Pomázi Cseresznye a pomáziak és a turisták kiskátéja

Rendhagyó körséta Pomázon II/2

II/2  A Hősök terétől a Beniczky utcáig

Ha a 2008-ban elfogadott Integrált Városfejlesztési Stratégia terveit megfogadta volna a város vezetése, akkor most elsétálnánk a Német Nemzetiségi Egyesület épülete mellett, és az új gyaloghídon, egy keskeny közön ki is juthatnánk a Huszár utcába. Ehelyett mehetünk vissza a Hősök terére majd tovább a patak felé. A patak túlsó oldalán átmegyünk a zebrán, amit az Élhető Szelistye lakossági csoport kezdeményezésére készítettek figyelemfelkeltően pirosra. Átkelünk és jobbra fordulunk, majd balra, és már látjuk is a Művelődési Házat. Erre az épületre is sokat költöttek mostanában. Rá is fért. Ugyanakkor épült, mint a Mátyás suli, és ugyanannyira elhasználódott. Viszont a vezetője az alpolgármester asszony, ezért mostanában a város jelentősebb összegeket hajlandó beruházni rá.
dscn6918Két éve hőszigetelték, napkollektorokat szereltek rá, idén pedig 10 millióért megcsinálták körülötte a járdát. Szerintem bő egy millióért szabadtéri színpadot is csinálhatnának (olyasmit, mint a Német Háznál), de ha ezt a szokásos emberekkel végeztetik, több millióba is belekerülne. Inkább rendezvényenként bérelnek mobil színpadot.
A MűvHáz parkján vágjunk keresztül, és a ház mögött a murvás úton menjünk el balra. Egy perc és ott is vagyunk Pomáz egyetlen valamirevaló zöld részén, a Szent István parkban, vagy más nevén a Szelistye sétányon. dscn6921Átlagos, egyszerű közpark, az ötlettelenség minden ízében látszik, ráadásul pusztul is erősen. Pár éve a szelistyei polgárok lelkesen gondozni kezdték, de a főszervezők elköltözése után vezéregyéniség híján a tűz kialudt. Kár, nagyon nagy kár. Karbantartásához, fejlesztéséhez, szépítéséhez továbbra is szükség lenne jó lakossági kezdeményezésekre.
dscn6924A tér közepén áll a milleniumra felavatott Szt. István szobor. Kevesen tudják ma már, hogy egykor ivókútként funkcionált. Állítólag a fagy tette tönkre. Ezt nem tudom, de azt igen, hogy évekkel ezelőtt, amikor meg akarták nyitni, orrán-száján dőlt a víz, így a városvezetés az ivókutat lezárta. Ez is tönkrement. Rendbehozására nincs szándék, pénz sincs rá.
dscn6925Szintén nincs pénz az innen pár méterre lévő kondiparkhoz. Átadásakor még a „vízcsapból is ez folyt” (víz helyett), aztán elfelejtették. Egy ilyen létesítményt nemcsak megcsinálni kell, hanem gondozni is. Ez az, ami Pomázon nem történik meg. Haladjunk tovább a játszótérre! A játszótér rendben van, a hibáit kijavították. Mégis mitől rossz picit itt is a szánk íze? Van a park jobb oldalán egy kis faépület, illemhelynek épült. „Tevékeny pomáziak gyorsan leamortizálták”. A város vezetése meg látva a pusztulást bezárta. Így hát természetes, hogy egy húszezres lélekszámhoz közelítő városban sehol nincs nyilvános WC. Akinek nagyon fontos a dolga, dscn6926az nyitvatartási időben rohanhat pl. a Művelődési Házba. (Ha nincs szerencséje, zárva találja.)
Menjünk tovább és keresztezzük a széles Tas utcát. Itt még megmaradtak a szelektív konténerek. Sokan azt gondolják, ide kell hozni minden feleslegessé vált holmit otthonról. Törött Játékokat, bútort, zöld hulladékot és mindenféle kacatot. Ezeknek az embereknek a portádscn6549juk valószínűleg ragyog a rendtől, tisztaságtól. Vigyáznak rá. Városunkkal viszont nem törődnek. Jó esetben a szemetüktől itt szabadulnak meg, rosszabb esetben a környező zöld területeken, a Majdi víznyelő gödreiben, bozótosok aljára dobva, a Kőhegy környékén, az Alcsevicán vagy a Tófenéken. A lényeg, hogy otthon ragyogjon minden. Közben talán nem is tudják, hogy az általuk kidobott szemétből kioldódó méreg a maguk vagy a gyermekeik esetleg az unokáik szervezetébe kerül. Amit tesznek, az a természet és az utódaink ellen elkövetett bűntény. Alapos szemléletváltozásra lenne szükség.

Haladjunk tovább a rendőrség épülete alatt! Itt is van bőven látványosság. Közvetlen alattunk húzódna a Szelistye sétány folytatása. Futópályát és parkot álmodott ide a város vezetése.dscn7424 Most viszont csak sittkupacok szemétlerakataként funkcionál. Igaz, a jegyző asszonytól megtudhattuk, itt csak földet tárolnak. Nekem eddig más elképzelésem volt a földkupacról. A leendő sétány alatt lakópark található. Ehhez hasonló olcsó lakásokból álló együttesek több helyen találhatóak az országban. A települések szélén! Itt viszont a város szívébe sikerült felhúzni ezt a túlzsúfolt „szegénytelepet”. Köztudott, hogy az építtető a polgármester baráti köréhez tartozik, ezért talán nem véletlen, hogy sem az országos sem a helyi építési szabályzatot nem volt kötelező betartania a házak elkészítésekor. Ezek a házak viszont akkor is állni fognak, mikor már senki sem tudja, ki volt építésekor a polgármester. Szégyene lesz Pomáz központjának, szégyenteljes mementója a mostani vezetésnek.

A sétány végén megérkeztünk a Tél utcához. Itt, ha balra felmennénk, láthatnánk a Tél és a Gyöngyvirág utca kereszteződésében egy fél milliós „tereprendezést”, feljebb pedig, a Panoráma utcában a kátyúk murvázását – gyanúsan megint alig valamivel egy millió alatti áron. Mi mégis inkább induljunk el lefelé a Huszár utca irányába!dscn6985 Itt lenn, a patakparton tavaly még egy zöld füves terület állt. Sikerült úgy parkosítani, hogy a füves rész gyakorlatilag eltűnt. Menjünk át a patak hídján! Jobbra egy szép patakmeder látható fűzfástól. Milyen kellemes lenne nyári estéken a partján sétálgatni, kerékpározni, esetleg egy padra leülni itt. Innen nyílik egy kis köz a piac tér (Szabadság tér) felé. Mondanom se kell, járhatatlan. Így nekünk is végig kell menni a Huszár utcán. dscn7428Legalább elmehetünk a Mesevölgyi óvoda mögött, ahol meg tudjuk nézni, hogy ezt az épületet is hőszigetelték. Aranyáron. A 8 épület szigeteléséből álló 120 milliós munkán a vállalkozónak 40-50 milliót sikerült keresnie. Így mulat egy magyar város. Na nem mindegyik, de mi igen. Megint megérkeztünk a főutcához, aki akar, az itt buszra szállhat. Jobbra 100 méterre a piactér, balra száz méterre a hozzá tartozó megálló.

(folytatás holnap)


Bejegyzés dátuma:

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük