És még érdekességek a novemberi testületi ülésről (2. rész)

polgarmesteri-javaslat-aremelesAdós vagyok még a múlt havi testületi ülésen történtek ismertetésének a második részével, fontos napirendi pontok lényeges részeinek ismertetésével.

Ilyen például a hivatal munkájának az értékelése, doktor- és könyvtárosvezető-váltás, javaslat a közétkeztetés árának az emelésére, a kulturális koncepció körüli vita, a Kormányhivatal véleménye a bölcsőde udvaráról, hogy csak néhányat említsek.

SOK MUNKA KEVÉS PÉNZÉRT – ÉS ELÉRHETETLEN HIVATAL

A hivatal tevékenységének értékelése volt a következő (6.) napirend.

A jegyző elmondta, hogy a hivatal munkatársai rengeteget dolgoznak – ráadásul egy részük rendkívül alacsony bérért. Munkájukat magam is köszönöm, s remélhetőleg a bérük is emelkedni fog azoknak, akik most az kevés pénzért dolgoznak. Ezt a problémát többük nekem is panaszolta. Mint ahogy a pomáziak közül is nem egy szóvá tette, hogy levelük megválaszolatlan marad, vagy csak sokára kapnak rá választ. És hogy telefonon nehéz elérni a hivatalt. A jegyző ez utóbbi problémára annyi magyarázatul szolgált, hogy ez egy örökölt gond, az automata azt jelzi, hogy nem veszik föl a telefont, valójában azonban foglalt a vonal. Lehetséges, ám ha így van, akkor éppen ideje lenne ettől az örökségtől megszabadulni és egy olyan telefonközpontot beszerezni, amely által munkaidőben mindenkor elérhető a hivatal. Mint ahogy az országban annyi helyen.

 

KÖZÚT LETT A KÁLLAI–BAU ELŐTTI INGATLAN

Mégpedig az önkormányzat saját használatú útját minősítette át a testületi többség. (7. napirend).  Rákérdeztem, van-e összefüggés az út menti egyik ingatlan új tulajdonosa – a kőzúzóként elhíresült Kállai-Bau Kft. – és az átminősítés között. Nincs, kaptam a választ. Tekintsük tehát a mostani előterjesztést mindössze véletlen időbeni egybeesésnek…

 

DOKTORVÁLTÁS

Januártól Frózsi Dániel átadja a praxisát Perger Zsuzsanna doktornőnek (10. napirend). Frózsi doktor úr évekkel ezelőtt meghirdette a praxisát, most sikerült eladnia. Köszönet a sok éves fáradozásért, a pomáziak gyógyításáért. Az új doktort pedig szeretettel köszöntjük Pomázon.

 

MÉGSEM EMELHET ÁRAT A SODEXHO

polgarmesteri-javaslat-aremelesÉrdekesen alakult az előterjesztés sorsa, aminek egy részét ide is másoltam: Vicsi László az előterjesztésében még a közétkeztetés árának hatszázalékos áremelését javasolta a testületnek, ahogy azt a cég kérte. Már a hétfői bizottsági ülésen ennek az ellenkezője mellett érvelt, amit természetesen támogattam. A szerdai testületi ülésen rá is kérdeztem, hogy az eredeti előterjesztésben miért pártolta az áremelést, és mi történt az előterjesztés, illetve a hétfői bizottsági ülés között, hogy – nagyon helyesen – megváltozott a véleménye. Erre ködös választ kaptam, amely szerint nem indítványozhatott mást, mint ami az előterjesztésben szerepel, mert a cég ezt kérte. Én ebben kételkedem. Írásban még a cég álláspontját kell képviselnie, szóban viszont már teheti az ellenkezőjét is? Parasztvakítás ez, ám a lényeg, hogy végül nem emelkednek a közétkeztetés árai.

 

KÖNYVTÁROSVÁLTÁS

Boros Ernőné könyvtárvezető nyugdíjba vonul, helyét a könyvtárban már eddig is itt dolgozó Dubrovszkij Valér Milos veszi át. (14. napirend). Köszönjük Boros Ernőné sok évnyi elhivatott munkáját és sok sikert kívánunk utódjának.

 

VAJÚDTAK A HEGYEK ÉS EGERET SZÜLTEK

A kulturális koncepcióra minőségére utalok a horatiusi idézettel (15. napirend). Az előterjesztés címe: Pomáz Város Kulturális Koncepciója 2016-2021. Aztán, ha végigpörgetjük, és az utolsó, vagyis 17. fejezethez érünk, megint csak ezzel a címmel találkozunk: Kulturális koncepció. Mindez arra utal, hogy az előző 16 fejezetben nem a kulturális koncepcióval volt dolgunk. Az előterjesztés színvonala egyenetlen, a helykitöltés okán olyan nem ide illő dolgok is belekerültek, minthogy a Vörösmarty lakótelepre busz közlekedik, amúgy pedig van taxi szolgáltatás is Pomázon. Az aktuális részben vannak jó gondolatok, például a Marschalkó-villa rendbetétele, amire azonban  nem középtávon van szükség, hanem azonnal, mielőtt még összedőlne az amúgy műemlék épület.

Legfőbb hibája egyébként, hogy hiányzik belőle az, ami egy ilyen koncepció lényege: annak a megválaszolása, hogy a kultúra segítségével miként erősíthető a település lakóinak azonosságtudata, az egymáshoz tartozás érzése.

Válaszában Kósa Anikó alpolgármester a munkámat hiányolta a koncepció megalkotása során. Hozzászólásában figyelmen kívül hagyta, hogy civil szervezetek – amelyek közül kettőnek magam is  tagja vagyok – a szöveget véleményezték, az álláspont megküldése előtt azt átbeszéltük. A koncepció arányai egyébként szerintem annyira elhibázottak, hogy igazítgatás helyett alapjaiban kellene újragondolni.

A felelősség a szövegért, annak minden gyengeségéért az előterjesztőé, nem volna tehát helyes azt másokra tolni. Amúgy tudomásom szerint egy megbeszélésen maga a jegyző is további munkát javasolt  a koncepcióval kapcsolatban. Ehelyett a testület elé került, és a mameluk többség azt megszavazta.

 

GOETHE KÖZ, KARTAL UTCA NAGY ESŐK UTÁN

Lakossági kérésre hoztam a testület elé a két utca állapotát. A Goethe közzel kapcsolatban a jegyző megjegyezte, hogy jogi rendezésre kell várni, és ameddig az nem történik meg, addig az utca állapota gyökeresen nem változtatható. Azóta egyébként, ahogy hallom, némi sódert hordtak a kátyúkba, ami egy nap múltán kezdett újrakátyúsodni.

A Kartal utca helyzete is rendezetlen a jegyző tájékoztatása szerint, ezért aszfaltozására egyelőre nem kerülhet sor. A lakók által erre a célra befizetett összeget visszautalták. Újabb adag zúzott követ már nem érdemes ráhordani, mert az egyre magasabb úttestről az ingatlanokra folyna be a víz. Le is lehetne ugyan tolni a felső rétegeket, de ezt az időjárás már nem engedi, állította az jegyző.  A jelenleg is folyó Liliom utcai munkálatok tudatában ezen némileg csodálkozom…

 

KORMÁNYHIVATALI VIZSGÁLAT A BÖLCSŐDÉBEN

Ennek az eredményét is kérdeztem a jegyzőtől. Elmondása szerint az udvar állapotát kifogásolták, ám ezt a polgármesteri hivatal nem fogadta el. Ameddig a vita nem dől el, addig nem cserélik ki a gumitéglákat sem, mert lehet, hogy a végén az egészet fel kell szedni. Csak nehogy addig balesetet szenvedjen valamelyik kicsi, teszem hozzá én.

 

MARAD A CSONKÍTOTT MARGITLIGET UTCAI ELŐTERJESZTÉS

Mikor állítja vissza a hivatal a Margitliget utcai közbeszerzési kiírásról az eredeti előterjesztést? Úgy, ahogy azt az augusztus 31-i testületi ülésen még olvasható volt, végén a költségbecsléssel. A jegyző elmondta, hogy a költségbecslést ő szedette le, s nem is kívánja visszatenni. Ezt én jogilag aggályosnak tartom, hiszen egy már megtárgyalt előterjesztés megváltoztatásáról van szó. A költségbecslésről szerezhettünk egyébként tudomást a beruházás túlárazásairól. Szerencsére azonnal lementettem a csonkítatlan előterjesztést, ami azóta a Pomázi Cseresznye honlapon hozzáférhető.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.