Hangosan gondolkodom………

Mottó: Elköteleződés, szelektálás, megosztás……..

Nem tudom, hogy az olvasók közül ki volt a városi megemlékezésen, múlt pénteken, azaz október 5-én? Sokan nem voltak ott, hiszen a hivatalos résztvevőkön, azaz a városvezetőkön kívül, no meg egy pár hivatali dolgozónk kívül a lakosság igen gyér számban képviseltette magát. Aligha lehettek huszonöten. A képviselők közül is csak kevesen, talán négyen-öten. Hogy miért volt ötödikén, mikor hatodikára várta a lakosság, azt nem tudom, de most nem is ez a téma! Elmondom, amiért felkaptam a vizet.

Egy barátom hívta fel rá a figyelmemet, hogy megjelent a Pomáz Város honlapján a képes beszámoló. Azt külön kiemelte, hogy az igencsak gyér résztvevők még jobban le vannak redukálva,hiszen szinte művészi fokon van róla kihagyva a KáVé egyesület héttagú képviselete………
Mert mi is ott voltunk! Sőt koszorúztunk is! De erről, vagy az ott megjelenő tagokról, még véletlenül sincs fotó! Hát kérem szépen, mi ez, ha nem diszkrimináció? Kikérjük magunknak, úgy is mint egy civil egyesülettagjai, úgy is mint Pomáz lakosai, hogy ilyen, és ehhez hasonló sorozatos megkülönböztetés alanyai legyünk! Mert “kedves” fotós úr, ön nem egy személy saját házi fotósa, nem egy szűk kör felfogadott kamerása, ön a pomázi lakosság tájékoztatásáért, a pomázi lakosságtól kapja az illetményét! És abban benne van az egész lakosság befizetett pénze! Tehát, így tessék dolgozni, nem szelektálva, nem még jobban megosztani a lakókat, a szervezeteket! De ha ez nem megy, nem tud reális és elkötelezettségmentes híradásokat fotózni, írni, akkor vissza kell adni a megbízást! És ez, még csak nem is szimpátia kérdése. Tessék minden politikai elkötelezettségmentesen, reálisan a valóságról tájékoztatni a lakosságot!

KV tagok a koszorúzáson

“Hangosan gondolkodom………” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Ilona!
    Önnek igaza van.
    De ne a fotóson verje le a port. Ő csak szolgaian teszi a dolgát, miszerint a cenzor és a főszerkesztő (egy személyben), utasításait követi. Egyébként a főszerkesztő titulus névleges, hiszen nem a város életéről szólnak a kiadványok, hanem a városvezető személyes imázsának készülnek a havi lapok. Aki tudni akarja, hogy mi történik a városban az alternatív kiadványban (pl. Pomázi cseresznye, illetve Hardi Péter facebookjában, és más internetes portálon ) megtalálhatja. Így tulajdonképpen az ellenzék malmára hajtják a vizet.
    A PP lapokat nézve a városi “hírek”egyszemélyes információk. Nincsenek tudósítások a közélet teljességéről, még ha az egész várost érintik is. Ha szemétszedés, azt csak a polgármester és csapata végezte (de miért a város határain kívül?), a többiekről szót sem fecséreltek. Az ellenzékben és a velük szimpatizálók mint a városra rontók kerülhetnek nyilvánosságra. A kritikák irtandók, mint a rezsim egyik vezérelve, miszerint semmi kontroll az állam,- itt az önkormányzat és a városvezető értendő- felett. Mert megkérdőjelezhető az alkalmasságuk. Ami persze amúgy is megtörténik. Ezért pl. az augusztusi számban tizenhétszer jelent meg a polgármester fotója, kisajátítva a közpénzből finanszírozott lapot.
    Ha megfigyeli kedves Ilona a testületi ülésekről készült fotókat észreveheti, hogy ellenzéki képviselők, pontosabban a kritikus hangú személyek mint Borbála és Péter nem látszanak. Vagyis a cenzor szerint nincsenek is. Bár néha fantomizálja őket. Válaszukat nem hajlandó közzétenni. Ezért vagy elvetemült, vagy nem tartozik a “mi” családjába. Hogy ne legyen talányos, idézem a gondolatvezért (nevét nem vagyok hajlandó leírni): “Mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk.” Jó, mi? De hát ez egy kisváros, ahova nem érnek el a messzi hangok.
    És ez csak az írott kiadvány. A helyi tévé, az online videó, a városi honlap ugyanezt képviseli. Ja, még valami. Van a PP-nek egy reprint kiadványa is. Nem csak a szerkesztő, de a tartalom is ugyanaz. Ezt a lapot kötegekben terítik különböző boltokba (talán máshova is). Ahova én járok látom, hogy egy hónapig porosodnak a letett helyen, nem viszik a népek, majd a következő hónapban ez megismétlődik. Hogy ezt tudják-e a hirdetők, arra lenne egy fogadásom.
    Összegezve, a mi pénzünk folyik el egy önbizalom hiányában. Csak amiatt?

    Üdvözlettel, Dr. Varga István

  2. Dr. Varga István, köszönöm megtisztelő véleményezését. Megnyugtat, hogy más is látja amit én, nem vagyok egyedül a meglátásommal.
    Mondatain el fogok gondolkodni, legalább is azon, ami nekem szól.
    Továbbra is számítok értékes gondolataira……..

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.