Pomázi Cseresznye a pomáziak és a turisták kiskátéja

Ősz a Kőhegyen

Október már igazi őszi hónap. Szerencsére még az elején járunk, igy talán nem meglepő, hogy nekünk még sikerült késő nyári arcát mutatnia. Hűvös, de kellemes, szinte tökéletes túranapra ébredtünk. a Piac térre meghirdetett találkozóra lassan gyülekezett a csapat. Végül közel harminc fővel vágtunk neki az erdőnek. Ifjak és kevésbé ifjak, valamint új kirándulók és törzsgárda tagok. Még négylábú is volt velünk. Az első komolyabb pihenőt a János forrásnál tartottuk. Itt „demokratikusan” eldöntöttük, hogy a hosszabb, de könnyedebb úton, a „Bejgliégető útvonalán megyünk.

A durvább meredek helyett lágyabb emelkedőket választva értük el a következő pihenőhelyünket, ahol a sárga sáv már párhuzamosan haladt velünk szembe egy nyíllövésnyi távolságra. Itt pár főt „elengedtem”, hogy előre menjenek és meg tudják rendelni a menedékházban a palacsintámat. ? Mi, többiek pedig elmentünk a Vasas-szakadékhoz. Ismét volt köztünk olyan, aki még nem járt még ennél a különleges természeti képződménynél, mely a Kőhegy egyik kevésbé ismert ékköve.Nem sok időt töltöttünk itt, elindultunk visszafelé a Czibulka János menedékházhoz térve. Már út közben feltűnt, hogy az erdőben megbúvó kis tavacska most csontszáraz. Ezért azon sem csodálkoztunk, hogy a menedékház melletti kráter-tó is szikkadtan tátongott. Visszaemlékeztünk a kora-tavaszi békakoncertre, a tavalyi csónak-látványra a tavon, és a jó néhány évvel ezelőtti téli túránkra, amikor órákig csúszkáltunk a tó jegén.

A menedékházhoz délidőben érkeztünk. Az előőrs már megvette a palacsintát és a méltán híres kőhegyi kolbászlevest. Hosszas pihenő után elkészítettük az MTE-tábla előtt a csoportképet. Olyan tiszta volt az idő, hogy a Mátráig el lehetett látni. Innen a megszokott úton indultunk el hazafelé. Pár száz méter után meg is álltunk immár pomázi földön, a Petőfi-kilátónál. Alattunk a város is szebbik arcát mutatta.

Szóba került a mostanában aktuális téma: a magas feszültségű vezeték terve. A vezeték tervezett helyén végigtekintve borzasztó volt belegondolni, hogy milyen vandál pusztítást okozna a természetben ennek a megépítése. A legenyhébb kifejezés rá, hogy vizuális környezetszennyezés. Azt is megbeszéltük, hogy Pomázról a Kőhegy oldalába emelendő oszlopok látványa kiábrándító lenne. Akikben ez egyáltalán felmerült, azoknak a természet, a Pilis, a Kőhegy csak térképpont, „annak térkép e táj…”

A kilátótól már gyors volt a hazaút. Néhány sombokor érett gyümölcsét magunkhoz vettük, a kökény íze is kiváló volt már. Láttunk szegfűt és sok helyen őszi kikericsek feküdtek a fűben. Még időben hazaértünk ahhoz, hogy aki szándékozott, elmehetett a Holdvilág-árok Egyesület szüreti felvonulására, az azt követő műsorokat megnézhette, s ha volt meghívója, a bálon is részt vehetett.

Köszönöm túratársaimnak ebben a szép időben az őszi Kőhegyen való barangolást.


Bejegyzés dátuma:

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük