Pomázi Cseresznye a pomáziak és a turisták kiskátéja

Óriási vereség a közmeghallgatáson!

A városi költségvetés ismertetésére összehívott közmeghallgatáson veszélyes összeesküvés lepleződött le!

A város bölcs vezetője mikrofont ragadva először is eltüntetett két képviselőt (csak Copperfield meg ne tudja!), csak úgy, a rá jellemző finom humorral. Az egyetlen napirendi pont szavazása során megállapította, hogyha ők nem szavaznak igennel, vagy nemmel, és nem is tartózkodnak, akkor nincsenek is itt! Ezt -az igazságot tisztelő emberként- közölte is a nem jelenlévőkkel! Ez a briliáns hadicsel zökkenőmentessé tette a továbbiakat, mint láthattuk: a jelenlévők pontosan ugyanannyi szót kaptak, mint a nem jelen lévők! A stand up további részében néhányszor leleplezte a jelvények mögé bújt Közösen a Városunkért Egyesület első sorokban ülő tagjait, arra biztatva őket, hogy nyugodtan intézzék csak a várost felforgató kérdéseiket egymáshoz, mert itten csak egy napirendi pont van, ez pedig a költségvetés! Mondhat a Törvény, meg a Kormányhivatal azt, amit akar! A Közösen a Városunkért Egyesület jelvények alatt előretolt gerillái -vérszomjukat leplezve- megpróbáltak előre kitervelt, önálló kérdéseikre választ kapni, de megtudták polgármesterüktől, hogy ez nem az a terep, meg hogy megérti ő, hogy a választásokon is indulni akarnak, de ez nem kiscsoportos foglalkozás. A harc további lefolyásába bekapcsolódó jegyző segédletével a kérdezők többször is halálos sebet kaptak a minősítésektől. Az erejét egyesítő jegyző és polgármester nem fukarkodott fölényesen helyretenni a felszólalókat, hosszú körmondatokkal megfojtani a kérdések és válaszok valódi értelmét. Ebben a heroikus küzdelemben a Közösen a Városunkért Egyesület puccskülönítménye megsemmisült, a győzelemben áldozattá lett az elöljárói méltóság, a törvénytisztelet, a demokrácia, a jó modor, az emberek megbecsülése.

Nagy István

 

 


Bejegyzés dátuma:

Kategóriák:

,

Hozzászólások

2 hozzászólás a(z) “Óriási vereség a közmeghallgatáson!” bejegyzéshez

  1. Vértes Péter avatar
    Vértes Péter

    Ilyesmi sajnos a legjobbakkal is előfordul, nem számítanak az övön aluli ütésekre, részrehajló a mérkőzésvezető, rosszul mérik fel az ellenfelet, vagy egyszerűen csak (nagyon) lejtős a pálya. A kérdés igazából az, hogy van-e maradandó sérülés? Bízom benne, hogy nem, és akkor jöhet a visszavágó!

    1. Nagy István avatar
      Nagy István

      Egy kicsit jellemző a polgári immunrendszer feloldására (mint maradandó sérülésre), hogy a szövegből a vereség szóra koncentrál az olvasó, pedig a lényeg a veszteségen van! Legközelebb igyekszem másként fogalmazni…

Hozzászólás a(z) Vértes Péter bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük