Pomázi Cseresznye a pomáziak és a turisták kiskátéja

Propaganda helyett a valóság – 1. rész „Lakótelepi közlekedés kisbuszokkal”

Terjed Pomázon a jelenlegi városvezetés közpénzből finanszírozott propaganda kiadványa, amely Vicsi László ajánlása szerint az elmúlt öt év „fejlesztéseit” próbálná bemutatni. A kiadvány szép színes, jó vastag papírra nyomták, komoly benyomást keltve. A pomáziak azonban ismerik a szépen csillogó propaganda mögötti mindennapi valóságot, sorozatunkban ezekre emlékeztetünk mi is.

Tavaly decemberben szervezett Leidinger István lakossági fórumot, amely a helyi közlekedés problémáira igyekezett megoldást találni. Azért indult civil kezdeményezés az ügyben, mert a pomázi városvezetés elzárkózott a helyi közlekedés ilyen formában való fejlesztésének lehetőségétől.

A sikeres lakossági fórum után Leidinger Istvánnak sikerült erre a célra alkalmas kisbuszokat is találnia, Pomáz németországi testvérvárosi kapcsolatait felhasználva, 3 millió forintért. A városi közlekedésre gyártott kisbuszok álló és ülőhelyekkel, korlátokkal, kerekes székes és babakocsi parkolóval is rendelkeztek. A buszok beszerzése mellett, a lakossági igényeket is elkezdték felmérni, merre közlekedjenek a kisbuszok Pomázon. A tervezett úticélok között szerepelt a lakótelep, a Jóbarátok útja, a Majdánpola és az Orlovácz is.

A civil szervezkedés közepén – amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy igenis nagy lakossági igény van a helyi kisbuszokra, és sikeresnek bizonyul ez a terv (illetve már elterjedt a híre, hogy Leidinger István indulni szeretne a polgármesteri választáson) –  a februárban tartott közmeghallgatáson, Vicsi László váratlanul bejelentette, hogy 20 millió forintot elkülönít a város a helyi közösségi közlekedés fejlesztésére. A városvezetés végül olyan Ford kisbuszokat vásárolt, amelyeket nem városi közlekedésre terveztek.

Hónapokkal később, a városvezetés ígéretei szerint augusztus 1-én, indult volna el a közösségi közlekedésnek ez a formája, egyelőre a lakótelepen. Két héttel később azonban még nyomukat sem látták arrafelé a beígért kisbuszoknak.

(A képen Leidinger Istvánnak a Pomázi Cseresznyében megjelent cikke olvasható a helyi közösségi közlekedés fejlesztésében végzett munkájáról.)


Bejegyzés dátuma:

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük