Levél a jegyzőnek

Tisztelt Jegyző, Tisztelt Közterület Felügyelet!

Ma délelőtt a piac-téri aláírásgyűjtésünkön Önök jogtalanul zaklatták és eljárás megindítását kezdeményezték a Közösen a Városunkért Egyesület két aláírásgyűjtő tagja ellen. Egyesületünk a ránk vonatkozó, 1989. évi III. a gyülekezési jogról szóló törvény szerint járt el.

6§. szerint a közterületen tartandó rendezvény szervezését a rendezvény szerint illetékes rendőrkapitányságnak kell bejelenteni, amit mi időben meg is tettünk. A Pomázi Rendőr Örssel folyamatos kapcsolatot tartunk.

Felhívjuk szíves figyelmüket a 142/2011. (XII. 2.) AB határozatra, mely kifejezetten rögzítette, hogy „[a] közterületen szervezett rendezvények a közügyek megvitatásának olyan fórumai, amelyek lehetőséget nyújtanak a részt vevő polgárok számára a közügyekben kialakított álláspontok megismerésére, azzal kapcsolatos nézeteik kifejtésére, közös vélemény kialakítására, s így a gyülekezéshez való jog gyakorlása körébe tartoznak.” Ennek megfelelően a közterületre szervezett fórumok, kitelepülések és más rendezvények a Gytv. hatálya alá tartoznak, azokkal szemben közterület-használati engedély jogszerűen nem követelhető meg.

Meg kívánjuk jegyezni, hogy az aláírásgyűjtés a nyilvános illemhely létesítése érdekében az egész város lakóközösségének legszélesebb egyetértésével találkozik. A közterület felügyeleti eljárás megindítását tagjaink ellen indokolatlannak és érthetetlennek tartjuk, és ezennel a nyilvánossághoz fordulunk kifejezve felháborodásunkat!

Pomáz, 2018. 07. 04.

Tisztelettel:

Hardi Péter elnök

Andrásné Murányi Borbála szervező

Közösen a Városunkért Egyesület

 

“Levél a jegyzőnek” bejegyzéshez 2 hozzászólás

    1. Kedves Csilla!
      Ma és holnap délután 3-6-ig leszünk kint a Piac téren. Várjuk szeretettel!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.