Akikre szívesen emlékezünk: Alföldi András

Alfoldi_Andras_portreA cím ezúttal egyben egy sorozat címe is. Azok a pomáziak szerepelnek majd benne, akikre büszkék vagyunk, mert településünk hírét vitték a világba vagy – ami ugyanilyen értékes – közmegbecsülésnek örvendtek a környezetükben.

Javaslatokat a sorozat szereplőire – vagy a megjelentekkel kapcsolatos kiegészítést, észrevételeket szívesen veszünk.

Sorozatunkban elsőként Alföldi András világhírű régészprofesszornak állít emléket Ozorai Magdolna.


Alfoldi_emlektabla (1)Alföldi András 

az antik régészet és ókortörténet, a numiz­matika világhírű tudósa.

(1895. Pomáz, augusztus 27. -1981. Princeton, február 12. USA):

Édesapja 1893-tól Pomáz és Csobánka, késöbb Pilisszentkereszt körorvosa volt, édesanyja pedig postamester. Akkoriban a községi orvos intézte a közegészségügyi, az orvos rendőri, az orvos törvényszéki ügyeket, ingyen gyógyította a szegényeket (1905. július havi jelentés szerint dr Alföldi Antal 46 beteget kezelt ingyen), felügyelt a közegészségügyi és orvosrendőri szempontból a lelencekre, dajkaságba adottakra, a községi ápolás alatti elmekórosokra, végezte a himlőoltást és a halottkémlelést. Az orvos feladat volt többek közt az iskolás és óvodás gyermekek egészségi állapotának figyelemmel kísérése.

Az óvodákba és iskolába járó gyerekek többsége szegény sorsú volt, nagyon hiányos öltözettel. A nagymérvű ruhátlanság mérséklésére az iskola gyűjtési akciókat szervezett. Ebben előljárt dr Alföldi Antal községi orvos. Az általa kezdeményezett jótékonysági mulatság bevételéből valamint a gyűjtött adományokból cipőket és ruhaneműt vásároltak 223 gyermek részére. Ebben a szociálisan érzékeny közegben nevelkedett Alföldi András.

A szülők széleskörű műveltséget kívántak átadni a fiuknak. Általános iskolai tanulmányait Pomázon az akkortájt induló egyetlen iskolában (mai Sashegyi) végezte. Iskolatársai voltak – egy év különbséggel – Tiszovszky Lajos későbbi községi orvos, a sokak által tisztelt Lajkó bácsi, valamint Glykais Gyula aki olimpiai- és Európa bajnok kardvívóként vált ismertté. Középiskolába már Budapestre a harmadik kerületbe járt. Egyetemi tanulmányait 1913-ban kezdte a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen. Már ekkor az Aquincumi Múzeum munkatársa lett, ahová a híres régész Kuzsinszky Bálint ajánlására került be. 1914-ben az I. világháború kitörését követően bevonult és az orosz fronton harcolt. A lövészárok-háború gyilkos harcainak szüneteiben is szorgalmasan tanult. 1917-ben egy súlyos bokasérülést követően kórházba került, ahol határozott fellépésével megakadályozta, hogy amputálják a lábát. A kórházban is szüntelenül tanult, így leszerelése után, 1918 végén doktori diplomát szerzett.

Ezt követően a Magyar Nemzeti Múzeumban kezdett el dolgozni, majd 1923-ban meghívást kapott a Debreceni Tudományegyetemre, ahol a Történelmi Szakcsoport Egyetemes Történelmi Osztályát vezette. Az egyetemen Róma története mellett főleg a magyar föld történetét tanította a honfoglalás koráig. 1930-ban a Pázmány Péter Tudományegyetemre került, ahol mentora, Kuzsinszky Bálint utódaként az egyetem Érem és Régiségtani Intézetét vezette egészen 1947-es emigrációjáig.

Tudományos és egyetemi munkájában is arra törekedett, hogy a magyar ókortudományt nemzetközi színvonalra emelje. Az elsősorban klasszika-filológiára szorítkozó ókori stúdiumok az ő munkásságának köszönhetően a régészettel, az epigráfiával és a numizmatikával bővültek, az interdiszciplinaritás nagyobb hangsúlyt kapott. Természetesen ezeknek a tudományágaknak Alföldi András előtt is voltak nemzetközileg elismert magyar képviselői, de ő volt az első, aki e tudományok eredményeinek együttes felhasználásával alkotta meg műveit. A két világháború között a római történelem mellett széleskörű kutatásokat folytatott a sztyeppei népek (szkíták, hunok, avarok) történetével kapcsolatban is.

A Horthy-korszakban és a II. világháború alatt is megőrizte tudósi függetlenségét, s a rendkívül nehéz körülmények között is folytatta kutatásait. Az általa szerkesztett Dissertationes Pannonicae még az ínséges háborús években is rendszeresen megjelent .1927 és 1936 között a Numizmatikai Közlemények, 1935–1941 között a Bibliographia Pannonica és az Epigraphica, 1941 és 1947 között az Archaeológiai Értesítő szerkesztésében tevékenyen közreműködött. 1933. május 19-én az MTA levelező, majd 1945. május 30-án rendes tagja lett. Székfoglalói a népvándorláskort (Az Avarok nemzetisége – elhangzott: 1934. január 22.), illetve Pannónia provinciát érintették (Az utolsó nagy pannon császár – elhangzott: 1945. október 22.)

Alföldinek múlhatatlan érdemei vannak abban, hogy Budapest ostroma után az élet visszatérjen az egyetem épületei közé. Az 1944/45-ös tanévben a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarának dékán-helyettese volt. Budapest ostroma a fővárosban érte, és 1944 novemberében Hajnal István dékán őt bízta meg a kar könyvtárainak, gyűjteményeinek és egyéb értékeinek őrizetével. Utasította, hogy Budapest esetleges kiürítése esetén is maradjon az egyetem területén, sőt bent lakjon az egyetem Múzeum körúti épületében és a javakat személyesen őrizze. Március 3-án a visszatérő Hajnal rábízta a kar főépületének gondnokságát, a romeltakarítás és az újjáépítés vezetését. Alföldi hatalmas elszántsággal és munkabírással kezelte a ráhárult feladatokat.

1947-ben külföldre távozott. Emigrálásában több ok játszott közre. Egyrészt súlyos beteg András fiát külföldön kívánta kezeltetni, másrészt az egyetemi életben is egyre jobban teret nyert a kommunisták befolyása. A minisztériumnak sem tetszett Alföldiék távolléte, ezért a leveleikben már-már parancsolták a hazatérést. Ugyanakkor Alföldi ekkor is hatékonyan dolgozott, 30 tudományos előadást tartott. Saját költségén megbeszéléseket folytatott külföldi tudósokkal, és sikerült elérnie, hogy a nemzetközi őstörténeti kongresszust Budapesten tartsák 1949 tavaszán.

1948-ban a berni és a müncheni egyetem is meghívta, Alföldi a berni ókortörténeti tanszéket választotta (1948-52), ahol hamarosan új sorozatot – a Dissertationes Bernenses – alapított. Svájcban a Duna-vidék történetét, és a korai Róma és a római köztársaság utolsó évtizedeinek vizsgálatát helyezte kutatásainak középpontjába. Ezt követően sorban születtek a Róma történeti kutatásokat megújító könyvei és tanulmányai.

1952-től már a baseli egyetemre került, ahol szintén az ókortörténeti tanszéket vezette.

Itt kapott meghívást az Egyesült Államokba, a princetoni The Institute for Advanced Studies professzori állására. A meghívást végül elfogadta, mivel azonban családja Európában maradt, rendszeresen „ingázott” az Ó- és az Újvilág között. Számtalan tudományos testületnek és társaságnak volt tagja, több egyetem díszdoktorává választotta. Fáradhatatlanul szolgálta az ókortudományt egészen 1981-ben bekövetkezett haláláig.

Haláláról a Neue Züricher Zeitung 1981 március 10-i számában Hans Lieb munkásságát nagyra értékelő nekrológban emlékezett meg. A nekrológ zárómondata „Az, hogy néhány évig hozzánk tartozott, itt tanítványai és ba­rátai voltak, római kutatásait elmélyítette, egy sor írást és egy kézikönyvet is itt alkotott meg, sok svájcit vonzott Princetonba a sors különös kegye országunk számára.”

Hagyatékát részben a Debreceni Egyetem Klasszikus-filológiai Tanszéke őrzi. Születésének 100. évfordulóján emlékkonferenciát rendeztek tiszteletére (Budapesten, 1995-ben).

Hazájához való kötődését bizonyítja, hogy Alföldi András végakaratát végrehajtva özvegye, Elisabeth Alföldi-Rosenbaum asszony, a torontói egyetem nyugalmazott régészprofesszora. 1990-ben értesítette a Szépművészeti Múzeumot, az 1947 óta a  múzeum Antik Osztályán gondozott rendkívül értékes tárgyakból álló műgyűjteményét véglegesen a múzeumnak ajándékozza.

Alföldi András életútja nem csupán annak bizonyítéka, hogy valaki a Magyarországi tudományos életből ho­gyan juthat el következetes, és precíz munka segítségével a tudományos világ megbecsült nagyságai közé, hanem annak is, hogy a 20. századi magyar történelem minden fordulata elle­nére hogyan maradhat meg valaki, még hazájától is elszakít­va, szülőföldjéhez mindvégig hűséges..

Pomáz, Kossuth Lajos u. 48. Az épület falán volt elhelyezve Alföldi András emlékplakettje, Felirata: “1895 – 1981 Községünkben született Dr. Alföldi András, az ókori világ tudós kutatója. In Pomaz natus est Andeas Alföldi professor doctus anticuitatis Pomanae.”

(Az emléktáblát rongálás/fémlopás miatt el kellett távolítani. fotó: Babos Rezső 2007)

1994-ben Pomáz község önkormányzata posztumusz Pomáz Díszpolgára címet adományozott Alföldi Andrásnak.

Nemzetközi elismerései:

A Bajor (l.: 1936) a Bolgár (l.: 1943), a Göttingeni Tudományos Akadémia (l.: 1954), az Accademia Nazionale dei Lincei tagja (külső: 1962). Rómer Flóris-emlékérem.

Tagja volt a Pápai Régészeti Akadémiának, valamint a francia, az angol, a svéd, a dán és az osztrák tudományos akadémiáknak. 1960-ban a Premio Cintori di Roma díjjal tüntették ki.

Fő művei:

  • Der Untergang der Römerherrschaft in Pannonien. I–II. Berlin, 1924-1926.;
  • Isis-szertartások Rómában a IV. század keresztény császárai alatt. Bp.,
  • Dákok és rómaiak Erdélyben. Bp., 1940.;
  • Budapest története I. Társszerzőkkel. Bp., 1942.;
  • A kontorniát-érmek. Bp., 1943.;
  • The Conversion of Constantine and Pagan Rome. Oxford, 1948.;
  • A Conflict of Ideas in the Late Empire. Oxford, 1952.;
  • Der frührömische Reiteradel und seine Ehrenabzeichen. Baden-Baden, 1952.;
  • Studien über Caesars Monarchie. Lund, 1953.;
  • Early Rome and the Latins. Ann Arbor, 1963.;
  • Studien zur Geschichte der Weltkrise des III. Jahrhunderts nach Christus. Darmstadt, 1967.; Die monarchische Representation im römischen Kaiserreiche. Wiesbaden, 1970.;
  • Early Roman History. 1971.;
  • Die Struktur der voretruskischen Römerstaates. Heidelberg, 1974.;
  • Octavians Aufstieg zur Macht. Bonn, 1976.;
  • Gesammelte Aufsätze zur Geschichte Caesars und seiner Zeit. Bonn, 1984.; Studien zur Caesars Monarchie und ihre Wurzeln. Bonn, 1985.

Szerkesztés

  • A Numizmatikai Közlöny (1927–1947),
  • a Dissertationes Pannoniae c. monográfiasorozat (I–XXXV. 1933–1947),
  • az Archaeologiai Értesítő (1940–1947),
  • a Dissertationes Bernenses (1947–1981) és az Antiquitas szerkesztője (1955–1981)

Forrás:

  • http://mult-kor.hu/20080726_alfoldi_andras
  • http://nevpont.hu/view/189
  • PBT Hírlevél 1993 május 15 száma dr Laszlovszky József cikkgyűjteménye
  • dr Laszlovszky József: Pomáz – természeti kincseink, történelmünk, kulturális örökségünk (2001)
  • Forisek Péter: Tudóssors 1945 után. Adalékok Alföldi András emigrációjához. Debreceni Szemle 2007/4. 476-490.
  • Tóth Ferenc: Pomáz történetének forrásai II. (2001)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.