Pomázi Cseresznye a pomáziak és a turisták kiskátéja

Az okos polgármester és az értetlenkedő képviselők

 Nem jutott el hozzám a Pomázi Polgár júniusi száma, ezért csak most olvashattam e nagyszerű eszmefuttatást az interneten.
Sajnos én sem vagyok olyan okos, ezért én is értetlenkedve állok ez előtt a nagyszerű logikai érvelés előtt. De nézzük miről is van szó.

Az „újság”-ban megjelenő szöveg:
„-A testületi ülésen az ellenzéki képviselők számára nem volt érthető, hogy miért csak négy csoport indul, amikor az óvoda hat csoportnak képes helyet nyújtani…
-Az intézményvezető asszony szakmailag megpróbálta nekik elmagyarázni, hogy miért kell most csak négy csoport indításáról dönteni, nem teljes sikerrel. Szerencsére a többség elfogadta és megértette a szakma érveit, miszerint most négy csoport indítása az indokolt, s későbbiekben felmenő rendszerben kerül feltöltésre a fennmaradó két csoport. Így van tartalékunk az egyre dinamikusabban növekvő településünk lakossági igényeinek későbbi kielégítésére is, ne higgye tehát senki azt, hogy az új óvoda csak kétharmados telítettséggel fog működni, azonban a hosszú távú előrelátás engedtessék meg nekünk, akik a város igényeit próbáljuk nem csak a holnap, hanem a holnapután szemszögéből is nézni.”

Hoppá!

Szóval ha most csak 4 csoportot indítunk, akkor van tartalékunk, de ha öt vagy hat csoportot indítunk, akkor nincs.
Na még egyszer.
Bocsánat mint már említettem nem vagyok „olyan” okos.
Ez azt jelenti, hogy jövőre több hely lesz az óvodában, ha most csak 4 csoport indul, mintha 5?
Ezek szerint a nem használt csoportok maguktól nőnek és így lesz egyre nagyobb hely az óvodában. Jövőre így több gyereket tud fogadni.
Fantasztikus! Hogy ez nekünk eddig nem jutott eszünkbe. Csendben mondom, lehet hogy csak 3 vagy inkább csak 2 csoportot indítsunk, hogy még jobban nőjön az ovi.
Milyen szerencsések vagyunk mi pomáziak, hogy ilyen vezetőink vannak, akinek megengedtetett a hosszú távú előrelátás és olyan képviselőink (a két említetten kívül), akik ezt megértik és megszavazzák.

Ezek mellett pedig ugyanez az értő többség szavazta meg a csoportok létszám feletti működését. Vagyis lenne igény több csoportra, de az előbb említett okok miatt nem célszerű. Inkább legyenek túlzsúfolt csoportok, az sokkal jobb.

De lehet hogy másról van szó? Mi lehet az oka, hogy nem indul több csoport?
Az alábbi két lehetőség jutott eszembe:
-Ha valaki a gyerekét egy másik település óvodájába vagy egy magán óvodába íratja a gyerekét, akkor az valószínűleg jövőre sem fogja a pomázi óvoda létszámát növelni. Remélem nem erről van szó!
-Vagy egyszerűen csak spórolásról van szó. Kevesebb csoport, kevesebb óvónő, kevesebb bérköltség. Ez az érv legalább érthető lenne, de remélem ennél fontosabbak a pomázi óvodások, hogy az új óvodába ilyen indokkal ne indítsanak több csoportot.

Örülnék, ha valaki tényleg elmondaná, mi történik itt!

A másik dolog, amire fel szeretném hívni a figyelmet, hogy a legutóbbi testületi ülésen megszavazott előterjesztéssel ellentétben nincs minden rendben a Pomázi Polgár terjesztésével.
Vagy úgy gondolják, hogy aki nem kap Pomázi Polgárt, az majd szerez magának egy Otthonunk Pomázt?
Mert az Otthonunk Pomáz interneten fellelhető májusi számában szó szerint megtaláltam az egész cikket, amelyből most idéztem, A különbség mindössze annyi, hogy az egyik 2 míg a másik 3 hasábos és ez miatt a rajta lévő kép szélessége eltérő.
Elég furcsán érezheti magát a kedves olvasó, mikor az egyik „újság” után elkezdi a másikat olvasni.
Tudtommal a pomázi önkormányzat az Otthonunk Pomáz-t is támogatja.
Gondos gazda módjára.

Pomázi Polgár június
Otthonunk Pomáz május

  


Bejegyzés dátuma:

Kategóriák:

,

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük