béke utcába.  Szerintem Pomáz lakóinak két harmada azt sem tudta, hogy ilyen utca létezik Pomázon.
Ennek az utcának az alján épül az új óvoda. Tavasszal látványos képeket mutattak be a helyi TV-ben arról, micsoda tágas, nagy terület van itt, milyen jó, talán még egy bölcsőde is idefér. Azóta picit átalakult a helyszín: a nagy terület tágasabb felén, úgy néz ki, a NETRAX épít lakásokat, és mindehhez felvonulási területként az önkormányzat területét használta. Talán abban a tudatban tette, hogy az óvodánál is ő lesz a befutó. Nem ő lett. Kellett is egy kis idő, míg a területről levonult és átadta az építési területet a nyertes cégnek. De végre elindult a munka. dscn7291aAzért a város a méregdrágán vett (122 millió) telken felül még elköltött itt úttervezésre 2,3 milliót, útépítésre is el fog 10 milliót jóval meghaladó összeget költeni, és még a tényleges óvodaépítés nagyjából 350 milliója is itt lesz. Ehhez képest érdekes, hogy a terület megközelítése gyakorlatilag csak autóval lehetséges. A csúcsforgalmi időszakban ez is problémás. 5-10 év múlva talán már jobb lesz. Az óvodaépületek, az óvodai csoportok számának eloszlása a városban nagyon aránytalanná válik majd, ha a Mesevár óvoda leköltözik ide. Az új épület megnyitásával az óvodai férőhelyek 75 %-a a város alsó egyharmadára esik majd, és a Hősök tere felett két épületben csak 5 csoport marad. Ez szándékosan tervezett? Tervez itt valaki előre?
A leendő óvodától menjünk vissza a Mártírok útjára, és folytassuk sétánkat a Hősök tere felé! Itt a jobb oldalon lakópark épül, de megközelítéséhez a rendbe hozott  járda még nem ért el addig. dscn7294aReméljük, mire az ovi elkészül, teljesen kész lesz a járda az óvodáig a gyalog járók részére. Na, meg is érkeztünk a Hősök terére a „csirkeláb”hoz.  Ja, ezt a nép által oly találóan adott nevet az alkotás megálmodója, a polgármester nem szereti. Szerinte ez Pomáz város 3D-s címere. A kulturális koncepcióban az előkelőbb „Hősök tere Életfa” néven szerepel.

Itt most ne keljünk át azon a zebrán, amit lelkes pomáziak aláírásukkal vívtak ki maguknak, és amiről kiderült: nem a csúnya közútkezelők nem akarták engedélyezni, hanem a város vezetése felejtette el odaterveztetni. Haladjunk inkább a református templom felé! Odaérve menjünk át a forgalmas főutcát keresztező gyalogátkelőhelyen, és térjünk be az „Igazi Oliva” udvarába! Itt volt valaha a községtörténeti gyűjtemény. Az épület történetéről elég annyit tudnunk, hogy ez is a helyben szokásos menetrendet követte. Lelkes civilek, a Pomáz Barátai Társaság aktivistái megálmodták, az akkori önkormányzat felkarolta, és együtt létrehoztak valami értékeset. Vicsi László polgármester 2. ciklusában a műemlék épületet felújítás helyett inkább bezárták. Az értékek egy része a Nemzeti Múzeum raktárába, más helyi jelentőséggel bíró nedscn7300amzetiségi anyag meg a nemzetiségi önkormányzatokhoz került vissza. (A szerb anyag például Siklósra lett kölcsönadva.)  Az épületegyüttes meg pusztulásnak indult. Még szerencse, hogy egy helyi üzletember látott fantáziát a helyben, és így szerencsére az önkormányzat helyett ismét jó kezekbe került.

(folytatás holnap)


Bejegyzés dátuma:

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük