Pomázi Cseresznye a pomáziak és a turisták kiskátéja

Húsvéti ünnepség a Művelődési Házban

Bensőséges ünnepséget szerveztek az Agapé közösség tagjai a szerdai kenyérosztásra rendszeresen járó családoknak. Ehhez az eseményhez csatlakoztunk néhányan, hogy átadjuk a civilek adományaiból készített ajándékcsomagokat a megjelenteknek.

A program  ismerkedéssel kezdődött, egy bolyhos bárány körbe ugrált, és akihez odaért, mondott magáról néhány szót. Sok gyerek jött el, sok a nagycsalád a kenyérosztásra járók között. Különböző sorsok villantak fel, volt, aki őszintén elmondta, hogy nehéz helyzetbe került, szüksége van a szerdánként kapott kenyérre. Volt, aki inkább az örömeiről számolt be szívesebben, több gyerekéről, vagy a sok unokájáról. Többen azt is elmondták, hogy a kenyéren kívül nagyon fontosnak tartják a közösséghez tartozást, ezért örömmel jöttek el a meghívásunkra.

A bemutatkozás után Hardi Péter mondott egy nagyon szép és átgondolt húsvéti beszédet. Tudta, hogy főleg asszonyokhoz, anyákhoz fog szólni. Máriáról mesélt, aki feltehetőleg özvegy volt már, és egyetlen fiát, idős korának támaszát veszítette el. Ebben a kilátástalan élethelyzetben, gyászolva ment vasárnap reggel a sírhoz. És csodát tapasztalt. A sír üres volt, és angyalok jelentették neki, hogy a fia feltámadott.

Ezzel a történettel akart erőt adni a nehéz sorsú anyáknak, bízva abban, hogy az Ő sorsuk is jobbra fordulhat. És senkinek sem súlyosabb a keresztje annál, mint amit el tud viselni.

Utána megnéztünk egy gyerekeknek készült filmet a húsvétról. Végül kiosztottuk az ajándékokat a sok gyereknek, és a felnőtteknek is, majd jó hangulatban beszélgettünk egymással.   


Bejegyzés dátuma:

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük