Október 24-re tehető a forradalom első pomázi áldozatának – MÉSZÁROS GYÖRGYNEK – a halála, aki a budapesti harcokban kapott halálos sebet, anélkül, hogy ő maga harcolt volna. Frissen leszerelt katona volt, aki Budapestre régi munkahelyének meglátogatására érkezett testvére társaságában. Ott az események elragadták őket. Felkapaszkodtak egy lőszer nélküli tankra, s hamarosan a Honvédelmi Minisztérium előtti tűzharcban találták magukat. A minisztérium védelmére a szentendrei katonai főiskolások is ki voltak rendelve. Lőttek rájuk, a tankról leugráltak menedéket keresve. Bátyja a minisztérium pincéjében éjszakázott, s másnap hiába kereste testvérét. Holttestére napok múlva találtak a Rákoskeresztúri temető halottas házában, a mintegy 400 temetetlen halott között. Tölgyes Kálmán esperes, plébános – aki a holttest felkutatásában is sokat segített, emlékezetes temetést készült rendezni a forradalom első pomázi áldozatának. November 4-re tervezték az ünnepélyes temetést és a Hősök terén, a szobor előtt, a szuronyos katona lábainál akarták felravatalozni, amit a szovjet megszállás megakadályozott. Viszont volt a temetőben katonai tiszteletadás és díszsortűz, a sírját a temetői kereszt előtt ásták meg. Ma Mészáros György sírja a temetői kereszt mögött található, mert időközben a keresztet áthelyezték a sír mögé.
KATONA Sándor (1915–1957) nemzetőr, a nemzet mártírja – 1957. február 12-én fegyverek elrejtésének vádjával statáriálisan kötél általi halálra ítélték, február 12-én az ítéletet végrehajtották. Nyughelye: 301-es parcella, majd 1990 utáni sírhelye: Rav. u. 3 0620
SZUTTER János (szül.: 1932) – nemzetőr, a katonai bíróság fegyverek elrejtése miatt 1957. február 12-én halálra , majd életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte, 1963 márciusában általános amnesztiával szabadult. Börtönben letöltött éveinek száma: 6 év és 2 hónap. Sírhelye: ismeretlen
RUDAS András (szül.: 1918) – nemzetőr, fegyverek elrejtése miatt a katonai bíróság kötél általi halálra, majd életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte, 1963 márciusában az általános amnesztiával szabadult, letöltött büntetése: 6 év és 2 hónap, sírhelye: Rav. u. 3 0919.
HÉDER Géza (1935–2019) nemzetőr parancsnok helyettes, fegyverek elrejtésének vádjával a katonai bíróság 1957. február 12-én kötél általi halálra, majd életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte, 6 év és 2 hónap után általános amnesztiával szabadult. Sírhely: Wr u. 1 47 01
FARKAS Zoltán (1913–1995) a pomázi Nemzeti Bizottság elnökének letöltött börtönbüntetése – „népi demokratikus államrend elleni cselekmények” miatt l év. Sírhelye: Wr. u. 2 20 05
BENCZE Dezső (szül.: 1898) a pomázi Nemzeti Bizottság tagja – letöltött börtönbüntetése: 18 hónap. Sírhelye: Szentendrén található
KACSOVSZKY Andor (1900–1990) a Pomázi Nemzeti Bizottság tagja. Letöltött börtönbüntetése 2 év 6 hónap. Sírhelye: Rav. u. 3 06 20
CSERBAKŐY Endre (1931–1987) Széna téri felkelő, Letöltött börtönbüntetése 15 év. Sírhelye: Wr. u. 1 05 01
BÁNÓCZY FÜLÖP János harci cselekmények áldozata. Sírhelye: Rav. u. 1 09 19
MÉSZÁROS GYÖRGY – a budapesti harcok áldozata. Sírhelye: Wr. u. 3 01 12
Nem a pomázi temetőben nyugszanak:
BÓNA ZSIGMOND – nemzetőrparancsnok, a nemzet mártírja. Végső nyughelye a jászberényi temető családi kriptája.
CZIMER Tibor – Széna téri harcos, a Bányász brigád parancsnokhelyettese, nyughelye a Rákoskeresztúri temető, 301-es parcella
BALOGH GYULA – szóróparcella
A megvalósításhoz hozzájárult: Bolyki István, Seres János, Könczöl Eszter és Reményi Erzsébet
További emlékpontok:
1. EMLÉKPONT – POSTAHIVATAL RÉGI ÉPÜLETE – Plébánia u. 1.
2. EMLÉKPONT – REFORMÁTUS PARÓKIA – Hősök tere 1.
3. EMLÉKPONT – TANÁCSHÁZA (ma Városháza) – Kossuth Lajos utca 23-25.
4. EMLÉKPONT – PIACTÉR – Szabadság tér 2.
5. EMLÉKPONT – KATONAI BÁZIS A MAJDÁNPOLÁN – Eligazító táblák szerint.
6. EMLÉKPONT – ELLENŐRZÉSI PONTOK – Beniczky utca 76.
8. EMLÉKPONT – IGAZGATÓI LAKÁS – Iskola utca 2.
9. EMLÉKPONT – KATONA SÁNDOR EMLÉKTÁBLA – Katona Sándor utca 4.
10. EMLÉKPONT – ’56-OS VÁROSI EMLÉKMŰ
Vélemény, hozzászólás?