Akikre szívesen emlékezünk: Greiner Margit operaénekes

Sorozatunkban ezúttal Greiner Margit operaénekesre emlékezünk. Szilárdfy Zoltán plébános-művészettörténész visszaemlékezése a Pomázi Polgár 2002-es számában jelent meg először. Itt bukkant rá Ozorai Magdolna.

Greiner Margit – Egy jeles pomázi operaénekesnő (1911-1964)

 Az itt közölt történet  Dr Szilárdfy Zoltán művészettörténész személyes hangvételű, dokumentum ér­tékű vallomása szomszédjukról a Greiner házaspárról és operaénekes leányukról Greiner Margitról.

(A cikk a 2002-es Pomázi Polgár májusi számában jelent meg, melyet némi képkiegészítéssel változatlan szöveggel közreadunk.)

greiner_haz
A Greiner család háza a mai Dózsa György utca 14. alatt

Pomázon, családi házunk szembeni szomszédjai 1914 óta a Greinerék voltak. Familiáris barátság fűzött bennünket hozzájuk, közel hatvan éven át. A takaros ott­hon szép kertjének utca felőli kerítésénél ma is áll az a két hatalmas fenyőfa, melyet a Greiner házaspár ültetett, amikor fiatal házasként Óbu­dáról Pomázra költöztek há­rom éves lánykájukkal, a kis Margitkával. Mióta emlékezetemet tu­dom, állnak a fenyőfák, me­lyekről kiskoromban azt gon­doltam, hogy a Kőhegy felől jóformán mindig fújó hűvös szelet ezek a nagy fenyőfák fújják. Az egyik nagy fában Greiner bácsit, az alacso­nyabb ezüstfenyőben Greiner nénit, s a két fenyőfa között álló tujafában leányukat lát­tam.

greiner_csalad
A Greiner-család egy régi családi fotográfián. Greiner Károly, Greiner Károlyné sz. Szupp Lujza és leánykájuk Greiner Margitka

Gyerekkori fantáziám szomorúan vált valóra, ugyanis az örökzöld tujafa már vagy húsz évvel ezelőtt kipusztult, jelezve egy család súlyos tragédiáját, amikoris az öreg szülők váratlanul, egyik napról a másikra elvesztették egyetlen reménységüket, istápjukat. Margitkát. A megrendítő gyászhírt senki nem merte velük egyedül közölni, ezért a legközelebbi és legrégebbi szomszéd, az édesanyám, Tölgyes Kálmán espe­res-plébános és doktor Tiszolczy Lajos, a falu közkedvelt orvosa együtt adták tudtukra. A haláleset Debrecenben történt 1964. május 25-én.

Margitkának az utolsó munkahelye a debreceni Cso­konai Színház volt, ahol ének korrepetitorként működött, az énekesekkel külön gyakorolta a szerepüket. Édesanyám testvérhúga, Dusika – Pomáz szülötte, aki 92. évében is jó egészségnek örvend* – Margit­ka iskolatársa, legjobb barátnője volt, ezenfelül a keresztkomaság lelki rokonsága is összefűzte őket. Ó mesélte el nekem, hogy nagynénje. Szá­lai Ernőné, Tost Ilona, aki a századforduló vallás- és közoktatásügyi miniszterének volt a leánya, egyik pomázi látogatása alkalmából hallotta a kis Margitkát énekelni, mire megjegyezte: „Rendkívül tehetséges és muzikális gyermek!”

Ezt a muzikalitást apjá­tól, Greiner Károly (1885-1971) Láng-gyári művezetőtől örökölte, akit magam is számtalan esetben hallottam „steier” dallamokat citerázni. Apja bécsi származású volt, aki egy óbudai polgárlányt vett feleségül. Margitka édes­anyja, Szupp Lujza (1886-1969) régi erdészcsaládból származott, ősei az Osztrák–Magyar Monarchia császári és királyi birtokain már V. Ferdinánd óta jeleskedtek munkájukkal.

greiner_hazaspar Egyetlen leá­nya a dramatizálás teátrális készségét tőle nyerte, mely jellemvonásnak magam is sokszor tanúja voltam. Csak egy példát említek. A szomo­rú emlékű 1937-es pomázi ár­víz alkalmából, midőn a Dera patak már a Laszlovszky telep első harmadát elöntötte, Greiner néni átjött hozzánk, összecsapta a kezét és így szólt: „Jaj, Margitkám! Itt az igazi Duna!” Férjével együtt német nyelven is tökéletesen olvastak és beszéltek, így a napi politika csakúgy, mint Rudolf trónörökös és Vetsera Mária kalandos története rádióhallgatással egybekötve, tiszta kis konyhájukban állandó téma volt.

mozi
Freiszleder mozi épülete Bem utca 2 alatt. – Ma lakópark van a helyén. (Fotó: Janka László)

Greiner néni a kezdetektől rendszeresen, hetente látogatta a pomázi mozi előadásait, ahonnan mindig hozott nekem papírstanicliban pattogatott kukoricát. A filmszínház azért nem volt számára idegen, mivel a 20-as években az első pomázi „Mozgó Színház” (ahogy a Freiszléder ház homlokzatán olvasható) némafilmjeit a sötétben Greiner Margitka zongor­a improvizációi kísérték.

Itt jegyzem meg, hogy arra két-három éves koromból is emlékszem, amikor kedves szomszédasszonyunk a karjára vett, én pedig a nyakán függő Mária-medált nézegettem, amit idős korában emlékül nekem ajándékozott, s amit ma is kegyelettel őrzök. A hatvan évvel ezelőtti pesti Áruminta Vásárból pedig szentkép-sorozattal lepett meg.

greiner_operaenekes
Az ifjú operaénekesnő a Kolozsvári Nemzeti Színház Bánk bán előadásában (1941)

Legnagyobb sikerét operaénekesi pályáján Erdély visszatérése után a Kolozsvári Nemzeti Színház 1941. no­vember 28-i nyitóelőadásakor a Bánk bán „Melinda” szerepével aratta, mely egyúttal az első fellépése volt. Greiner Margitka a pomázi elemi iskola elvégzése után a Budakalászi Klinger gyárba járt dolgozni, majd az ének­művészet nemes pályájára magánúton készült fel. Egy bizonyos Margit nénihez járt be Pestre, ahol Bazilides Má­ria kitűnő operaénekesnő, valamint Németh Marika voltak tanulótársai. Ez utóbbiról jegyezte meg Margitka, hogy szereplési esetén nyaklánca keresztjébe kapaszkodott, így vezetve le erős lámpalázát. Időközben Margitka férjhez ment Kricsfalvy Viktor erdőmérnökhöz, akivel először Esztergomban, majd Szegeden, legutóbb pedig Debrecenben laktak. Házasságukból egy Viktornak keresztelt, életképtelen gyermek született, akinek elvesztését édesanyja mindig is fájlalta.

Minden nagy ünnepen, amikor férjével együtt megjött szüleihez, nekünk is ünnep volt. Alig vártuk, hogy Margitka átjöjjön, s hallgathassuk érdekes, színes elbeszéléseit. Karácsonykor, húsvétkor mi is kaptunk tőle ajándékot.

szelistye
A „ház mögött” – a Szelistye még beépítetlenül (Fotó: Janka László 1989)

Az alvég gyerekei­nek sokat jelentő Majdánpolától a Szelistyéig húzódó szántóföldeken télen szánkóz­tunk, nyáron pedig a „ház mögött”-nek nevezett tarlón csatangoltunk, s gyönyörködtünk Pomáz panorámájában. Egy ilyen alkalommal Mar­gitka is kijött velünk, s látván a learatott keresztekbe tett ké­véket tanított meg tiszta mezzoszoprán hangjával a következő dalra:

„Szénaboglya ne gurulj, ne gurulj,  
Értem ró­zsám ne búsulj, ne búsulj,
Mert én katona vagyok, még­se búsulok,
Jó az Isten, majd megszabadulok.”

Ez a kis megemlékezés, a már elfelejtett Greinerék szá­mára pünkösd havában egy szál rózsa és margaréta le­gyen, azokra a sírokra, me­lyeknél szintén szomszédok vagyunk a pomázi árnyas te­metőkert határán.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Szilárdfy Zoltán szavait le­jegyezte: Dubniczki Csilla

*2008. február 4-én halt meg.

Forrás:

  • Pomázi Polgár 2002. májusi száma
  • Janka László és Nagy Géza fotói

 

“Akikre szívesen emlékezünk: Greiner Margit operaénekes” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Egy lényeges adalék dr Szilárdfy Zoltán cikkéhez:
    A korabeli sajtó és zenei élet Greiner Margitot asszonynéven, Kricsfalvy Viktorné vagy Kricsfalvy Margit néven tartotta számon.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.