Jöjjünk minél többen!

Megkaptam a meghívót a közmeghallgatásra.
Az esemény – bár jogilag testületi ülésnek számít – mégis elsősorban a pomáziaknak szól. Mivel a város honlapján, a Hírek közé még nem sikerült felverekednie magát az eseménynek, megosztom magam, tudhassanak róla  a pomáziak.

 
Néhány megjegyzés az eseményhez:
1. Évente több közmeghallgatás is tartható, de minimum egyet kötelező. Sok településen többet is tartanak, Pomázon ezt az egyet. Ahogy az egyik barátom megjegyezte: maximum a miniumumot! 🙂
 
2. Sajnálatos, hogy hétköznap délután háromra tette a polgármester, akkorra, amikor a pomáziak többsége még a fővárosban dolgozik. Korábban többször is kértem a későbbi időpontot, sajnos, hiába.
 
3. Bár meghívó szerint a meghirdetett napirend a költségvetés, ez ne tévesszen meg senkit: a közmeghallgatáson a törvény szerint bármilyen téma felvethető, és arra azonnal vagy legkésőbb 15 napon belül írásban válasz adandó.
 
4. Valamennyi testületi taghoz intézhető kérdés. Tavaly ugyan a polgármester jogszabályellenesen nem adott válaszlehetőséget, amikor az egyik pomázi kérdést intézett hozzám, ám remélhetőleg ez idén már másképpen lesz. A tavalyi közmeghallgatást követően ugyanis a Pest Megyei Kormányhivatal illetékes főosztályának helyettes vezetője, dr. Danka Ferenc  válaszlevelében a következőket írta: “A közmeghallgatáson csakúgy, mint a képviselő testület bármely ülésén a képviselők jogai és kötelezettségi azonosak, ez vonatkozik a felszólalás jogára is.” Hozzátette még, hogy “A város polgármesterének figyelmét jelen levelemmel egyidejűleg felhívom a jövőbeni jogszerű eljárás betartásának szükségességére.
 
Kérdezzünk szóljunk hozzá tehát bátran, hiszen a mi ügyeinkről, a mi városunkról, Pomázról van szó.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.