Pomázi Cseresznye a pomáziak és a turisták kiskátéja

Az idő a gazda mindenütt – Győrffy Sándor hagyatéka

Talán kevesen tudják, hogy Győrffy Sándor a hazai biokertészet egyik megteremtője, itt élt köztünk, egészen 2015. augusztus 05-én bekövetkezett haláláig.

Ki is volt ez a ritka mosolygós szemű, kedves, szép ember?

Kertész, aki bár egyetemet végzett, mégis a nép nyelvén szólt előadásain, műsorvezetőként, költőként, vidékmegőrzőként és -fejlesztőként. Benne egyidejűleg volt jelen a népi gyógyító, a kun fejedelmi táltos és a biodinamikus ,,életigenlő” látásmód.

Az általa szerkesztett méhsejtszerűen kialakított ábrájában a biogazdálkodás alapvetését foglalta össze.

,,Környezetünk, egészségünk, anyagi helyzetünk érdekében érdemes kertgazdálkodásunkat olyan alapról indítani, amely a természet törvényét tiszteletben tartja, élő talajon, az állat- és növényvilággal egyetértésben, természetes energiaforrásokra támaszkodva, környezetünket kímélve kívánja előállítani a teljes értékű, egészségünket szolgáló élelmiszert” – írja, mint szerző Naprakész kertünk c. könyvében.

Hitvallásának megfelelően hónapról hónapra sorra veszi a legfontosabb kerti teendőket, mert mondása szerint ,,Az idő a gazda mindenütt!”

Nagyon igaza van. A pomázi Munkaterápiás Intézetben pályakezdő kertészként eltöltött évek után, ’90-es évek végén újra visszatalált Pomázra, hogy a ,,Nyárfás” részen megépítse dombházát, amely telekhez Kulin Imre kertbarát polgármester jóindulata is kellett.

A dombágyas kertkultúrából, amelyet tanított egy lakóház méretű domb és alatta ház lett. Egyben a biogazdálkodás híveinek búcsújáró helye. Csillogó huncut szemével, mindig megújuló gondolataival, lebilincselte a hozzá látogatókat, köztük engem is.

Ő is, mint néhányan Pomázt, a gyümölcskultúra ,,Tündérkert”-jének tartottuk, amelyet valószínű már egy másik generáció fog visszaállítani. Szentendrén, amint hallottam, 20 hektár szőlőt (kadarkát) telepítettek és már az első termés levét meg is kóstolták. Pomázon valószínű a hegyek miatt, mindig később kel fel a Nap.

2016. 05. 16.

Bolyki István


Bejegyzés dátuma:

Kategóriák:

Hozzászólások

3 hozzászólás a(z) “Az idő a gazda mindenütt – Győrffy Sándor hagyatéka” bejegyzéshez

  1. Hardi Péter avatar
    Hardi Péter

    Győrffy Sándort nekem is volt szerencsém ismerni. Gyakran járt be a Szabad Föld szerkesztőségébe, hozott cikkeket. Ez mindig ünnep volt, körülültük, ő pedig mesélt az életéről, világlátásáról, terveiről. Titokban büszke voltam rá, hogy egy kisvárosban lakunk. Később együtt utaztunk vidékre, s amikor hazavittem őt, és élete párját, Ildikót, behívott, megmutatta különleges, saját kezével épített földházát a Wass Albert utcában.
    Halála után özvegyét is felkerestem, hogy cikket írjak a Győrffy Sándor gazdag szellemi hagyatékának sorsáról. Ildikó elmondta, hogy járt ez ügyben a Városházán, beszélt a polgármesterrel is, de nem talált értő fülekre.
    Sajnálatos volna, ha Pomáz kapna az alkalmon, sőt, veszni hagyná Győrffy Sándor örökségét.

  2. Nagy Sándor avatar
    Nagy Sándor

    Ismertem a tv-ből szimpatikus ember volt, nem is tudtam, hogy pomázi.

    1. Bolyki István avatar
      Bolyki István

      Sanyi bácsi Túrkevén,ahogy ő mondta Keviben született és nevelkedett.Az egyetem után a Munkaterápiás Intézetben dolgozott,hosszabb ideig élt Budatétényben,majd kis kárpótlási földjét elcserélve megépítette pomázi otthonát.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük