Enyhülés a fák között

Augusztus első szombatja. Természetes, hogy túra. Az MTE Pomázi Osztálya a rekkenő forróság ellenére megtartotta szokásos havi túráját. Ráadásul egy átlagos időjáráshoz képest is emberpróbáló útvonalon: Dobogókő—Rám-szakadék—Dobogókő.

A napok óta tartó 40 fokos kánikula megenyhült 37-38 fokra… Végül is Dobogókőre hat fővel érkeztünk meg. Itt kellemes időben készült el az induló fotó. Ezután gyakorlatilag egyhuzamban tettük meg a Rám-szakadékig tartó utat. Lent, a patakmederben – ahol nagy meglepetésünkre bőven folyt a víz—a sziklák között „kellemesen hűvös” idő fogadott. Szinte üdítő volt. Az is jó volt, hogy a máskor oly jellemző tömegjeleneteknek most nyomát sem lehetett látni. Nagyon jól tudtunk haladni, ha haladásnak lehet nevezni azt, hogy a szakadék 1 km-es szakaszát több mint egy óra alatt jártuk végig…folyamatos „fényképezőkattogások” közepette. És akkor még a Lukács-árokról nem is beszéltem.

Visszaérve a Rám-szakadék fölötti pihenőhöz már nagyobb kirándulócsoportokat láttunk. Úgy látszik, a lelkes természetszeretőket holmi kánikula sem tudja elrettenteni. (No, meg a szurdokvölgyek, az erdő lombkoronája és az északi lejtő ilyenkor elviselhetőbbé teszi a nyári meleget.) Innen kezdődött a „nem szeretem” szakasz: közel 2 km-es folyamatos emelkedő. Mindig kerestünk (és találtunk is) egy-egy fényképezni való témát, hogy pihenéssel megszakíthassuk a fölfelé kaptatást.
Szerencsére minden emelkedőnek egyszer vége szakad. Felértünk a piros sáv becsatlakozásához. Innen már nyert ügyünk volt. Enyhébb emelkedőn sétálva értünk fel a Rezső-kilátóhoz.Délelőtthöz képest is tisztább volt a levegő. Észak felé a Börzsöny legtávolabbi pontjai is egész közelinek tűntek, míg a Naszálytól kelet felé Szlovákia távoli hegyei is felsejlettek.

 

 

 

 

 

Ezután beszélgetve-sétálva visszaértünk a parkolóhoz a Magyar Turista Egyesület dobogókői menedékházához, ahonnan már csak pár méter hiányzott ahhoz, hogy buszra szálljunk.

Feltűnhetett, hogy a Rám-szakadék szépségeiről egy szót sem szóltam. Beszéljenek a képek! A busz hamarosan megérkezett, és visszahozott minket a “pomázi katlanba”.

Pomázon a buszról leszállva mellbe vágott minket a forróság. Hihetetlen, de még a legkeményebb meredek leküzdése sem volt olyan nyomással ránk, mint itt ezen a sík aszfalton megülő városi forróság.
Mindenkinek csak ajánlani tudom kánikulában az erdőt, a szurdokvölgyeket, a hűs patakok mentét.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.