Pomázi Cseresznye a pomáziak és a turisták kiskátéja

Beszámoló a május 11-i rendkívüli testületi ülésről

Egyetlen előterjesztést tárgyaltunk, a csobánkai általános iskolai tanulók Pomázra történő áthelyezésével kapcsolatban.

Már csak 37 gyerek jár a csobánkai iskolába, a kb. 300 iskolás korú tanulóból. Többnyire hátrányos helyzetű, rosszul tanuló gyerekek. Törvény szerint az iskolát meg kell szüntetni elegendő tanuló híján.

Az alábbi határozatot fogadtuk el, egyhangú szavazással, 9 igennel. Sarkadi Attila a szavazás előtt távozott, Halászné Gambár Mária hiányzott.

Pomáz Város Önkormányzatának Képviselő-testülete tiltakozását fejezi ki az ellen, hogy pomázi általános iskolák bármelyikének kötelező felvételi körzetként jelöljék meg Csobánka települést. Felkéri a Polgármestert, hogy a Képviselő-testület tiltakozását továbbítsa a Szentendrei Tankerület vezetője és az Emberi Erőforrások Minisztériumának Minisztere felé.

Megkérdeztem a gyerekeimet, nekik voltak-e Csobánkáról átjáró osztálytársaik. A nagyobbik fiam 1999-ben végzett a német suliban, nem volt csobánkai osztálytársa. A kisebb 5 évvel fiatalabb, neki már 3 osztálytársa is volt Csobánkáról. A tanulók elvándorlása a helyi iskolából már 15-20 évvel ezelőtt elkezdődött. Az elmúlt 20 év oktatáspolitikájának hatalmas kudarca ez, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeket nem tudja kezelni, nem tudja felzárkóztatni. Egymást érték itt a reformok, jobb és baloldali kormányzás alatt, de a problémás gyerekek nevelésére sem az iskolák, sem a pedagógusok nem kaptak segítséget. Egyértelmű szerintem, hogy az ilyen iskoláknak sokkal több anyagi forrást kell biztosítani, mert több nevelőre van szükségük. Egcsobanka1y 2013-ban készült KLIK tanulmányban is megállapították, hogy külön fejlesztő pedagógus, iskolapszichológus és pedagógiai asszisztens közreműködésére lenne szükség a pedagógusok segítésére, a csobánkai hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatására. Ez az, amit nem kaptak meg az elmúlt 15-20 évben, és most sem erről van szó. A Minisztérium az iskola megszüntetésével csak átsöpörné a problémát egyik helyről a másikra. Rövid távú gondolkodás a spórolás jegyében. Erőforrást nem ad, és nem törődik azzal, hogy a 8 osztályt elvégezni nem tudó, szakmát nem szerző hátrányos helyzetű gyerekekből olyan felnőtt lesz, akit élete végéig el kell tartani. Nem lenne jobb mégis általános iskolás korban foglalkozni velük jól megfizetett pedagógusokkal és speciális fejlesztőkkel?

Véleményem szerint városcsobanka3unk vezetőinek ebben az irányban kellene kormányzati kapcsolatait latba vetni. Érvekkel az iskolabeszüntetés ellen, a gyerekek Pomázra utaztatása ellen. A tiltakozás nem biztos hogy elég lesz. Ami viszont felelőtlenség, az a csobánkai önkormányzatra mint ellenfélre mutogatás, és a gyerekek elleni hisztériakeltés. Az ellenség kreálása, hisztériakeltés nem visz előre, a minisztériumnak sem segít a helyes megoldás megtalálásában. A döntés a Minisztérium kezében van!! Ésszerűbb lenne arra koncentrálni ezek helyett, miként győzzük meg a döntéshozókat érvekkel:

  1. Ne szűnjön meg az iskola a 2016-17. tanévben, mert a következő évben indul ott egy alapítványi egyházi iskola. Folyamatosan helyben járhatnának iskolába a gyereket, elkerülnék az iskolaváltozással járó traumákat, a fölösleges utazást.
  2. Az egyházi iskolával kell egy jó egyezséget kötni, milyen támogatást igényelnek a különlegesen nehéz feladat ellátására.
  3. Pomázon tovább romlana a helyzetük ezeknek a gyerekeknek, a lemaradásukat itt is csak több erőforrás biztosításával lehetne valamennyire csökkenteni.
  4. Az új iskola Csobánkán helyben, sokkal nyugodtabb körülmények között tudja ezt számukra biztosítani. Főleg azért, mert az induló iskola kezdetben kevés gyereket fogad, több idő és energia maradna a nagyobbak felzárkóztató nevelésére.

 

A holnapi Lakossági Fórum elé azt javaslom, mindenki gondolja át ezt a véleményt is, és a lehető legokosabban döntsünk mind Pomáz, mind a csobánkai kallódó gyerekek érdekében!

 


Bejegyzés dátuma:

Kategóriák:

,

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük