Húsvét – hús-vét

A napokban a következő „párbeszédnek” valójában monológnak voltam fültanúja:

„Te vallásos vagy? Én nem, de azért tudom, hogy Jézust felszögelték a keresztre, aztán a csajok leszedték, valami barlangban eltemették, de mivel csak kómában volt, másnap kisétált onnan. Ennyi történt, nem kell ezt túlspirázni.”

Valóban csak ennyi?

Mielőtt felszisszenne bárki is, hogy hát igen, a mai fiatalság, jelzem, hogy az illető 70 körüli, rendezett körülmények között élő férfi volt.

A közelmúltban, két olyan szintén 70 körüli férfi temetésén voltam, ahol az egyiken a hivatalos búcsúztatót mondó ember a végén közölte, hogy a család kérésére mindenki mellőzze a részvétnyilvánítást, miközben a temetés a családtagok Facebook-oldalán volt „közhírré téve”.

És valóban csak ennyi lenne?

Vagy a másik, szintén „polgári” búcsúztató, ahol elüldögélve hallgathattuk Zámbó Jimmy, Máté Péter és Balázs Pali „szívet tépő” dalait.

Valóban ennyi az itt töltött idő?

És a ma elő emberek, tisztelet a kivételnek, tudják-e, hogy mi is történt, történik húsvétkor, vagy csak végre egy hosszú hétvége?

Meg tudunk-e állni egy pillanatra és átgondolni, hogy mi is történt húsvétkor, értünk emberekért, mi is történik a tavaszi napokon a természetben a csodálatos élővilágban, hogyan jelent ez meg a hagyományainkban, s mi lett mindebből mára? Ünnep és szívet-lelket felemelő gondolatok vagy végre egy hosszú hétvége?

A húsvét, mozgó ünnep, amely a tavaszi napéjegyenlőséggel és az azt követő holdtöltével áll kapcsolatban. Idén igen korán, már április 1-én ünnepeljük. Az évkör, amely felöleli az ünnepeinket és a természet az évszakok körforgását egy egész, kerek, de most „csak” virágvasárnaptól nézzük dióhéjban azt, amiről nagyon szerteágazón, órákat lehetne beszélni.

Nagyhét a húsvétot megelőző hét, mely virágvasárnappal kezdődik. Ezen napra virágszombaton már gyűjtötték a barkát, melyet másnap a templomban megszenteltek, s így emlékeztek Jézus bevonulására Jeruzsálembe. És ugye hányszor, de hányszor szembesülünk azóta is hogy ugyanazon emberek, akik az egyik héten még ünnepelték, a másik héten már azt kiáltották, hogy „Feszítsd meg!” S elkezdődik a passió, azaz Jézus szenvedéstörténete.

A szentelt barkát hazavitték, hiszen áldást hoz a családra, a házra, a jószágra, a termésre.

És kezdetét veszi a nagyhét, amelyen Jézusra szenvedésére emlékezünk, s elcsendesedünk.

Nagycsütörtökön Jézus és a tanítványok elköltötték az utolsó vacsorát, s megszületett a szereteten alapuló Új Szövetség.

A harangok elhallgatnak e napon, s „Rómába mennek”. Kereplők szóltak a templomi csengők helyett, egészen vasárnapig. A templomban eloltották az örökmécsest, s a családok is eloltották otthon a tüzet. Az asszonyok „keresztet jártak”, vagyis végiglátogatták az utcai és a határban lévő kereszteket. A régi ember imádságban együtt virrasztott Jézussal.

Nagycsütörtököt, zöldcsütörtöknek is nevezzük, mert zöld ételeket fogyasztunk ezen a napon.

Nagypéntek, Jézus kereszthalálának és temetésének napja. A régi ember otthonában is imádsággal virrasztott ezen az éjjelen. Ezen éjszakára a bakternak is külön versikéje volt.

„Éjfél után egy az óra,
Menjünk el a verrasztóba.
Mert a Jézus halva fekszik,
Szűz Mária siránkozik.

Sírjunk mi is Máriával,
Az Úr Jézus Szent Anyjával,
Sirassuk meg vétkeinket.
Éjfél után ütött egyet,

Dicsértessék Jézus Krisztus.”

(Bálint Sándor gyűjtése)

Nagypéntek szigorú böjti nap. Kenyeret nem sütöttek, de libatojás nagyságú kenyértésztát dagasztottak, amelyet megszárítottak s eltemettek. A patakok vize aranyossá válik e napon. A lányok a patakparti fűzfák alatt fésülködtek, hiszen a fűzfa Boldogasszony fája, lehajló ágai, Boldogasszony haja. Nagypénteken és nagyszombaton nem volt szabad szántani, mert Jézus teste ilyenkor a földben nyugszik.

Mindenki várta a feltámadást, az emberek rendezték maguk körül a dolgaikat. A házat és az istállót kimeszelték, az udvart felsöpörték, sövényt metszettek. A rendrakással az ember a lelkét is rendbe rakta húsvét ünnepére.

A templomban tűzszentelést tartottak, a virágvasárnap megmaradt barkát elégették, s ennek tüzénél gyújtották meg a gyertyákat és az örökmécsest. Régen a falu népe ebből a parázsból vitt haza és vasárnap ezzel gyújtották meg a családi tűzhelyben a tüzet. Vizet is szenteltek e napon, s ebből keresztelt a pap a következő nagyszombatig. Éjfélkor megszólaltak a harangok, hiszen föltámadt Jézus.

Vasárnap a föltámadásra, ünnepi ruhában mentek az emberek, s a húsvéti ételszentelésre minden család kosárban, terítővel letakarva vitte a templomba a szentelni való húsvéti eledelt: sonkát, bárányt, tojást, kenyeret, kalácsot, bort, szalonnát, kolbászt, sót, tormát, fokhagymát, hiszen minden ételnek jelképes tartalma van. A falu népe a templomból hazatérve, most fogyasztott először húst. Hús-vét.

„Föltámadt Krisztus!
Higgyük valóban!”

Húsvét ünnepén fölkeresték egymást a rokonok, a haragosok kibékültek egymással.

Húsvét csöndes ünnep, hiszen az igazi nagy öröm és a nagy bánat mindig csöndes.

Húsvéthétfő, melyet vízbevető hétfőnek is neveztek, a fiatalság ünnepe, az életre locsolás alkalma. A leányokat vödör vízzel öntözték meg, hogy teremjenek ékes virágokat. A locsolásért piros hímes tojás járt. Hagyományosan csak piros tojást festettek. A tojás az újjászülető élet jelképe, a piros szín pedig Jézus kiömlő vérét jelenti. A tojásokon található jel-képek, kép-jelek is, mind-mind az újjászülető életet szimbolizálják.

Húsvét hajnalán Jézus minden esztendőben föltámad, legyőzi a halált, de ehhez előbb áldozatra kell adnia magát, meg kell halnia, hogy föltámadhasson.

„Bizony, bizony, mondom néktek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal sok termést hoz.” (János evangéliuma 12,24.)

Lesilányítjuk vagy sem, az évkör, az újjászületés újra és újra eljön. Van, amit ma is így tartunk még a templomokban, de látjuk-e, értjük-e Jézus és a búzaszem, a természet újjászületésének egységét. Értjük-e, érezzük-e az összefüggéseket? Vagy csak egy hosszú hétvége?

Tudjuk vagy sem, hisszük vagy sem, elfogadjuk vagy sem, a búzaszem újra és újra újjászületik. Értünk.

Mint ahogy Jézus Krisztus, aki egyszerre volt teljes mértékben EMBER, és teljes mértékben ISTEN, életét adta értünk.

 

Izsó Ildikó

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.