Pomázi Cseresznye a pomáziak és a turisták kiskátéja

Újabb illegális nyesedék-lerakatok a Majdánon

Éppen, hogy eltakaríttatta a város a május 9-én bejelentett nyesedéklerakatokat, már két újabb ékteleníti a Majdit.
Ugyanolyan büdös és járványveszélyes, mint az előző.

Első lerakat

Ahogy azokat, úgy ezeket is bejelentettem a jegyzőnek, kérve az azonnali intézkedését.

Vajon meddig kell még eltűrnünk, hogy antiszociális bűnözők a város, vagyis a mi pénzünkön számoltatják fel azt, amit a húsfeldolgozójukból nem tudnak értékesíteni?

Levelem a jegyzőnek:

„Tisztelt Jegyző Asszony!

Mindenek előtt köszönöm, hogy a 2016. május 9-i kelt levelem nyomán intézkedett arról, hogy az ismeretlen eredetű nyesedék-lerakatokat felszámolják.

Sajnálattal kell azonban közölnöm, hogy azon a helyen, ahonnan a „frissebb” eredetű nyesedéket felszámolták, két újabb, ipari mennyiségű lerakat található egymás mellett.
Ismételtem kérem az azonnali intézkedését a lerakatok felszámolást illetően, hiszen azok megítélésem szerint emberre és vadra egyaránt járványveszélyesek.

Egyben kérem, hogy az illetékes hatóságoknak jelentse az esetet, kérve az azonnali kivizsgálást, a tettes felderítését. Amellett, hogy a természetbe kihordott nagy mennyiségű nyesedék járványveszélyes, a városnak nem kevés közpénzébe is kerül a felszámolásuk.

Pomáz, 2016. május 20.

Üdvözlettel:

Hardi Péter
képviselő”


Bejegyzés dátuma:

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük