Pomázi Cseresznye a pomáziak és a turisták kiskátéja

Rendhagyó körséta Pomázon III/1

cik3

III/1 A piac tértől a Német suliig

Aki még mindig bírja, az jöjjön, megyünk tovább. Elsőként nézzük meg a Beniczky utca 6-os házat! Nagyon szép bejárati kapuja van, és több szociális lakás van az udvarban. Most több tételben 3 millió Ft-ot költenek rá. Szép summa. Biztos, ennek is megvan az oka. Haladjunk tovább Pomáz egykori főterére, a mindenki által piac térnek hívott Szabadság térre! Körbe bazár jellegű boltok, szerencsésen megőrizve az 1960-as évek hangulatát. Talán a kocsimérleg meg a kőasztalok hiányoznak. Itt balra bekanyarodunk a községház utcába. Pomáz komoly település, sétáló utcája is van. Régen az iskolába menet-jövet csapatostul mentek erre a diákok. Ma már a buszmegállók rossz elhelyezése miatt gyalog mennek le a Luppa Vidor utcán az állomásra. Ez a sétáló utca nem tölt be semmi szerepet. De van, és ez jó. Itt az elején van a 10 éve átadott SZSZK épülete, ahol 4 millióért felújították a férfi és női WC-t. Az utca végén található a Városi Bölcsőde. Ott is több kisebb javítás történt mostanában. Ivókút, udvari korlát, kapubeálló és 1 millió kiadás megint összejött. Az Iskola utcához értünk, mely az itt található Sashegyi suliról kapta nevét. Ez a tétel nincs felsorolva, de tudjuk, hogy az udvarba új játszótér került. De hogy szó ne érje a gazdát, azért két százezres tétel említésre került. Egy vízlágyító, meg egy mosogatógép javítás. Az iskola végén haladjunk jobbra a keskeny gyalogos közön. Itt volt az iskola sportpályája.dscn7001 Most a konténer óvoda található rajta. Ez a tagóvoda fog a Béke utcába költözni. A környék gyermekei meg valahogyan csak lejutnak a város másik részébe. Ez legyen az ő gondjuk. De az a hír járja, hogy ennek ellenére az iskola nem kapja vissza a sportpályája területét. A közel félezer gyermek meg tornázzon, ahol tud. Továbbmenve a járdán jobbra nyílik a Zeneiskola is a Kastély hátsó bejárata felől.dscn7003 Sokaknak feltűnt már, hogy a zeneiskolának nem jutott fejlesztési pénz, bár Pomáz egyik országos hírű közintézménye, mely sok kiválóságot nevelt, de a város vezetése mostohagyermekének tekinti. Miért? Lehet, hogy itt is az értelmiség-ellenes politikai irányzat van a háttérben. A művészet, a kultúra nehezen forintosítható. Bezzeg a szintén ebben az udvarban található kastélyba ömlik a pénz. Ez a város egyetlen gazdasági vállalkozása. Idén legalább 35 milliót fizettünk ki a felújítására, fenntartására.dscn7002 Tudtommal az elmúlt években is évi több milliót tett bele a város. Nyeresége meg sohasem volt. Feneketlen kútként nyeli mindnyájunk pénzét. De legalább a helyi és az országos elit jól érezheti magát a protokoll rendezvényeken. Kell a rongyrázás. Mindez biztosítva van, működtetését a szűkebb baráti kör végzi.  Amúgy az épület és környéke tényleg szép. Aki még nem volt itt, sétáljon egyet a parkjában, vagy hozza ide a gyerekeit játszani.
Mi viszont térjünk vissza a gyalogjárdához. Pár lépéssel a zeneiskola bejárata után a járda minősége megváltozik. Beton helyett díszburkolatos lett. Alatta vezették a balra található  Eper utcai telkekhez a közműveket 14 millióért. dscn7009 És ha balra felnézünk, láthatjuk azt a részt, ahol útnyitás címén kivágtak pár fát 300 ezerért, valamint a közműengedélyezés is belekerült 700 ezerbe. A közt elhagyva haladjunk balra a Damjanich utcán. Mielőtt a második utcán, a Radnótin jobbra lekanyarodnánk, vessünk egy rövid pillantást a Radnótival majdnem szemben található Kiss Ernő utcába. Itt is történt 150 méter „árokprofilozás” egy millióért. Igaz, itt még az aljára köveket is raktak, „folyásfenék stabilizálás” céljából.  dscn7014A Radnótin leereszkedve láthatjuk, ebben az utcában nincs megoldva a hegyről összegyűlő és erre folyó csapadékvíz levezetése.  Az utca alján balra kanyarodunk, és elmegyünk a Klissza-dombra. A Honalapítási emlékműnél menjünk ki a domb gerincére és nézzünk körül! Balra fenn a Kőhegy sziklái néznek vissza ránk.  Alattunk a Duna egykori árterülete húzódik, amit a HÉV töltése 100 éve elvágott a folyótól és ezzel az élővilága átalakult. Jól nézzük meg ezt a területet! Pár év és egy új városrész fog itt megszületni. Alcsevicának hívják ezt a területet. Ennek a résznek a jobb szélére tervezték a kézilabda akadémiát. Persze, hogy a 2010-dscn7213es választási kampányban, ami azért volt szükséges, hogy polgármesterünk újabb 4 évre megválasztassék. Azóta hosszú csend. Akadémiának se híre se hamva. Aki le is megy a rétre, az ott lent már megtalálhatja a leendő úthálózat nyomvonalát. Vicsi László polgármester úr és Fideszes csapata nagy ötlete volt az előző ciklusban, hogy az úthálózat nyomvonalán 40 cm mélyen kitermeljék a termőföldet és azt nekiadják a szeméttelep rekultivációját végző cégnek. Több tízezer köbméter termőföldet ajándékoztak oda fillérekért. (Talán másfél millióért.) Így dőzsöl egy dúsgazdag önkormányzat. Csereként az önkormányzat egyik óvodai játszóterét újította fel a cég 1.5 millióért. Bomba üzlet volt! Mármint a cégnek.dscn7023 Nekünk meg megmaradt a felszabdalt táj, mely a terület gondozását, megközelíthetőséget korlátozza.  Azt azért le kell írnom, mindig erősen elleneztem ennek a területnek megvásárlását és beépítését. Véleményem szerint lehet, hogy a város a terület megvételével és belterületbe vonása utáni eladásával keresett 1 milliárd forintot, de a következő pár évben a sokszorosát kell majd még infrastruktúrára beruházni. Összességében megint ráfáztunk. Aki esetleg nem tudná, annak azért leírom, ez nem a mostani vezetés hibája, ez az előző garnitúra megbocsáthatatlan bűne.

Mi meg forduljunk vissza és induljunk el jobbra a Kőhegy felé a Vróczi úton! Hosszú, unalmas, aszfaltozott szakaszon megyünk enyhén felfelé. Ez egy gyűjtő út. Ahhoz képest elég keskeny és foltozott. A foltozásról jut eszembe, két részletben  majdnem 37 milliót költöttünk kátyúzásra. Mindkettő 18.4 milliós. Aztán következik a külső Vróczi, a nyaralós és családi házas vegyes terület. Ide is elment csak 5 millió a víz és csatorna tervezésére. Sőt majdnem 30-50 millió útépítésre is.  A meghívott vállalkozások  „nem adtak be érvényes ajánlatot”, így ez a munka átcsúszott 2017-re. Mi viszont csak az aszfaltozott rész végéig megyünk. A csapnál felkanyarodunk a Lázár Vilmos utcába. Ezt a hegyoldali utcát pár éve nyitották meg. dscn7040Idén járhatóvá tették. A költségek ismét a bűvös 1 millió alatt voltak picivel. Hamarosan a tavaly aszfaltozott Vécsey utca felső végébe érünk. 30 métert haladjunk ezen a jó minőségű úton. dscn7043Hoppá! Pár méter után láthatóvá válik, hogy az út bal oldalán a friss aszfaltszőnyeg hosszában végigrepedt, a lejtő felőli része megsüllyedt. Remélem, a szakembereknek is feltűnt és a garanciális javítását már megrendelték. Még 50 méter és egy nagyon meredek utcán felkanyarodunk a Messeliára. Ezen a környéken is több utcát hoztak rendbe. Van, ahol minőségi munkát végeztek,  s van, ahol tűzoltást, gányolást. Kanyarodjunk rá a Gesztenyés utcára és a Gesztenyés közre. Aztán a betorkoló Messelia utcán jobbra a Málna utcán, Mandula utcán, és a végén a meredek Egres utcán érkezünk vissza a Beniczky utcába a  Német iskolával szemben.

(folytatás holnap)


Bejegyzés dátuma:

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük