Karel Čapek zseniális könyve a „A szenvedelmes kertész”, ennek címét veszem kölcsön a sorozathoz.
Nagyon bele lehet szeretni ebbe a tevékenységbe, vagy akár terápiát is mondhatnék, ha pszichológiai cikket szeretnék írni, de nem, terveim szerint egy éven keresztül tudósítok a kertemben történő eseményekről.
A szenvedélyt nem tudom titkolni, hiszen ahogy elolvad a hó, és megjelennek a hóvirág mellett a zanót, japánbirs virágai, kibújnak a hagymás növények, az én kosaramba egyre több vetőmag kerül, amit aztán otthon szétterítek a szobában a saját gyűjtésű magokkal, és elkezdem tervezni az ültetési rendet.
Előtte persze rengeteget olvas az ember, blogokat látogat, tanácsokat és szabályokat próbál összeegyeztetni a nagymama kertjében látottakkal és ettől borzasztóan bonyolultnak tűnik az egész. Aztán amikor egymás után több napfényes tavaszi nap követi egymást január végén, a szenvedelmes kertész nem tud a szobában ülni, veteményezni kezd. Elvégre vannak növények, amelyeket egész korán, akár ősszel el lehet vetni, bírja a hideget, fagyot.
A spenót és a mángold a hó alatt is nő , a retket és a salátát is lehet veteményezni.
A korai növények kerülhetnek szőlő mellé, gyümölcsfák alá, hiszen mire azok kilombosodnak és árnyékolnak, ezeket már védeni kell az erős naptól, nehogy felmagozzanak idejekorán. Nosza, én is húztam 3 hosszú barázdát, egyet a salátának, egyet a reteknek, egyet a petrezselyemnek.
Na, ezt rosszul tettem, mert amíg a retek és a saláta egymásnak hasznos szomszédjai – a saláta elűzi a földibolhát ami a retek legnagyobb ellensége -, addig a petrezselyem és a saláta társítása nem kívánatos. Sárgarépát kellett volna helyette vetni. Készítek is egy másik ágyást sárgarépa-saláta-retek sorokkal és megversenyeztetem őket, derüljön ki, mi az igazság a növénytársítással.
A barázdákba a magokra érett komposztot szórtam, ami gazdag tápanyagtartalma miatt segíti a kelést, táplálja a kis növénykét amíg meg nem erősödik. A komposzt vízmegkötő képessége is nagyobb, mint az átlagos talajé, így a kiszáradás ellen is véd.
A komposztot is védeni kell, hogy ne fagyjon meg, ezért visszahúztam rá a talajt. Most pedig szorgalmasan figyelem az időjárás jelentést, várom, hogy milyen csapadékot kapunk. Ilyenkor kellene annyi víznek elraktározódni a mélyebb rétegekben, hogy a szárazabb időszakban is legyen mit elérni a növények gyökereinek. Legjobb a hó, ami lassan olvadva leszivárog. Fontos a hó szerepe a talajélet megvédésében, hiszen jól szigetel, nem engedi átfagyni a humuszban gazdag termőréteget. Önmagában, ha nincs erős fagy, a korai növényeket, virágokat sem károsítja.
Az elmúlt hetek 3-4 napos téli világa egyaránt örömére szolgált a szánkózó, hóembert építő gyerekeknek, a síelőknek, kirándulóknak és a kertészeknek is. Ha -5 foknál hidegebb lesz, akkor viszont takarót terítek a veteményre száraz levelekből, amit vétek lett volna elégetni ősszel. Azokra az ágyásokra, amiket márciusban szeretnék bevetni, már ősszel elterítettem az avart, hogy ott komposztálódjon. A száraz levél, vagy szalma szintén jól szigetelnek, a talaj fagymentes marad, a giliszták jól átdolgozzák, tavasszal nem kell ásni, egyenesen vetni lehet. Évek óta kipróbált gyakorlat, a permakultura egyik alaptétele. Aki többet akar tudni róla, megnézheti Gyulai Iván ökológus gyakorlati bemutatóját.
Én pedig búcsúzóul Čapek könyvéből idézek egy részt, ami mottója lehet ennek a résznek:
„Amíg csak távoli és felületes szemlélőként néztem a kész művet, mármint a kertet, addig a kertészeket különlegesen finom, költői lelkületű embereknek tartottam, akik madárdalt hallgatva virágillatot termesztenek. Most, hogy közelebbről szemlélem a dolgaikat, rájövök, hogy az igazi kertész nem virágot nevel, hanem a talajt, a földet ápolja. Beássa magát a földbe, s mindazt a látványt, ami fölötte van, átengedi nekünk, henyélő mihasznáknak. A földbe merülve él. A komposztrakásban állít magának emlékművet.”
Vélemény, hozzászólás?