Pomázi Cseresznye a pomáziak és a turisták kiskátéja

Számítógépes oktatás időseknek

A Művelődési Házban hétfő délutánonként kiscsoportos számítástechnikai oktatás zajlott. Véner András foglalkozott az érdeklődőkkel.

Több csoport is tanult az Ő vezetésével. Tavaly ősszel kezdődött az oktatás a Közösen a Városunkért Egyesület tagjai kezdeményezésére, akik között több informatikai szakember is van. Először a Kertbarátok Egyesülete biztosított helyet a tanfolyamnak, és lelkes kertbarátok tanulták az alapokat. A kezdő és a haladóbb csoportokkal három oktató is foglalkozott, Balogh István, Véner András és András Ferenc. A karácsonyi szünet után új csoportok indultak, először megfelelő hely híján magánlakásokban folyt a tanítás, majd szerződést kötöttünk a Közösen a Városunkért Egyesület a Művelődési Házzal, azóta ott zajlanak az órák.

 

A mai alkalom volt az utolsó ebben a tanévben. Véner András a mai napig tudta vinni a tanfolyami oktatást. Köszönjük neki az eredményes munkát, amit a tanítványok is visszaigazoltak. A legnehezebb a kezdők elindítása, és András ezt nagy szeretettel és megértéssel végezte.

Ősszel tervezzük folytatni, sajnos András ebben már nem tud részt venni. Köszönjük neki az eddigi munkáját!


Bejegyzés dátuma:

Kategóriák:

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük