Levél a tankerületi igazgatónak

A váci tankerület a nyáron megpályáztatta az iskolai büféket, ám tudomásom szerint nem súlypontozták a szakmai múltat, a tervezett árakat és az ajánlott bérleti díjat, az egyetlen szempont ez utóbbi mértéke volt. A büfét üzemeltetetését elnyerő cég pedig már az első napokban több alapcikket csaknem a duplájáért árul a Mátyás Király Általános Iskolában. Így a magasabb bérleti díjat végül a szülők fizetik meg.

A döntés felülvizsgálatára levélben kértem a tankerületi igazgatót.

“Tisztelt Verebélyi Ákos Tankerületi Igazgató Úr!

 Egy olyan problémával fordulok Önhöz, amely a Pomázi Mátyás Király Általános Iskola tanulóit, pedagógusait és a szülőket egyaránt feszíti. Ez pedig az iskolai büfé üzemeltetésének kérdése.

Ettől a tanévtől új büfése van az iskolának, jóllehet a korábbi üzemeltető házaspár közmegelégedésre végezte munkáját. Elismertségüket bizonyítja az is, hogy az 520 tanuló szülője közül 500-an aláírásukkal támasztották alá kérésüket: továbbra is Varga Zsolt és Takács Edit üzemeltethesse a büfét.

Éppen ezért kérem tisztelt Igazgató Urat: a korábbi döntését felülvizsgálva tegye lehetővé, hogy a házaspár az iskola büféjében folytathassa a munkáját.

 Engedje meg, hogy a szülők elsöprő többségének kívánságát tolmácsolva néhány érvvel is alátámaszthassam kérésemet.

 A 35 éves iskola életének szerves része volt a büfés házaspár, 26 évet dolgoztak az intézményben. A férfi előbb egyedül vezette a büfét, később csatlakozott a munkához a felesége is. Tevékenységüket, ahogy említettem, teljes közmegelégedésre végezték, a mindenkori iskolavezetéssel jó volt a kapcsolatuk. Munkájukat nem csupán kenyérkeresetnek tekintették, hanem hivatásuknak is. Az iskola rendezvényeit felajánlásaikkal segítették, alapítványát pénzzel is támogatták.

Gyermekeik szintén a Pomázi Mátyás Király Általános Iskola tanulói voltak, a közösségi munkában kimagaslóan teljesítettek. Kiváló tanulmányaik elismeréseként Nebuló-díjban részesültek.

 Az iskola alkalmazottai számára már az is erős csodálkozást váltott ki, hogy a büfét a tankerület egyáltalán megpályáztatta. Az viszont egyenesen megütközést keltett, hogy a lehetőséget nem a házaspár nyerte el. Az előtt pedig értetlenül állnak, miképpen lehetséges, hogy az augusztus 31-i eredményhirdetés nyerteséül megjelölt cég már csaknem egy héttel korábban, augusztus 25-én alkalmazottat keresett a büfébe.

Kérem tisztelt Igazgató Urat, hogy ennek okát vizsgáltassa ki.

Kérem továbbá, fontolja meg azt is, hogy a pályázat kiírása minden szempontból megfelelő volt-e. Tudomásom szerint ugyanis nem súlypontozták a szakmai múltat, a tervezett árakat és az ajánlott bérleti díjat, az egyetlen szempont ez utóbbi mértéke volt.

Tisztelt Igazgató Úr!

A Pomázi Mátyás Király Általános Iskola büféjének meghirdetése által a tankerület tudomásom szerint három év alatt 700 ezer forint többletbevételre számít. Természetesen megértem azt, hogy a tankerületnek bevételre van szüksége. Szeretném azonban felhívni a figyelmét arra, hogy mindez csak úgy lehetéséges, hogy az addigi igen kedvező árat a büfé új üzemeltetője jelentősen megemelte. Néhány példa erre: a párizsis szemle 65 forint helyett 120 forintért kapható a büfében. A melegszendvicshez 160 forint helyett 300-ért juthatnak a gyerekek, s az ásványvíz korábbi 80 forintos ára is megduplázódott. A magasabb bérleti díjból fakadó megnövekedett tankerületi bevételt így végső soron a szülők fizetik meg. A szülők, akik közül sokan egyedül nevelik gyermeküket, sokan minimálbérért dolgoznak. Gyermekük iránt felelősséget érezve bizonyára ezt követően sem hagyják, hogy ne tudják igénybe venni a büfé szolgáltatásait, ám a megnövekedett árakat a család adott esetben egyébként is szűkös költségvetéséből kell kigazdálkodniuk.

 Kérem tisztelt Igazgató Urat, hogy a levelemben foglalt érveket átgondolva és korábbi döntését megváltoztatva tegye lehetővé a házaspár visszatérését a büfé élére. Ötszáz diák és szülő, valamint a tantestület fogadná ezt köszönettel.

Pomáz; 2017. október 5.

Tisztelettel:

Hardi Péter

önkormányzati képviselő

Pomáz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.