Kalászkisasszony mesevilága a szerelemről

Bolyki István, pomázi képzőművésszel beszélgettünk, Szenti Tiborral nemrég közösen megjelent munkájuk, a Kalászkisasszony című könyv apropóján. Azokról a különleges, meseszerű világban játszódó novellákról, amelyek központi témája a szerelem. Illetve az alkotói folyamatról, amely képekben is meg tudta jeleníteni az írásokhoz illő világot, színekben, hangulatban és érzésekben.

– Bemutatná a legutóbb megjelent, Kalászkisasszony című könyvüket?

– Most megjelent közös könyvünk Szenti Tiborral a ’70-es években született kapcsolatunkra épült. Ő az a személy, aki szociológiai és néprajzi szempontból az alföldi tanyavilág emberének, szereplőinek az életével rengeteget foglalkozott. Persze ez a könyve egy egészen más igénnyel készült. Lényegében a majdnem 80 éves szerző életét fogja át. Olyan szerelmi történeteket ír le, amiket ő átélt, hallott. Ezeket kiegészítette, kiszínezte, és 25 szép kis novellával foglalta össze. A 2000-es években láttam először ezeket a novellákat, aztán amikor az elmúlt télen a kezembe kerültek, valahogy kedvet éreztem, hogy ezekhez rajzokat készítsek.

Bolyki István, pomázi képzőművész

– A férfi-nő kapcsolat a központi témája a könyvnek?

– Igen, a szerelem, ami összekapcsolja. Egy emberéleten átívelő fázisokat vetít fel a szerző, a születéstől, az első szerelmen át, a halálig. Ratkó ezt úgy fogalmazta meg, hogy van a születés és a halál, és közte a szerelem. Nagyon gazdag lelki világa van az írónak, aki kereste az életben a szerelmet, és ezek szerint sokszor meg is találta. Vannak benne olyan elemek, ahol törekedett a szerelemre, de nem mindig járt sikerrel. A szerzőre rákérdezve kiderült, hogy neki nagyon sok anyaga jelent meg parasztvallomások, babonák, boszorkányok témakörben. Ezeket a legendákat is beleszőtte ezekbe a történetekbe. Nem tudni, hogy mik ezeknek a valóságalapja, ezeket ő hogyan színezte ki, de kétségtelen, hogy egy olyan meseszerű, szürreális, önálló világot hozott létre, ahol nagyon nehéz tetten érni a hétköznapi történéseket. Az egész az ég és föld között játszódik, és ezt a fajta lebegést, átírást, színes világot ugye nem igazán lehet naturális ábrázolással jól megfogni. Tehát kénytelen volt az ember a rajzi világba is ezt a légiességet, vagy meseszerűséget átvinni. Egyesek szerint egészen jól sikerült.

A képzőművész festménye

– Mindezek a novellák az Alföld sajátos, magyar világában játszódnak.

– Igen, leginkább a Dél-Alföld, Hódmezővásárhely és környékén. Nagyon hiteles, autentikus ez a környezet. Sokszor jelenik meg a síkvidék, a búzamezők, a Tisza. Van az egésznek valami varázsa. Ízes nyelvvel a magyar táj elemeit adja vissza.

– Hogyan készültek az írásokhoz a rajzai? Elolvasta a novellákat, és az indított el valamiféle gondolatot?

– Igen, beleolvastam, és újra felfedeztem ezeknek a novelláknak a varázsát. Tulajdonképpen teljesen rendszertelenül, egy-egy novellát elolvasva, ha abba megfogott valami, azokat vittem papírra. Tehát a tartalmi elemek visszaköszönnek, ha nem is azzal a karakterrel, de lényegében azt a hangulatot, szituációt adják vissza, amit az író egy-egy novellában megfogalmazott. Ez egy elég intenzív párbeszéd volt köztünk az íróval, mert ez egyfajta közös munka, ahol jó, hogyha összhangban van az írás, a szerző igénye és az én rajzi világom. Ez kb. 6-8 hónap alatt készült el. Ugye 25 novella, 25 színes grafika van benne. Ez jelent meg napjainkban, amihez kötődik egy kiállítás, ami jelenleg is Budapesten, az Attila út 93-ban, a Vérmezőnél megtekinthető.

Bolyki István műhelyében

– Ilyenkor napokig a Kalászkisasszonnyal álmodik az ember?

– Igen, valahol az ember részesévé válik egy világnak, amit az író teremt.

– Ehhez született ezeknek a rajzoknak a sajátos, felismerhető színvilága is?

– Amikor az ember ráhangolódik és benne van egy ilyen gondolatvilágban, akkor az összhangzat is nagyobb. A színvilág is annak megfelelően alakul, és ebben az értelemben elég egységes. Ezekben a képekben a meleg aranysárga színek, a zöld – az élet színe, és a kék – a levegő színe dominálnak.

– Volt kedvence a novellák között?

– Nagyon sokféle szerelmi történet volt közöttük, a boszorkánytól, a varázslótól a parasztkislányig. Tényleg mindenféle történet. A legmeghatóbb talán a címadó Kalászkisasszony, amely rendkívül dramatikus elemeket tartalmaz.

– Volt, amelyikhez nehezebben jött meg a gondolat?

– Mindegyiknek megvolt a maga nehézsége. Az egyik novellában például van egy pap, aki a szószékről a jóságról, egymás segítéséről beszél. Illetve van egy városban működő társaság, amelyik állatviadalokat szervez. A társaság bandavezérének a kedvese kitalálta, hogy szerezzenek egy oroszlánt és a papot tegyék be az oroszlánketrecbe. Ezt teljesítették is. Elrabolták a papot, a feleségét, a nagymamát, a két gyereket és betették őket az oroszlánketrecbe. Volt egy látványelem, ahová felmehetett az, aki fél, hogy ne érje el őt az oroszlán. A pap volt az első, aki felmászott rá. Nem védte meg a családját, nem szállt szembe, nem volt szolidáris. A saját életét mentette. Ezt ábrázolni nem volt olyan egyszerű.

– A borítóra került kép közös döntés volt az íróval?

– Szenti Tibornak a könyvén végigvonul a gondolat, hogy az egész élet egy tetejetlen fa, amin levelek vannak, ami egy-egy ember. A keresztény kultúrában ez a Jessze fája, az életnek a fája. Hogyan lehet ezt megfogni? Hol az ég? Hol a határ? Végülis egy levélformát rajzoltam, és ezen belül ábrázoltam a tetejetlen fát. Többször idézi meg a szerző a művekben ezt a fát, ahol az édesanyja levele már fent van az égben, és ő is hamarosan utána fog menni. Az író mélyen érző ember, aki a magyar néplélekből merítette ezt a motívumot.

– Milyen volt az alkotói munkafolyamat? Reggeltől estig ezen dolgozott? Vagy néha azért elengedte a témát, rápihent?

– Elég ütemesen ment. Ha az ember benne van egy munkában, akkor ezt kell, hogy élje. Nem szabad, hogy kiessen ebből a gondolatvilágból. Folyamatosan, szinte minden nap készült. Végig volt víve egy munka, nem volt olyan, hogy félbemarad. Az ember keresővonalakkal készít egyfajta vázlatot, ha az jó, akkor tovább viszi. Rámegy pasztellel és akvarellel. Ha meg van vele elégedve akkor kész. Ha nem, akkor kezdi újra. Lekötik az embert a novellák, amelyek lebilincselőek, jó az egész könyvnek a belső ritmusa, nincsenek benne üres járatok. Impulzust kapott ettől az ember, nem nagyon kellett témát keresni. Le kellett tenni 25 képet, ami visszaadja ezeknek a novelláknak a tartalmát. A könyvet értékelő művészettörténész szerint ez a 25 kép nem valamiféle kísérőjelenségei lettek a novelláknak, hanem önmagukban is önálló művek.

Bolyki István rövid bemutatkozása: 1987-től élek Pomázon. Az 1980-as években lettem a Magyar Művészeti Alap tagja. Egyéni és csoportos kiállításokon vettem részt, illetve könyveket is illusztráltam. A Szentendrei Régi Művésztelep egyesületnek tiszteletbeli vagyok tagja, a Ferencvárosi Képzőművészek Egyesületének alapító tagja, a Magyar Festészet Napja Alapítványnak pedig felkért kurátora. Ez utóbbi szervezettel tavaly csináltunk egy portrésorozatot a magyar halászat nagyjairól. Emellett van egy könyvkiadó cégem, ami agrárkönyveket ad ki. Ezen a területen működöm már az 1970-es évek óta.

Alább a könyv elérhetősége, illetve annak címadó novellája olvasható:

http://www.agroinformkiado.hu/termek/kalaszkisasszony/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.