Pomázi Cseresznye a pomáziak és a turisták kiskátéja

Elsőbbséget a hivatalnak?

„Személy szerint a legboldogabb lennék, ha azt az elsőbbségadás táblát elvennék onnan.” Ezzel a jegyzőtől származó idézettel kezdtem a tegnapi képviselő-testületi ülésen az egyik hozzászólásomat  a rendőrségi beszámolóhoz. És ezzel be is fejeztem a hozzászólásomat, ugyanis a polgármester ügyrendre hivatkozva megvonta tőlem a szót – bizonyítva ezzel, hogy ragaszkodik a számára is kiváltságokat biztosító közlekedési rendhez. S egyben azt, hogy a pomáziak felett állónak érzi magát.

Az idézet egyébként az április 18-i testületi ülésen hangzott el a jegyző szájából. Akkor jelentette  ki, amikor kértem, hogy távolíttassa el a közlekedési táblát.

Az ügyről már írtam a Pomázi Cseresznyében. Előzménye, hogy a januári testületi ülésen szóvá tettem: ne kelljen elsőbbséget adniuk a gyűjtőút funkcióját betöltő Luppa Vidor utcán közlekedőknek a Lámpa utca felől érkezők – s ezzel egyben gyakorlatilag a hivatali parkoló felől kihajtók – számára.

Ekkor a jegyző asszony rendőrségi előírásra hivatkozott.

Ezt követően a szentendrei rendőrkapitánysághoz fordultam a kérdésemmel, lenne-e kifogásuk a tábla levétele ellen.

Válaszában Gulyás Anita rendőralezredes azt írta, hogy a közlekedési rend kialakítása a közút kezelőjének a hatásköre. Vagyis ebben az esetben a jegyzőé, teszem hozzá én. Amúgy pedig – és most ismét idézet következik, ezúttal Gulyás Anita leveléből – „Az Ön által írt forgalmi renddel egyetértek, a mi meglátásunk szerint is indokolatlan, hogy a Luppa Vidor utca alárendelt út legyen a Lámpa utcával szemben.

A levelet az említett testületi ülésre behoztam és átadtam polgármesternek. Ekkor hangzott el a jegyzőtől, hogy ő lenne a legboldogabb, ha az elsőbbségadás táblát levetethetné onnan – ám nem teheti. És itt megint csak a rendőrségre hivatkozott.

A mostani testületi ülésen tehát szerettem volna megkérni a beszámolóját tartó rendőrségi vezetőt, hogy szóban is erősítse meg: a közlekedési tábla eltávolítása ellen a rendőrségnek nincs kifogása, és ezzel szerezze meg azt a boldogságot a jegyző asszonynak, hogy végre eltávolíttathatja a táblát, ami azt a benyomást kelti a pomáziakban, hogy a hivatal magának önhatalmúlag privilégiumokat vindikál.

Ahogy említettem, a hozzászólásomat nem mondhattam el.


Bejegyzés dátuma:

Kategóriák:

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük