Május hónapot várják a méhészek a legjobban. Mondhatni, hogy egy évig készülünk rá. Ilyenkor virágzik ugyanis az akác, ami a legkeresettebb mézhez szükséges nektárt adja. De ennél még több is az akác. Akácra vándorolni, akácerdőben méhészkedni életforma, ami nagyjából két hétig tart, hacsak valaki nem vándorol déli, majd északi akácra. Itt dől el, hogy sikerült-e felkészíteni a méhcsaládokat, sikerült-e úgy megfigyelni az erdőt, hogy ne fussunk lyukra. A vándorlás izgalma, az akác illata, a méhek zúgása feledhetetlen élményt és egyben kemény munkát kínál.
A méhészek többsége (köztük én is) akácvirágzás előtt úgymond megszorítja a méhcsaládokat. Ez azt jelenti, hogy a méhanyát néhány keretre korlátozzuk. Azért, hogy kevesebb olyan fiasítás legyen, amit a méheknek gondozni kell. Ekkor a belső munka alól felszabaduló méhek is gyűjteni indulnak. Vigyázni kell, mert ezzel a beavatkozással a család úgy érzi, hogy kinőtte a kaptárat, ezért beindulhat a rajzási láz, ami a munka rovására megy. Amelyik család megkezdi a rajzási előkészületeket, az kiesik a termelésből.
Az idei tavasz meglehetősen kedvezőtlenre sikeredett méztermelés szempontjából. A családoktól elvehető tavaszi virágméz nem volt, sőt május elejére szinte teljesen eltűnt a méhek méztartaléka. Cserébe idén Pomázon is mézelt az akác, ezért a méhek már a telephelyen hordtak akácnektárt, és elkezdték feltölteni készleteiket.
Az akácerdő, ahová a méhekkel vándorlok, késői akácosnak mondható. Azt jelenti, hogy mikor Pomázon már elvirágzik, akkor kezd a vándorhelyen nyílni. Idén az időjárásnak köszönhetően összeért a két virágzás. Nem is tudtam megvárni a pomázi virágzás végét, mert az akácerdőben nyilván sokkal többet gyűjtenek, mint egy olyan helyen, ahol elszórtan találhatók akácfák. Ha a virág meg nem fázott korábban.
Méheket szállítani este lehet, mikor a munka végeztével mind visszatérnek a kaptárba, és hűvösebb is van. Nagyjából este 9 óra körül már mindegyik méhecske visszatér. Ekkor kezdődhet a kaptárokon a szellőzők nyitása, a kijárók lezárása. A szellőzők rostaszövetből készülnek. Néhány kaptárnál a rostaszövetek sérültek voltak, ami csak akkor derült ki, mikor már teherautóra pakoltuk. Pakoláskor felzúdul a méhcsalád, és kezd nagyon nagy hőtermelésbe. Minden méh elindul a szellőzőnyílások felé. Ahol a rostaszövet szálai a sérülés miatt elcsúsztak egymáson, ott könnyedén kifértek. Sötétben a méhek nem repülnek, hanem másznak, vagy inkább szaladnak. Természetesen védőfelszerelésben pakolunk, de előfordul, hogy bejutnak a ruha alá a méhek. Leginkább a bakancs és a nadrág találkozásánál találnak rést, vagy a kesztyű és a méhészdzseki találkozásánál.
Mikor minden családot felpakoltunk, elindultunk az akácerdőbe. Az úton szerencsére nem történt semmi probléma. Az erdőben a lepakolásnál viszont felforrósodott a helyzet, mert a sérült rostaszöveten kimászott méhek addigra meglehetősen ingerültté váltak. Világítani nem lehet, mert a méhek elképesztő gyorsasággal ugranak a fényre, ezért a Hold fényénél pakoltunk. Közben szúrtak a méhek, ahol csak értek.
Másnapra megnyugodtak, megkezdték az úgynevezett tájoló repülést. Olyankor a méhek a kaptárral szemben köröket írnak le, betájolják a kaptár helyét, hogy ugyan oda tudjanak visszatérni.
A fákon szépek voltak a virágok, de látszódtak az áprilisi megfázás jelei. Ha belerúgunk egy nem túl vastag fába, és a virág hullani kezd, akkor az a megfázás jele. Szerencsére voltak ép virágok is, ezért nálam közepesnek mondható az idei év akáctermése. Sok méhésztől hallottam, hogy fura volt az idei akác, nagyon eltérő eredmények születtek.
A hónap végére el is virágzott az akác. Megkezdtük a méz elvételét, a pergetést. Pergetéskor két ember szedi ki a kereteket a kaptárból, és rázza vissza a keretről a méheket. Olyankor mérgesek a méhek, úgyhogy nem túl kellemes munka a korai órákban. Később, mikor melegszik az idő, és elindul a hordás, akkor megnyugszanak, és egyébként is kevesebben vannak „otthon”.
A méhmentes keretek ládákba kerülnek, a ládákat visszük a méhektől távolabb lévő helyre, ahol két ember a fedelezést és a pergetést végzi. Mikor a méz készen van, akkor a méhek a sejteket viasszal fedik le. Akkor vehető el a méz, ha a kereten lévő sejtek legalább 1/3-a már fedett. Akkorra a többi sejtben lévő méz is készen van. Ezeket a lefedett sejteket kell szabaddá tenni egy úgynevezett fedelező villával (más módszerek is vannak), hogy a méz a sejtekből a pergetőben kifolyhasson. A sejtek felnyitását nevezzük fedelezésnek.
Ha ez készen van, akkor a keretek a pergetőbe kerülnek, ami olyan, mint egy nagy centrifuga. A keretekből a centrifugális erő hatására a méz a pergető rozsdamentes falára kicsapódik, majd az alján lévő csapon kifolyik. Figyelni kell, hogy ezeket a műveleteket a méhektől lehetőleg távolabb, és olyan helyen végezzük, ahová nem tudnak berepülni. Ha a méhek szagot fognak, akkor kutatni kezdenek. Ha éppen nincsen, vagy gyenge a hordás, akkor megindulhat a rablás is. Akkor a méhcsalád másik méhcsaládot rabol ki. Betörnek egy másik kaptárba, és legrosszabb esetben az abban lévő méheket – néha méhanyát is – leölik, a mézkészletüket elhordják.
A pergetőből kifolyó mézet nagyobb lyukú szűrővel szűrjük, majd hordókba öntjük. Otthon a hordókban lévő mézet ismét átszűrjük, de akkor már egészen finom lyukú szűrővel, így kapunk kristálytiszta mézet. Ezután a méz letöltő tartályba kerül, aminek az alján található csapon keresztül lehet üvegbe tölteni.
Akác után virágzik a hárs. Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy az akácostól nem sokkal messzebb sok hársfa is található. A méhek továbbvándorlás nélkül is könnyedén elérik. Mikor e sorokat írom, addigra javában készül a hársméz.
Májusra kellett volna a szaporítást és az anyanevelést időzíteni, de idén sajnos nem volt rá időm. Az idő sürget, mert a családok nagyon népesek lettek, ezért azokat meg kell csapolni, új családokat kell létrehozni, különben megrajzanak. Ahhoz, hogy újabb méhcsaládokat hozzunk létre, méhanyákat kell vásárolni, vagy szaporítani. A szaporítás júniusra csúszik át, így a következő beszámolóban részletesebben írok a folyamatról.
Vélemény, hozzászólás?