Kirándulás a Rám-szakadékba
A Magyar Turista Egyesület Pomázi Osztálya és a Pomáz Város Egészségklubja 3 éve határozta el, hogy minden hónap első szombatját túrázással tölti. A májusi kivételesen vasárnapra esett. Már tavaly is megjártuk a Rám-szakadékot, és oly jól sikerült, hogy utólag sokan panaszkodtak, kár hogy Ők lemaradtak. Elsősorban nekik szerveztük ezt a mostani utat. Húszfős csapatunk a dömösi templom előtt csoportképet készített, majd elindult a falu takarosan karbantartott házai között az első két kilométeres résztávra.
Hamar beértünk az erdőbe, ahol a Malom-patak völgyében folytattuk utunkat. Pár perces pihenőt tartottunk a Kaintz-forrásnál majd ismét nekiindultunk és csodás környezetben értük el a Rám-szakadék kezdetét jelölő hidat. Itt hosszabb pihenőt tartottunk, mert a következő bő egy kilométerre nem csak lelkileg, hanem testilegis fel kellett készülnünk. Szóval ettünk. Lankás patakvölgyben kezdtük meg a következő szakaszt. A patak folyásának felgyorsulása, a part összeszűkülése, az oldalfalak meredekségének növekedése jelezte: közeledünk a szakadékhoz. Egyre többször keltünk át a patakon, míg végre megpillanto
ttuk az első ezüstösen csillogó korlátvasat. Itt már a völgy annyira összeszűkült, hogy csak a patameder maradt továbbhaladásra. A partoldal magasodott, helyenkénta 10 métert is meghaladta. Végül beértünk a sziklahasadékba. A szakadékban egymást érték a turistacsoportok, majdhogynem összefüggő sort alkotva haladtak, haladtunk fölfelé. Közben sűrűn megálltunk és gyönyörködtünk a látványban. Elértük az első Y elágazást. Itt zuhant le pár éve egy fiatal tűzoltó, aki egy felelőtlen bajbajutott kirándulón próbált segíteni. Az Y bal oldala le van zárva, utunkat egy alig észrevehető sziklakanyar utáni vízesés medréb
e vájt létrán folytattuk. Hamarosan jött a második, „komolyabb zuhatag” is. A vízeséseknél és egy-egy látványosabb sziklaképződménynél „kattogtak” a fényképezőgépek. Majd egy kisebb de nehezebben megmászható vízesés után a sziklakanyon kiöblösödött és egy nagyobb sima terület alakult ki, ahol a már 20 méteres sziklafalak között megpihentünk.
Ezután még egy-két kisebb mászás után megérkeztünk a második Y elágazáshoz, ahol ismét a jobb oldali ágon haladtunk tovább. Itt a rozsdamentes acélkorlát egy darabig másfél méter magasan, majd odébb bokamagasságban volt. A szakadékból kiérve ismét pihentünk egy hosszabbat, mivel a következő rövid sz
akaszon több mint 100 db meredek lépcső következett. Mondanom se kell, a lépcsőket ismét pihenő követte. Még egy kis emelkedő, majd a Lukács-árok sarkát keresztezve kiértünk a végig lejtő kerékpárútra, ami a piros sávhoz vezetett minket. Innen pazar kilátás nyílt a távoli Naszályra, a börzsönyi Szent Mihály-hegyre, a Vadálló kövekre és a szomszédos Árpád-várra. Ennek az aszfaltos útnak a szélén láttuk meg azt a kicsinyke madárkát, mely a fészekből kikerülve véd
telenül álldogált az út mentén. A piros sávot elérve rákanyarodtunk és gyors ereszkedéssel közeledtünk a faluhoz. Dömös szélén hosszabb pihenőt tartva bevártuk a leszakadozókat. Itt volt utunk másik célja. Megtekintettük a prép
ostsági romokat, és lementünk az újjá varázsolt altemplomba is. A templom a felújítás során bántóan újszerű lett, de a mennyezet üvegtéglás kialakítása oly különleges látványt teremtett, ami mindezekért kárpótolt. Az időjárás ismét kegyeibe vett minket. (Csak a buszmegállóban kezdett kopogni az eső.) Nagyon szép napunk volt.
Lujó
Vélemény, hozzászólás?