A Pomázi Értéktár — egy érintett szemszögéből

Valamikor 2012 környékén a Magyar Állam törvényt alkotott a helyi értékek védelméről. Pomáz is próbált megfelelni a kormány igényének és létrehozni a városi értéktárat. Nem sikerült. Meghirdették az újságban és vártak. Hiába, mert a pletykák szerint csak egy vagy két érték-ötletet adtak be. De az biztos, hogy a pomázi cseresznye közte volt.
2015 januárjában aztán Hardi Péter vetette fel az értéktár ötletét. Abban a hiszemben kapott megbízást, hogy ő is kudarcot vall majd, mint a néhai Turcsány Péter. Hardi viszont energikusan állt hozzá. Személyesen keresett fel, győzött meg sok embert, hogy foglalkozzanak az értékekkel. Határidőre össze is szedett 23 anyagot. Izgatottan vártuk a testület döntését. Ekkor jött az első pofon. Vicsi László csapata 2015 őszén formai hibákra hivatkozva leszavazta az értéktár megalakulását. Azért vártunk. Vártunk. Értesítést nem kaptunk, de azt sikerült kinyomozni, hogy alaki hibásnak minősítették mindegyik munkát. Volt, amelyik nem volt aláírva, volt amelyik hiányos volt, volt ahol „csak kétszer lett leírva a beküldő adata és nem háromszor. Szóval mind igazán fajsúlyos hiba… És mindezt legtöbbször gúnyos, lekezelő stílusban tálalva. Aztán már nem lehetett tovább húzni, kénytelenek voltak létrehozni az értéktárat.  Létrehozták, megalakult, SZMSZ-t is alkotott. 2016 januárjában.  Arra azért vigyáztak, hogy úgy tűnjön, mintha az eredeti javaslattevőnek semmi köze sem lenne hozzá. Szóval működött. Papíron. Aztán egyesek végre meg is kapták azt, hogy mit kell kijavítaniuk. Majd 2016 augusztusában egy facebook-bejegyzésből tudtam meg, hogy Janka László augusztus valahányadikán kapott egy levelet, hogy aznapig küldje vissza a kijavított anyagát.  Majd néhány nap alatt lassan a többiekről is kiderült, hogy pár napos határidővel felszólítást kaptak, hogy adják le a javított anyagot. Aztán én is kaptam egy e-mailt, melyben tájékoztattak, hogy a határidő augusztus végére módosul. Ekkor mentem be a hivatalba, ahol elsőnek azt állították, hogy én is kaptam leveleket, majd miután ezt nem tudták bizonyítani, beismerték, hogy nekem nem is küldtek. Jó, mi?
Ezek után nagy kegyesen beleegyeztek, hogy a tíz elkészített anyag formailag megfelelő újraszerkesztésére, támogató aláírások benyújtására bő egy hetet adnak. Nem akarok nagyképű lenni, de az eddigi munkám bőven 100 óra feletti elfoglaltsággal járt, és most rohamtempóban kellett előkeresni, újraformázni. 2016 szeptember 09- én adtam le az általam javasolt tíz értéket, melyet most már az önkormányzat és a bizottság által megkívánt formára hoztam. Tudtam: mindenben meg kell felelnem az előírásoknak, mert az tisztán látszott, hogy folyamatosan próbálták megnehezíteni a munkát. Ezért, mindezen eddigi hozzáállásuk, gúnyos megjegyzésük, ugráltatásaik miatt döntöttem úgy, hogy az anyag értéktáron kívüli felhasználását az előzetes engedélyezésemhez kötöm. Tettem ezt úgy, hogy ezzel az egész helyi értéktár kitalálója, eddigi motorja, Hardi Péter sem értett egyet.  Fennállt az esélye, hogy a sok munkám kárba megy. Mindez nem érdekelt, csak a megérzésemre hallgattam. Az meg ezt sugallta.  Ma már tudom, a legjobb döntést hoztam akkor.  A hivatal alkalmazottja mindezek ismeretében befogadta, majd a bizottság elé került. Már ott próbálkozott Nagy Attila bizottsági tag megakadályozni a Waldmann Zoltán által leadott pomázi hosszúszárú cseresznye felvételét, de Janka László oly szakszerűen védte meg, hogy végül ha nehezen is, de elfogadták. Aztán pár szó után elfogadták a pomázi kapukat is, és következtek a keresztek. Izsó Ildikó munkája. Sarkadi Attila azonnal támadásba lendült, és nehezményezte, hogy az ő kettős keresztjük hiányzik az Ildi munkájából, és ezért kerüljön bele az általa megírt és felolvasott kiegészítés. Nem tudom, ki hogy van vele, de én furcsállottam ezt a hozzáállást. Ildi nem volt jelen, ezért én próbáltam megmagyarázni, hogy ez nem így működik. Megkérdeztem Attilától, beszélt-e Ildivel? Nem–jött a válasz. Hát én csak a magam nevében beszélhetek, de rossz néven venném, ha az anyagomba valaki az engedélyem nélkül beletenne valamit. Aztán azt ajánlottam Attilának, hogy dolgozza ki és adja be önálló anyagként. (Ezt mostanában meg is tette.) A reakciója elképesztő volt. Kikapcsolta a mikrofonját, majd azt gondolva, hogy nem hallható, sértő kijelentést tett rám. (Egyébként ő az én körzetem képviselője, akivel régebben jó kapcsolatot tartottam.) Első haragomban fel akartam jelenteni, aztán megsajnáltam. Szegény, lehet, hogy még mindig a szivárványos kerítés körüli csúfos kudarc sokkja alatt áll.
Meglepetésemre az én 10 anyagom csont nélkül elfogadták. Nem erre számítottam, de örültem neki. Nagyon sok időt szántam rá. Volt egy olyan érzésem, hogy el sem olvasták, de nem törődtem vele. Azt gondoltam, ezzel lezárult egy korszak.

Pár nap múlva megint behívtak a hivatalba, és megkértek, engedélyezzem a megyéhez való tovább küldését az anyagoknak. Engedélyeztem. Aztán eltelt több mint fél év, és egyszer csak kapok egy telefonhívást. Holnap, de legkésőbb holnapután vigyem be a képeket eredeti méretben digitálisan, mert a nyomdának a leadott, lebutított méret nem megfelelő! Milyen nyomdának, milyen képeket? Kivel lett ez egyeztetve?
Szerintük ehhez nem is kell engedély! –jött az elképesztő válasz. Na, ekkor írtam azt a tiltást megerősítő levelet, amit most előszedtek. A tiltó levél leadása után még bepróbálkoztak azzal is, hogy a szövegemhez majd hozzáteszik az ő fényképüket, de figyelmeztettem őket arra, hogy ez is problémás.
Erre megint eltelt több mint három hónap eseménytelenül. Aztán megtaláltam a bizottság beszámolóját. Aki készítette, szerintem vagy nagyon felületes volt, vagy tudatosan hazudott. Arra sem figyelt, hogy az anyag és a hozzáfűzött bizonyíték köszönő viszonyban legyen legalább. Természetes, hogy hívatlanul is elmentem a bizottsági ülésre. Csináltam egy kis „műsort”, amit talán szégyellhetek is. De, amit a jegyző– polgármester páros előadott kiegészülve a két Attilával, az Kafkai abszurditásokba repített. Sajnáltam a Pomáz tv hiányát, és sajnáltam Ternovszky Béla meddő erőfeszítéseit. De a félrevezető tartalmú beszámolójuk elfogadását megakadályoztam. Közben az is egyértelmű lett, hogy az Izsó Ildi által leadott munkát Sarkadi Attila el sem olvasta és úgy kritizálta, majd fogadta el. Szép, mi?
Erre jött a másnapi, szeptember 06-i testületi ülés. Fel voltam készülve arra is, hogy törlik az anyagaim az értéktárból. Magukat minősítették volna vele, de csináltak már eddig is cifraságokat. Aztán jött a dermesztő hír. Törölték az értéktárból a pomázi cseresznyét. Azért, mert „átpolitizálódott”. Jó-jó, tényleg sok benne a helyi politika. Sok benne az olyan cikk, amit Vicsi nem szeret. Ez szerintem természetes egy olyan városban, ahol minden más hírforrás ütőerén ott a polgármester ujja.  De emlékeim szerint a Pomázi Cseresznye honlap sohasem volt értéktári anyag. Bár szerintem ott lenne a helye. 😊 A pomázi hosszúszárú cseresznye van (illetve volt) az értéktárban. De kivették. Röhejes, szánalmas … Aki ebben a törlő akcióban részt vett, az tanúbizonyságot tett kicsinyességről, önzésről és ostoba rövidlátásról, az bebizonyította, hogy nem érdekli Pomáz hírneve, nem érdekli Pomáz sorsa, nem érdeklik a pomázi emberek. És ezt nekünk, pomáziaknak kell elviselnünk. Meddig?

(A képek a Pomáz Tv szóban forgó testületi ülést közvetítő adásából valók.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.