Pomázi Cseresznye a pomáziak és a turisták kiskátéja

Miért ilyen alacsony a Sapezok bérleti díja?

„Nem tudom.” Ezt válaszolta Dikácz Péter, az önkormányzat tulajdonában lévő egyetlen cégnek, a Pomázi Zenekastély Nonprofit Kft-nek az ügyvezető igazgatója a múlt heti bizottsági ülésen arra kérdésemre, hogy miért éppen 7.560.000 forint bérleti díjat fizet a városnak a Sapezok Kft., amely a kastély konyháját bérli.

Válaszát két nappal később a testületi ülésen idéztem. Ez már Ternovszky Béla képviselőtársam ingerküszöbét is átlépte, s rákérdezett, hogy tényleg ezt mondta-e. Dikácz Péter erre kijelentette, ezt úgy értette, hogy amikor átvette az önkormányzat cégének az irányítását, akkor nem tudta, hogy miért éppen ekkora összeget fizetett a Sapezok.

Ez a válasza azért is vicces – elnézést a kifejezésért –, mert éppen ő volt az, aki Zenekastély Kft. irányításának átvétele előtt a Sapezok élén állt. Tehát ugyancsak kellett tudnia, annak idején miért éppen akkora az az összeg, amekkora…

A legfőbb baj ezzel az alacsony bérleti díjjal az, hogy mindeközben a város fizeti a kastély rezsijét, ami tavaly 10 millió forint volt. Ennek egy részét a konyha viszi el. Hogy pontosan mekkorát, azt nem tudhatjuk, mivel nincsenek külön mérőórák.

És az is bizonyos, hogy a Sapezoknak tekintélyes a bevétele a konyhából, hiszen csak erre az évre 18-25 esküvőt terveznek. Márpedig ma már egy átlagos nagyságú esküvő is több millió forint, s ennek tekintélyes része az étkezés.

Módosító javaslatomban indítványoztam, hogy vegyük le az üzleti tervet a napirendről, és kérjük fel Dikácz Pétert, hogy tárgyaljon a mostaninál sokkal méltányosabb bérleti díjról a Sapezokkal. Mivel javaslatomat rajtam kívül csak Andrásné Murányi Borbála szavazta meg, s a mameluk többség elvetette, második módosító javaslatomban indítványoztam, hogy a bérleti díjat a rezsidíj felével, 5 millió forinttal emelje meg a város. A Sapezok vélhetően még így is nagyon jól járna, és a rezsitámogatásból megmaradó közpénzt hasznosabb dolgokra lehetne fordítani.

Ismét csak egyedül Andrásné Murányi Borbála képviselőtársam támogatta a javaslatomat, a mameluk többség ezt is elvetette. Egy bizonyos: nem a város érdekét szolgálták ezzel.

A Pomázi Zenekastély Nonprofit Kft. üzleti terve erre a linkre kattintva olvasható. 


Bejegyzés dátuma:

Kategóriák:

Hozzászólások

2 hozzászólás a(z) “Miért ilyen alacsony a Sapezok bérleti díja?” bejegyzéshez

  1. Jakus Imre avatar
    Jakus Imre

    A TV-ben végignéztem a testületi ülés felvételét.
    A vita kissé furcsára sikeredett.
    A tény, hogy a korábbi bérlőre bízzák egy Kft vezetését, aki aztán előző cégével köt szerződést (ha jól értem) már eleve a kecske meg a káposzta esetét juttatja eszembe.
    A többség vehemensen lesöpörte az asztalról a javaslatot, hogy külön mérőkkel szereljék fel a azokat az egységeket amelyeket a bérlő üzemeltet.
    Pedig ez minden további keresztfinanszírozási vitát feleslegessé tenne.
    Nem értettem az ellenzéki koncepciót sem, akik a forgalmi adatokat firtatták (hány esküvő lesz), attól téve függővé a díjemelést.
    A korrekt ár korrekt pályázat lefolytatása esetén derülhetne csak ki.
    A bérletet hosszabb időszakra (5 – 8 év ?) meghirdetve versenyezzenek az aspiránsok.
    Így a bérleti díj jóval magasabb, de akár alacsonyabb is lehetne.
    Mindenesetre a piac alakítaná ki.

  2. Hardi Péter avatar
    Hardi Péter

    Kedves Jakus Imre!

    Köszönöm, hogy figyelemmel kíséri a testületi ülésen elhangzottakat és külön köszönöm, hogy a véleményét megosztotta a Pomázi Cseresznye olvasóival.
    – Igen, Ön jól értette, hogy az most a Zenekastély Nonprofit Kft ügyvezetője, akinek korábban a Sapezokban volt érdekeltsége.
    – Számomra is érthetetlen, hogy miért nem szerelnek fel almérőket annak érdekében, hogy a konyha rezsifogyasztása pontosan megállapítható legyen. Ezt ma a városfejlesztési bizottsági ülésen javasoltam, a mameluk többség leszavazta.
    – Az esküvőket azért említettem, mert az jól példázza, mekkora üzlet a konyha bérlete, s milyen búsás haszon lehet rajta.
    – Igaza van abban, hogy egy korrekt pályázat mindezt tisztázhatná. Ilyen pályázatot azonban az önkormányzat nem írt ki. Vajon miért nem?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük