Elszámolás az adományokkal

A május 1-i tűzoltó köszöntést a pomáziak nagylelkű adományai tették lehetővé.

Természetbeni adományok:

  •  A Kertbarátok megfőztek 70 adag babgulyást, a hozzávalók költségeit a tagok között összegyűjtötték.
  •  A Lokálpatrióták elkészítettek 70 adag brassói aprópecsenyét, a hozzávalók költségét Potzta Béla adományozta. Ő a szervezésben is oroszlánrészt vállalt, a moderátor meghívásáról,  filmfelvétel készítéséről is gondoskodott.
  •  Az MTE és a POVEK közösen főztek 70 adag csorba levest, amihez a zöldségeket a Közösségi Életkerttől kapták, a hús és egyéb hozzávalók költségeit az egyesület tagjai adományozták.
  • Az Agapé Keresztény Közösség 50 adag paprikás krumplit  főzött.
  • A Közösségi Életkert részéről Nagy István és családja finom vegetariánus szendvicseket készített és boldogi rózsafánkot sütött külön felállított sátrában.

  • Izsó Ildikó kisebb hordónyi savanyúságot küldött.
  • Herpai Sándor rendelkezésünkre bocsátotta a Magyar Várat, és minden szükséges eszközzel ellátott bennünket a főzéshez. Megkönnyítette a szervezést, hogy volt elegendő pad és asztal, kaptunk kondért a főzéshez, száraz fát a fűtéshez, poharakat, tányérokat, evőeszközöket. Ő készítette és felügyelte a hangosítást, és gondoskodott zenéről is.  Mindent megkaptunk tőle, amire szükségünk volt, még hasznos tanácsokat is. Segítsége nagyban hozzájárult a nap sikeréhez.
  • A Tárlat Kft nem fogadott el pénzt a Köszönőlevél bekeretezéséért.
  • Végül, de nem utolsó sorban sok pomázi hozott vagy küldött fel süteményt, kalácsot, egy vállalkozó pedig  egy karton doboznyi bort adományozott az ünnepséghez.

Bevételeink  pénzadományokból: Pénzadományok elköltése:
G. Károly 5000.- burgonya, hagyma 2707.-
Magyarok Szövetsége 10000.- szalonna, kolbász 9740.-
M. Mária 5000.- virsli, debreceni 6308.-
M. Klára 10000.- olaj, zsír tojás 2988.-
V. Mihály 5000.- fűszerek 1378,.
L. Miklós 5000.- üdítők 8882.-
B. István 2000.- ásványvíz 2998.-
V. András 3000.- szalvéta, törlőkendő 1297.-
O. Magdi 5000.- mosogatószerek, szemeteszsák 2573.-
B. Klára 2000.- műanyag tál, pohár 1178.-
S. Csilla 5000.-

 

Kenyér 25 kg 8875.-
Pomázi Imakör  (4 fő) 4000.- Uborka 3000.-
A. család 5000.- Hozzájárulás a főzéshez:
R. József 5000.- MTE-POVEK részére átadtam: 10000.-
Klímakör tagjai (10 fő) 5000.- Kertbarátok részére átadtam: 10000.-
Cs. házaspár 3000.- Közösségi Életkert részére átadtam: 10000.-
S. János 1000.-
Agapé pénzbeli hozzájárul. 10000.-
Összesen: 90000.- Összesen: 81925.-

 

Maradt 8075Ft, amit kiegészítettünk 10.000Ft-ra, és az Év Tűzoltója kitüntetés elnyerőjének adományoztunk, a  gratulációnk mellé.

Nagyon köszönjük a sok-sok adományt, a sok segítséget és támogatást, amit a pomáziak nyújtottak nekünk, szervezőknek!  Ezzel a rendezvénnyel megmutatkozott az összetartás ereje, a civilek életképessége. Bátorítást adott arra, hogy hagyományt teremtsünk, jövőre újra megrendezzük.

“Elszámolás az adományokkal” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Mi,a segítők, az adományozok is jól éreztük magunkat. Ahogy láttuk a díszvendégek is, akikért ez az egész program szerveződött. Egy olyan közvetlen, barátságos környezetben voltunk, ahol szinte mindenki ismert midenkit. Jó volt egy kicsit együtt lenni, örömködni, beszélgetni. Azért a városvezetés részéről sok mindenkit hiányoltam. Tudom, volt másírányú elfoglaltság is ekkor a városban, de mível ez egy egész napos rendezvény volt, bele kellett volna férni akár egy pár délutáni órába is. Hát nem így volt. Na nem baj, talán majd legközelebb…….

    1. Jó hogy ott voltál Te is! Köszönjük hogy segìtettél! Jól éreztük magunkat, a pomáziak már vágytak egy jó hangulatú majálisra. És a jó időre is. ☺

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.