Pomázi Cseresznye a pomáziak és a turisták kiskátéja

Válasz a jegyző válaszára

jegyzoi-valaszKedves Jegyző Asszony!

Elolvastam Hardi Péternek írt válaszát a Mátyás iskola tornapályája ügyében, s mivel abban a Pomázi Cseresznye honlap cikkére válaszol, ezért annak szerzőjeként feljogosítva érzem magam is a válaszadásra. Elsőként szeretnék gratulálni a válaszlevélhez. Igényes munka. Végre látszik belőle, hogy nem veszi félvállról a ügyet. Profi módon megcáfolja azt, amit nem is állítottam, elhallgatja, illetve elkerüli a lényeges részeket, és sejtelmesen, félreérthetően fogalmazva állít dolgokat. Engedtessék meg nekem, hogy ezen állításaim konkrétan is kifejtsem.
Kedves Jegyző Asszony, sajnálom,  ha ezek a tények nem elég konkrétak, meggyőzőek Önnek, és érthetetlen, milyen konkrét  bizonyítékra vár még.
Ássuk fel a pályát?
Levelében megmagyarázza, hogy lehetett alvállalkozó. Senki nem állította az ellenkezőjét. Sőt! Én kifejezetten örültem az alvállalkozó bevonásának. Így legalább volt hozzáértő kivitelező is. Tudtommal a fővállalkozó kiválasztását nehezményezték.  Aki a talajmunkát számlázta. Ki ajánlotta, javasolta ezt a céget arra, hogy meghívják erre a zárt közbeszerzésre? Jó lenne, ha itt is egyértelmű választ kapnánk valamikor. A politikai és az erkölcsi felelősség szempontjából ezt illene tudnunk. Eddig ellentmondásos megnyilvánulásokat hallottunk.
Elhiszem, hogy nem kellett műszaki ellenőrt alkalmazni. Viszont mivel sok pénzről volt szó, 25 millióról(!!!), ezért elvárható lett volna a hivatal részéről az a fajta gondosság, hogy a munkálatokat napi, esetleg kétnapi szinten megnézze, és a lényeges munkafázisokat ténylegesen át is vegye. Ha már egyszer a naplóban alá is írta ezek megtörténtét a hivatal alkalmazottja.
Na, itt jön az egyik szakmai gyöngyszem: Leírja, hogy én a  dréncsővezésről beszéltem, mely csak 28 m3 földmozgással jár, és ne beszéljek a 286 m3 föld kitermelésről, mert az nem része a dréncsővezésnek.  Hú! Itt egy nagy levegőt vettem és mondtam egy cifrát. Pedig Önnek igaza van. Ez nem a dréncsővezés része. Ezeknek a munkálatoknak meg kellett volna előzniük a dréncsővezést. Tudja, ahogy a falazást is megelőzi az alapbetonozás. Csakhogy sem a fal, sem az alapozás nem történt meg. Képletesen szólva, maguk a vadonatúj tetőt a régi vályogházra rakták. Csilivili tető, vakolt falak és kész. Közben meg sok milliót kifizettek alapozásra, új téglára, falazásra. Ide lefordítva: Nem szedték ki a pálya alól a földet, ezért nem volt 1100 m2 tükörkészítés, nem hordtak el 400 m3 földet,  nem alapozták le 15 cm vastagon nagy kővel, stb….  Nagyon sok pénzt meg lehet így spórolni. A kérdés: ki kivel osztozkodott?  Érthető, miért nem szeretnének erről beszélni.

varosi-palyakep-juli21_szerkÉpítési napló: Nem kívánok belemenni abba vitába, hogy kellett-e építési naplót vezetni. (Véleményem szerint kell.)
Az viszont egyértelmű, ezzel még a hivatal sem volt tisztában pár hónapja. És az is világos, hogy aki az építési naplót vezette, az azért vezette, mert szerinte vezetnie kellett. Tehát amit oda beleírt, azt tényállításként írta bele.  És beleírta a dréncsővezést!!! Miért? Mert azt szerepeltetni kell benne. Miért az elejére? Adva van az önök válasza, azért, mert utólag írta bele, és ott volt üres hely. Miért utólag? „MEGFELEDKEZETT róla”– nagyjából ez hangzott el a közmeghallgatáson!
Micsoda? Egy több napos munkáról elfelejtkezett, miközben a naplót pontosan vezette.  Ezt tényleg ki meri jelenteni? Ennyire alábecsülni a választókat? Nekem ez durva. Ja, a közmeghallgatás óta javult a helyzet. Itt most leírja, hogy elismerte a vállalkozó, hogy nem pontosan vezették a naplót. Csak azt nem, hogy ez mit jelent? Rossz dátumot adtak meg, vagy beírtak el sem végzett munkát is? Nagyon nem mindegy!
Utóellenőrzés: gratulálok, leírta, hogy van dréncső. Azt nem merte leírva állítani, amit még a közmeghallgatáson tényként jelentett ki, hogy ez új cső, csak azt hogy működik. És azt sem írta le, hogy erről is csak fél év után győződtek meg.
Védőháló: Köszönjük, hogy a közvélemény jogos haragjának lecsillapítása céljából fél év után felszerelték azt a kapu mögötti két hálót, aminek már szeptemberben ott kellett volna lennie. (Bár igaz, nem a beruházás részeként.) Viszont a pálya minőségének megőrzése miatt az oldalak védelmét is biztosítani kellene. Reméljük, a Mátyásos szülők példás összefogása révén a tavaszi szünetben ez is megoldódik.
Az már csak Hardi Pétert érdekelheti, hogy januárban miért hangzott el az, hogy ez egy lezárt, elszámolt pályázat, mikor a végelszámolás csak február 09. napján történt. Miként az is, hogy a válasza március 07-én keltezett, jóval a lehetséges (30 nap) határidő után. Ha már egy képviselővel szemben sem tartja be a határidőket, akkor velünk egyszerű polgárokkal szemben miért is tenné.

A témával kapcsolatos alapírás megtalálható:
https://www.pomazicseresznye.hu/pomazi-cseresznye/hova-tunt-a-gyerekeknek-szant-penz/

további írás:
https://www.pomazicseresznye.hu/pomazi-cseresznye/valoban-kicsereltek-a-drencsoveket/
Még más furcsaságok is vannak, melyekről hamarosan beszámolok.


Bejegyzés dátuma:

Hozzászólások

Egy hozzászólás a(z) “Válasz a jegyző válaszára” bejegyzéshez

  1. Pomáztakarító avatar
    Pomáztakarító

    Vicces ez a jegyző néni. Ha írsz neki, és kínos a téma, a levelet elnyeli a spam szűrő. Aztán mégis megkerül egy hónap késéssel. Ha pedig jogos a panasz és intézkedni kell, azt csak tessék-lássék teszi. Ha kérdőre vonod, hogy miért nem lépett az ügyben, össze-vissza hazudozik, letagadja, amit fényképek sora bizonyít. Az okozott kár természetesen nem őt terheli, a jogszabályokra meg tojik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük