Pomázi Cseresznye a pomáziak és a turisták kiskátéja

Civilhelyzet Pomázon (egy lakossági fórum margójára)

Lakossági fórumot hirdetett a Közösen a Városunkért Egyesület 2019. március 29-én. A fórum aktualitását a felvetett témák megoldatlansága a lakosok véleményének meg nem hallgatása adta. A szervezés első problémája, hogy Pomáz város,- noha több, mint tizennyolc ezren laknak itt- nem rendelkezik civilek által is szabadon igénybe vehető olyan ingatlannal, vagy teremmel, ami megfelelő lenne egy ilyen rendezvényhez. Választásunk egy rendezvényszervezést is vállaló vállalkozásra esett, ahol korábban is voltak hasonló összejövetelek. Legutóbb az útállapotokkal, útépítéssekkel kapcsolatos utcafórumot rendeztek itt. Két héttel az esemény tervezett időpontja előtt megtörtént az egyeztetés, a felek megállapodtak a bérleti díjban, a tervezett időtartamban, és a helybeni fogyasztást illetően. Az első szórólapok kiszórása után a helyzet némileg változott, a tulajdonos visszamondta a terem bérelhetőségét, egzisztenciális félelemből mégsem ad lehetőséget a Közösen a Városunkért Egyesületnek a fórum megrendezésére! Máig is azt gondolom, hogy felsőbb helyről, pontosabban a városvezetéstől bírták rá a szerződés felmondására.

Lázas helyszínkeresés vette kezdetét, ötleteket, lehetőségeket megvizsgálva végül is a kissé kényelmetlen, kora tavaszi hideggel kecsegtető, szabadtéri megrendezésre esett a választás. A Bihari utcában, a HÉV átjáró szolgalmi útján, a Szavaker kft. területéhez tartozó üzletsor előtt volt lehetőségünk és tulajdonosi engedélyünk lebonyolítani a rendezvényt. A helyszínért ezúton is köszönet illeti a Szavaker kft-t.

Négy igen fontos kérdésben kértük a környék lakosainak véleményét. A Dera-patak rendezése, a tervezett kerékpárút felmerült kérdései, a gyakran kiömlő szennyvíz problémája és az amúgy csendes környék élhetőségét negatívan befolyásoló, megnövekedett gépjármű forgalom alkotta a fórum gerincét. Mindemellett természetesen a környék lakosainak egyéb problémáival is foglalkoztunk. Sajnáljuk, hogy Pomáz Város jelenlegi Önkormányzatának és vezetőjének nem fontos a lakosság véleménye és mindent megtesz, hogy ellehetetlenítse a lakosság vélemény nyilvánítását.

Itt volt lehetőség először hivatalosan bejelenteni egyesületünk által támogatott független polgármester jelölt, Leidinger Istvánt indulását, meghallgatni az ő véleményét, megoldási javaslatát a területet érintő kérdésekben. Elmondta, hogy annak idején jelentős részt vállalt Pomáz várossá nyilvánításában, és sajnálta, hogy a városunk jelenlegi állapotában ezeknek a kritériumoknak valószínűleg nem felelne meg!

(Folytatása következik: Elhangzott lakossági vélemények, gondok, megoldási javaslatok.)


Bejegyzés dátuma:

Hozzászólások

2 hozzászólás a(z) “Civilhelyzet Pomázon (egy lakossági fórum margójára)” bejegyzéshez

  1. Matus Laszló avatar
    Matus Laszló

    Várjuk /nánk/ a folytatást!

    1. Nagy István avatar
      Nagy István

      Megy!

Hozzászólás a(z) Matus Laszló bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük