Pomázi Cseresznye a pomáziak és a turisták kiskátéja

Nyílt levél a nyílt levelet írókhoz

Kedves Koncz Szilvia Képviselő Hölgy és Sarkadi Attila Képviselő Úr!

Tudom, merő jó szándékból, de hatalmas kárt okoztak a Pomázi Mátyás Király Általános Iskolának és városunknak is. Annak az iskolának, melybe tavaszig az Önök gyerekei is jártak. Félinformációk és rossz tanácsadók alapján „túltolták a biciklit”.
Kérném szépen, sétáljanak el ismét a suliig, de ne csak a sarkáig, hanem végig a Rákóczi utcán a kerítés mentén. Aztán számoljanak: 1,2,3,4,5,6,7, ennyi színe van !!!Kerítés cikkhez kollázsx
Másképpen: piros; okkersárga; citromsárga; világoszöld; középzöld, világoskék, és sötétkék (esetleg lila). Ez egy színskála, mely a melegtől (Juj! Le szabad írni?) a hideg színig terjed a fény hullámhossza alapján.
Képzeljék el, az emberiség szerte a világon ezt így ismeri. És a szivárvány jut erről szinte mindenkinek az eszébe.
És most legyenek szívesek, keressenek rá a PRIDE színeire. Én megtettem. Nem vagyok olyan szakértő ebben mint Önök, ezért a nethez fordultam.
Wikipédia Szivárványzászló
És meglepődtem 1, piros, 2, narancssárga (okker? ); 3, citromsárga; 4, zöld; 5, kék; 6, lila.PRIDE zászlóItt álljanak meg egy kicsit! Valami hibádzik. Hat nem egyenlő héttel!!!
Jééé!
Akkor tévedtünk — mondhatják kissé szemlesütve. Ugye megteszik? A városunkért, gyermekeik közelmúltbeli iskolájáért, az egész nyáron dolgozó iskolaszépítőkért, önmagukért.
Ha idáig eljutottak, akkor a többi már gyerekjáték. Gyorsan kérjenek bocsánatot az iskola vezetésétől, tanáraitól, szülőktől, segítőktől. Ha feltámadna a szunnyadó lelkiismeretük is, akkor a kerítés átfestésére szánt pénzeiket felajánlhatnák az iskola számára. Ebben az esetben akár minimális presztízsveszteséggel is megúsznák ezt az országos hírűvé gerjedt szamárságot.
S ha megteszik, akkor biztosra veszem, hogy a tanítók, tanárok is megpróbálják a gyerekek fejéből kitörölni mindazt, amit belerondítottak a gyermeki képzeletükbe.

Pásztor Lajos „csak egy szülő”

Az eredeti facebook bejegyzés
Az Index-en megjelenő cikk
A polgármesternek címzett levél a facebook-on
A pomázi polgármester közleménye


Bejegyzés dátuma:

Kategóriák:

,

Hozzászólások

6 hozzászólás a(z) “Nyílt levél a nyílt levelet írókhoz” bejegyzéshez

  1. Matus Barbara avatar
    Matus Barbara

    Kedves Lajos.

    Köszönöm, hogy ezt megírta. Remélem a sok ember akik egyetértettek azzal hogy ,,nem,eznem egy sima szivárvány” most végre belátja hogy de igenis lehet az.

    Nagyon remélem hogy ezek után végre leszállnak a témáról és színes maradhat a gyermekek mindennapos élete.

    Nagyon szomorú vagyok amiatt hogy ebből tényleg a szó szoros értelmében hiszti lett.

  2. Horváth Judit avatar
    Horváth Judit

    És ezek után az Oz, a csodák csodája is tiltott olvasmány/film lesz? Mert ugye ott van az a bizonyos Rainbow-dal…

  3. Balogh István avatar
    Balogh István

    Kedves Lajos!
    Ez valóban elszomorító, hogy egyesek minden (segítés) mögött, ami nem nekik jut eszükbe csak a rossz szándékot látják – amit ők akarnak látni, mert ilyenek és a valóság nem érdekli őket.
    Nem ez az első és nem is az utolsó eset ez sajnos gondolom, hogy az egyik párt kisajátít magának nemzeti értékeket, jelképeket, ami mindenkié és úgy gondolja, csak ő véleménye az ami helyes és csak ő képviselheti azokat az értékeket és a többiek csak bitorolják.
    A legelső megdöbbentő húzás, ami hasonló nyomot hagyott bennem, amikor az az egyik nagy párt (vajon melyik párt lehet?) olyan felhívást tett március 15-e előtt a 2000-es évek első felében, ha jól emlékszem, hogy mindenki tűzzön ki egy nemzeti színű kokárdát, ha velük van….

    Kérdés csak az, hogy meddig lesz ez a megosztás, az állandó bizalmatlanság mások iránt, amikor a jó szándék valóban elismerést kap és nem hátsószándékot tételeznek fel mögötte?
    Ez csak és kizárólag rajtunk múlik, hogy meddig hagyjuk szó nélkül ezeket az értelmetlen „vadhajtásokat”, mert egyes politikusok már azt hiszik, hogy ez a normális:-(

    1. Debreceni Tímea avatar
      Debreceni Tímea

      nem is tudom mi volt az eredeti levél, mert külföldön voltam – de sejtem…én is annak a szószólója vagyok, hogy azért, mert mások bizonyos színeket, természeti jelenségeket, gyümölcsöt,virágot – kreativitás hiányában vagy trükkösen a zászlajukra tűznek attól még nekünk talán felelősségünk is lehet ragaszkodni az eredeti jelentéshez…legyen az akár narancs, szegfű,szarkaláb:-) szivárvány …nem vagyok érintett és egyénileg érdekelt semmilyen pomázi, főleg nem iskolával kapcsolatos ügyben, tehát pártatlanul ismét csak az igazság mellett szóltam:-), ha már egyeseknek a megosztás a szándéka azt sem kell hagyni, kiállítják magukról a bizonyítványt, de kíváncsi vagyok ki lesz az aki először nyilvánosan kér majd majd bocsánatot, mert hibázott, akkor talán elhinném, hogy ember (vagy csak trükközik:-))…tisztelettel köszönöm, hogy hozzászólhattam a cikkhez … mivel viszont örömmel tölt el, hogy végre mernek mások is kiállni az igazságért ezért közzéteszem a cikket okulásként…( na közben megtaláltam a probléma felvetését és a hozzászólásokat … szégyenteljes … tehát: kíváncsi lennék az iskola igazgatójának hivatalos véleményére és jó lenne ha a képviselők sokkal fontosabb kérdésekben is ilyen intenzívek lennének )…JAVASLATOM: na akkor ezek után ki kellene írni és egy molinóra kitenni az iskola egyértelmű küldetéstudatát amiben remélhetőleg szerepel, hogy gyermekeinknek színes szabad világot szeretnénk…a színek meg a gyermekvilág kapcsolatát most jobb ha hagyjuk, mert alapvető oktatási reform és végre a beígért HÉSZ más szempontok miatt kellene – nem pedig, hogy megmondják milyenre lehet festeni egy kerítést…értem én mindkét tábort, de hát épp ez volt a cél, a megosztás egy színsorral – legyen az egy szín vagy 3 vagy 7… és ti ezt hagyjátok, fokozzátok, kampányolásra használjátok, tábort gyűjteni? nem szégyenlitek magatokat? az ovisok még azért rajzolhatnak szivárványt? hova tartunk? ( azt is ki lehetne írni, hogy : nem fogadjuk el, hogy egyes csoportosulások manipulálásra vagy megosztásra használnak alapvető fogalmakat, jelenségeket…- persze ezt tökéletesebben megfogalmazva! ) ÖRÜLNÉK HA LÁTNÁM A JÓ SZÁNDÉKOT MINDENKIBEN, PL. EGY ILYEN ESETBEN, MEGMUTATNI HOGY HOGY LEHET KIHOZNI EBBŐL IS A JÓT, A JÓ PÉLDAÉRTÉKŰT és akkor most lehetne kampányolni Pomáznak ahol megoldották a problémát és összefogott a két tábor, a pomázi iskola példaértékűen üzeni a világnak, hogy … … … na de ebből az egészből már megint az látszik, hogy kinek mennyire tiszta a szándéka…

  4. Debreceni Tímea avatar
    Debreceni Tímea

    Levelem és javaslatom alapján az iskola igazgatója felhívott – elég gyorsan – mely alapján meg vagyok győződve róla, hogy nagyon jó értékrendű ember lehet, aki tudja, hogy aki kapott annak adnia is kell, hogy az iskola a gyerekekért van és nincs helye ott politikának és viszálynak, megosztottságnak…megfelelő bölcsességgel rendelkezik ahhoz, hogy badarságra nem reagál és politikai ügyekbe sem kavarodik…egyébként jómagam is sok éve azt nézem, hogy miért nem festik azt az iskolát színesre, sőt még van egy nagy falfelülete is:-)
    Csak azt nem értem, hogyha valamelyik szülőnek tényleg nem tetszett a színes kerítés az miért nem az igazgatót kérdezte meg és miért a Sarkadihoz ment panaszra, aki meg is ragadta az alkalmat, hogy kardot rántson, ezúttal is előzetes tájékozódás nélkül – gondolom ő sem ment el az igazgatóhoz – hanem azonnal a billentyűzetet nyomogatta…és tessék lássék mi lett a nem tiszta szándékból már megint…
    Tanulni való mindig van mindenki számára! Továbbra is maradok tiszta szándékkal és tisztelettel.TiMi Debreceni

  5. Vargáné Veppert Éva avatar
    Vargáné Veppert Éva

    Ez az eset sziplán arról szól, hogy nem kommunikálnak az emberek (politikusok , stb..) egymással, hanem egyből egymásnak esnek! Talán jó lenne mindenkinek egy kicsit visszafogni magát, akinek
    nem inge ne vegye magára!

Hozzászólás a(z) Horváth Judit bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük