A szenvedelmes kertész kalandjai – 7. A kertész tavasza

 Karel Čapek idejében általában rendes telek és tavaszok voltak, ezért amit ő a márciusról írt, azt mi áprilisban tudjuk elmondani,

„Ha a valóságnak és az ősi tapasztalatoknak megfelelően óhajtjuk leírni a kertész márciusát, akkor elsősorban is gondosan meg kell különböztetnünk két dolgot:

  1. a) mi a dolga a kertésznek, és mi mindent szeretne elvégezni;
  2. b) mit tesz a valóságban, mivelhogy nem tehet többet”.

Én is rendszeresen túltervezem magam, egész nap tudnék palántázni, átültetni, magokat és ágyásokat előkészíteni, öntözni, takarni, nyírni és kötözni, és még akkor sem lenne minden időre kész. Most, hogy a fagyos éjszakák után nyári meleggel robbant a tavasz, felgyorsult, összetorlódott minden. Ráadásul a világ nem tartja tiszteletben a kertészek időjáráshoz, és nem határidőhöz, dátumokhoz kötődő munkarendjét. Mindenféle halasztható – vagy a kertben értelmezhetetlen, felesleges – feladatokkal vonja el tőlünk és a növényeinktől a drága időt. Kinek van kedve zárt helyen dolgozni, vagy hivatalokba, intézményekbe járni, amikor kint minden csupa virág, illat és döngés? Csak amit nagyon muszáj, esetleg ami még nagyobb élvezetet jelent. A pszichológusok tudják, hogy egy szenvedélyről csak úgy lehet valakit leszoktatni, ha behelyettesítik valamivel. A kertészkedés maga is lehet terápiás tevékenység, de vigyázat, addiktív! A következő képekkel lehet tesztelni, hogy valaki megfertőződött-e, vagy még csak a műkedvelő fokozatnál tart.

A komposztdomb átrakásakor nekem nem is lehetett volna szebbet mutatni az egymásba gabalyodó giliszta telepeknél.

 

Teszt: aki szintén szépnek látja őket, azokat már elérte a szenvedély, a világlátásuk módosult. A giliszták egyébként a kertészek legnagyobb segítségei közé tartoznak, nélkülük sokkal lassabban lenne a rohadó, korhadó anyagokból gazdag, illatos humusz. Azt a réteget ahol ők vannak, óvatosan át kell villázni, hogy dolgozzanak még rajta. A mélyebb részeket, ahol már csak elvétve találkozunk velük, viszont pajorból annál több van, na, azt lehet kitermelni. Én ezzel az egyszerű vizsgálattal döntöm el, hogy mi számít érett, felhasználható komposztnak, amit külön tárolok. Az átrakott anyagot még hagyni kell érni, de közben lehet cukkinit, tököt, sárgadinnyét termelni rajta.

 

Az üres gödör pedig gyorsan telik a levágott fűvel, gazzal, amit az őszi bezsákolt levelekkel rétegzek, hogy ne rohadjon össze. A kész komposztot pedig talicska számra viszem a palántázáshoz, vetéshez. A ládákban nevelt palántákat már ki lehet/kell ültetni (uborka, tökfélék, virágok), az érzékenyebbeket (paradicsom, paprika) pedig egyesével, vagy párosan külön-külön cserépbe ültetjük (pikírozás).

Ha pl. paradicsomból több fajtát is nevelünk, mindig jelöljük meg, mert csak hisszük, hogy meg tudjuk jegyezni, mi hol van, úgyis történik valami, ami felborítja, összezavarja a rendszert. Én tejfölös poharak csíkokra vágott darabjaira írom fel alkoholos filccel az infót. Ez vízhatlan, nem korhad el, semmi nem rágja meg, és az egyébként környezetterhelő szemét helyett hasznos segédanyag lesz. Azért nagyon sok nem kell belőle, inkább kimért tejterméket veszünk a Piac-téri Tejboltban. A műanyag poharak lebomlása tényleg nagyon hosszú, az ágyásokban maradt tavalyi jelzőimet meg sem lehet különböztetni az újaktól.

Mostanra bizonyossá vált, hogy az év eleji előre dolgozás nem volt sikeres, a februári elején vetett magokból semmi sem lett. Vagy jobban be kellett volna takarni, vagy mélyebbre vetni – vagy várni még vele. A márciusi -10 fokos éjszakák a hidegtűrő spenót és mángold leveleit is lefagyasztották, az üvegházban heteken keresztül meg sem moccantak a paradicsom magok. Tanulság: fűtetlen üvegház helyett jobb a lakásban kezdeni a palánták nevelését, illetve nagyobb védelmet kell biztosítani a korai növényeknek.

A sikertelenség nem vette el a kedvem a kockáztatástól, ráadásul ha szerencsém van egy lépést megspórolhatok a munkában. A hosszútávú előrejelzésben bízva az erősebb paradicsom palántákat a ládából azonnal a szabadba ültettem. A karók leszúrásával kezdem, aztán a tövükhöz borítok 1-1 lapát komposztot, ebbe ültetem a palántát, majd a köztes részt fadarálékkal kitöltöm.

 

Ne csodálkozzon senki, ha alig találja meg a palántákat, tényleg kicsik. (A macskáink is mindig ráülnek, nagyon résen kell lenni.) Ugyanígy ültetem soronként az uborkát, fészekbe a cukkinit, tököt.

 

 

 

 

 

 

 

A végén pedig jöjjön az, amire büszke vagyok: a borsón megjelentek az első virágok.  Az epren az első bogyók is látszanak. Ezek a sikerek adnak lendületet a folytatáshoz, tervezésben már a borsólevesnél és a mentás epernél tartok. Addig persze eltelik még néhány hét, és sok egyéb dologról is szeretnék előtte írni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.