Pomázi Cseresznye a pomáziak és a turisták kiskátéja

A pomáziak tudják, amit a Polgármesteri Hivatal nem!

Mit tudnak a pomáziak, amit a Hivatal nem? Hogyan kell a fűvel, fával bánni a kánikulában!

A Polgármesteri Hivatal ezt bizony nem tudja, de azok sem tudják sajnos akiket ezzel a munkával jó pénzért megbízott!

Akkor hogyan is kell? Először sokaknak az a válasz ugrik be, hogy rendszeresen/hetente vágni a füvet és gyakran locsolni. A frissen ültetett fákat pedig szintén gyakran, esetleg minden nap locsolni, de …

… a helyes megoldás kicsit más! Két részletből tevődik össze:
nem szabad „tar”vágással nyírni a füvet, mint tavasszal a hűvösebb időben, hanem magasabbra kell hagyni, ugyanúgy, mint amikor elmegy az ember üdülni 1-2 hétre – nem úgy mint a Hivatal megbízottjai tették,
nem szabad minden nap öntözni a füvet, mert akkor a gyökerek a felső rétegben fognak elhelyezkedni és ha nagy a szárasság könnyen kiszárad a pázsit, hanem hetente (vagy legfeljebb 3-4 naponta, ha nagy meleg van) nagyobb adagban 15-30 mm csapadéknak megfelelő vízmennyiséggel kell öntözni, mégpedig csak és kizárólag 25 C fok alatt, vagyis, ha este nem hűl le a levegő, akkor hajnalban kell öntözni esőztető öntözéssel és nem slaggal, ahogy a csövön kifér, mert ha 25 fok felett öntözünk, akkor égett napfoltos lesz a fű és a gombás fertőzés is megjelenik.

A frissen telepített fák esetében ezek után mindenki kitalálja, hogy miért nem naponta, kisebb adagokban, hanem 3-5 naponta nagyobb adagokban kell öntözni, s alapvetően nem a tövét, hanem a koronacsurgót, de ha van beépítve dréncső akkor azon keresztül még hátasosabb lehet az öntözés.

Mit tett, vagy nem tett a Hivatal: nem is öntözött, illetve csak nagyon ritkán és a munkamegtakarítás miatt tar vágást csinált, amivel kiégette a füvet!

Én nem vagyok szakértő, de annak, aki a városunk parkjait tartja karban(?) szakértőnek kellene lenni és ezeket tudnia kellene, és akkor nem lenne a kép lehangoló…,

… mégha a polgármesterünk hosszútávon is gondolkodik, s tudta, hogy előbb, vagy utóbb esni fog az eső, mivel másra nem számíthatott, mivel még eszébe sem jutott senkinek, hogy a 20 Mft-ból, amibe ez a kis munka került az 56-os forradalmi emlékparknál a locsolási lehetőséget is megoldják! Magyarul nincsenek öntöző csapok!
Megkérdezhetik, hogy miért is gondolom, hogy a polgármesterünk a „virágfelelős”? Hát csak azért, mert pl. csak neki jutott az eszébe, hogy helyezzék ki a virágoszlopokat, mint ahogy a városunk honlapján látható cikk hírül adta: http://www.pomaz.hu/hirek/2347/viragoszlopok_varosszerte_2017_nyaran_is
LEHET, HOGY CSAK A KÉPEN LÁTHATÓ KONTRASZ MIATT KÉRTE a kihelyezést(?), s én meg nem vettem poént?

Mindenesetre, azt láttam múlt héten csütörtökön a helyszínen a 35 fok melegben, hogy de 10 és du 3 óra között egy ember öntözte a füvet slaggal, ahogy a csövön kifér– napon több, mint 40 fok volt. Előrelátó, hosszútávú gondolkodás mintapéldája ez bizony!
Sajnos a fákat már nem menthetik meg, mert 10-ből 8 feladta és kiszáradt: ez nagyon szomorú!

Felvetődik a kérdés, hogy a Hivatal gondos gazda módjára járt-e el (?) – szerintem biztosan nem, de döntse el a kedves olvasó – mert a mások által befizetett adót – a kapott 15 Mft-ot így becsülte meg, előrelátó gondolkodással: nem jutott eszébe senkinek, hogy a növényeket öntözni is kell! A saját adónkból hozzátett 5 Mft-tal sem gazdálkodtak jobban a város vezetői, mert látható a lehangoló eredmény. 

Az a fontos, hogy közhírré tették a város weboldalán, hogy a polgármester úr újra kérte a virágoszlopok kihelyezését.

Sajnos ez nem egyedi a példa, jövünk hamarosan a többi szakszerütlen, pénzpocsékló megoldásokkal is!

Pomázi Cseresznye szerkesztősége szívesen fogadja az olvasók, a város lakóinak véleményét, észrevételeit, a saját példákat, mert a Pomázi Polgár csak a polgármester eredményeiről tájékoztat bennünket.


Bejegyzés dátuma:

Kategóriák:

,

Hozzászólások

Egy hozzászólás a(z) “A pomáziak tudják, amit a Polgármesteri Hivatal nem!” bejegyzéshez

  1. Elek Ilona avatar
    Elek Ilona

    Sajnos ez tény, ami a fentiekben irva vagyon. Már régóta megfigyeltem,a telepítésnél,éptésnél nagy a lelkesedés, aztán utána mint a kipukkadt szappanbuborék eltúnik minden. Mintha a jó gazda, az elkészítés, az ültetés után már meg is szünik. Ezt látom a játszótereknél, a sporttereknél, a növényültetésnél. Valaki, akinek a hangja elér a felsőbb körökhöz jelezze már, hogy ezzel nem ér véget egy program, ezzel csak elkezdödik. A játszótereket, a sportezközöket a fákat, a virágokat folyamatosan tovább is gondozni karbantartani kell. A „jó gazda”vigyázz a létrehozott értékeire, azt nem a jó Isten gondozására bizza, mint ahogy nálunk látom………Sajnálom a kisfákat, a növényeket mikor azt látom, halálra vannak ítélve……………

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük