Pomázi Cseresznye a pomáziak és a turisták kiskátéja

52 millióból csupán 394 méternyi járda = ezért tart itt a város…

jarda-a-margitliget-utcaban

Több mint 52 millió forintot költ a város 394 méter járda építésére Margitliget utcában – A járda megújítására nagy szükség van, a baj az, hogy annyi pénzből legalább még egyszer ennyit építhetnének.

Szóvá is tettem ezt a mai testületi ülésen Andrásné Murányi Borbála képviselőtársammal együtt. Az erős túlárazáson alapuló előterjesztéssel kapcsolatos felvetéseimre semmiféle magyarázatot nem tudott adni a polgármester De nem szólalt meg előtte a bizottsági ülésen sem. Pedig kíváncsi lettem volna rá, mivel magyarázható a közpénzek ily’ mértékű herdálása.

Mert a szentendrei székhelyű UTI-H Bt. által készített költség- és anyagbecslés irreális volt.

És nem csak arról a bizonyos két, sokat emlegetett 10-20 centiméter törzsátmérőjű fáról van szó, amelyek kivágásáért bruttó 670 ezer forintot kaszálhat a beruházó, hanem ezen kívül a beruházás számos eleméről.

Csak egy-két példa a számos közül:

  • a 394 méteres járdához 1077 négyzetméteres tükröt készítenek, persze szintén irreálisan magas összegért. Visszaosztva ez azt jelenti, hogy járda szélessége több mint két és fél méteres volna. Nyilvánvaló képtelenség.
  • mint ahogy az is, hogy 30 méternyi sövény nyírásáért bruttó 80 ezer forintot számoljanak fel.
  • és akkor ne maradjon ki a következő pont sem, a parkosítás szakfelügyeletért 35 ezer forint számolható el és mindezt 6 (!) alkalommal. Ez 210 ezer forint nettó, ami a városnak még 27 százalék ÁFÁ-ba kerül.
  • 160 köbméter betont akarnak bedolgozni, ami azt jelenti, hogy a járda vastagsága 30-40 centiméter lenne. És arról nem beszélve, hogy 500 köbméter építési hulladékra számítanak, ami úgy keletkezhet, hogy másfél méter szélességben 80 centi mély gödröt ásnak.

A példákat sorolhatnám hosszan, a költségek túlzásai magukért beszélnek.

Az pedig már csak hab a tortán, hogy a mai testületi ülésre nem kapott meghívót a Pomáz TV, ezért nem készült róla filmfelvétel. Talán nem véletlenül…


Bejegyzés dátuma:

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük