Füst van, babám!

Megszületett az első Pomázi Egészségtelen Nap. A bosszankodó vélemények szerint jól sikerült!

Ha megvizsgáljuk, hogy mi a különbség a Pomáz Város Egészségnap és az előző között, első, ami szembe tűnik, hogy Egészségnap egyszer van évente, Egészségtelen Nap pedig 12 szer. További érdekes történések Pomázon: Tűzoltó napot váltja a Tűzrakó nap. Az engedélynek is hála az égető, (vagy füstölő) polgártárs az egyéni szabadság oltárán rakott tüzét a szomszéd könnyáldozata egyensúlyozza ki. Sokak szerint ez mindegy is, hiszen a rendelet betartását az önkormányzat egyébként sem ellenőrzi. A megengedő rendeletet a városvezetés 11 lakossági véleményezés alapján hozta meg, (amiből 5en ellenezték az égetés visszaállítását ) míg a közmeghallgatáson megjelent legalább kétszer ennyi jelenlévőt simán lakossági érdektelenségnek titulált. Tehát az eredményt a számok sem zavarják.

Egy dolog azonban nagyon bosszant. Pomáz Város Önkormányzata a lustaságból nem átgondolt és ellenőrzéssel nem megerősített rendelettel tudatosan teret engedett a szomszédok viszálykodásának, az harag gerjesztésének, melynek elsimításában a maga részéről nem vesz részt, nem foglal állást! Pedig törvényes lehetősége és kötelessége is megvolna az intézkedéshez! Egy jó döntéssel mindez elkerülhető lett volna.

Ez már nem hiba, hanem bűn!

Pomáz, 2018.05.08

A Közösen a Városunkért Egyesület a megtartotta tiltakozását, hegyi levegővel, máglyarakással.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.