Pomázi Cseresznye a pomáziak és a turisták kiskátéja

  • Új utakon a pomázi sakkcsapat

    A Pomázi sakkcsapat nem indul a Pest Megyei csapatbajnokságban! A csapatvezetőnk; Sármási Péter úgy határozott, hogy egy évre a csapat játékerejének és létszámának növelése érdekében elfogadta a Testnevelési Egyetem Rektorhelyettesének ajánlatát ( ide jár egyetemre), mely értelmében a kibővített csapat a Budapest III. bajnokságban indul.

  • Elszámolás az adományokkal, Pomázi Cseresznye 2018. Ősz

    Legfrissebb számunk szeptemberben jelent meg, a 6000 példány nyomdaköltsége 91.440Ft volt. Az adományokból befolyt összeg 115.500Ft, több mint amennyi a nyomda kifizetésére kellett. A megmaradt összeget a következő lapszám költségeire fogjuk fordítani.

  • Köszönik az adófelajánlást az állatvédők

    Szerkesztőségünktől az alábbi levél közzétételét kérték a pomázi állatvédők. Kérésüknek örömmel teszünk eleget. „A Pomázi Állatvédő és Állatsegítő Egyesület önkéntesei hálásan mondanak köszönetet azoknak, akik az adójuk 1 %-át nekünk ajánlották fel, így 4.488.227 Ft-ból gazdálkodhatunk a következő évben!