Pomázi Cseresznye a pomáziak és a turisták kiskátéja

Kerékpárúton a Duna mentén – avagy mikor jutunk ki végre Pomázról a Dunáig?

Mivel tegnap nagy volt a hőség, 10 óra körül úgy gondoltam, hogy kell egy kis dunai szellő és biciklire „pattantam”.

Mivel Pomázról nincs biciklis „kiút” – pedig már régóta ígéri a polgármesterünk -, ezért a főúton, az autók között indul(hat)tam Budakalászra (ez kb. 1,5 km). Az első (nem igazán nagy) meglepetés a Lenfonó HÉV átjáró előtti zebránál ért.

Leszálltam a bicikliről, s át akartam menni gyalog a zebrán, úgy ahogy biciklivel „illik”, de jó hogy nem tettem, mert egy nagy fekete Mercedes, legalább 80 km/ó sebességgel éppen, hogy el nem ütött a zebrán…

A nagy ijedtség után a budakalászi bicikliutakon kitekertem a Duna partra és meg sem álltam a Római partig, mert meg akartam nézni, hogy meg vannak-e még a fák? Még megvannak, de nem tudom meddig? Azért ne legyenek kétségeink, hogy meg fog épülni a Rómain a mobilgát, mert mostanság azt is látom, hogy az utóbbi 10 évben nem igazán építettek semmit a Duna part közeli telkeken, most meg sok helyen szorgoskodnak az építkezők…

….de térjünk vissza a bicikliútra.

Eldöntöttem, hogy ha már ott vagyok a Római parton, végigmegyek a Duna parton egészen Leányfaluig. Aki járt arra az tudja, hogy ez többnyire árnyas fák alatt történhet, ami igen kellemes még a kánikulában is.  Elértem a Lupa-szigeti Duna szakaszt, ahol egy kellemes kiserdőben, szinte a parton vezet a kiváló bicikliút tovább egészen a gátig, ahonnan igen rossz állapotban lévő valamikor „aszfaltozott” úton döcögtem 1 km-t, majd tovább a murvás úton még 500m-t.

Aztán a murva is eltűnt, s a képen látható tábla hívja fel a figyelmet, hogy az „EURO VELO 6”-on haladunk – földúton 600 m-en át ….és aztán még 800 m újabb döcögés a murvás úton, mire kiértem szentendrei bicikliútra, ahonnan már sima volt az út Leányfaluig.

 

Elgondolkoztam közben: EZ IS „EURO VELO 6”? Sajnos IGEN!

 

… és senkit – aki tehetne érte – nem érdekel, hogy alig 3 km úttalan út miatt nem lehet élvezni végig a Duna közelségét, az árnyas fák alatt a kerékpározást?

Ja, kerekezés közben rengeteg német biciklistával is találkoztam

Szerintetek nem lehetne/kellene valamit tenni ebben az ügyben, mivel most is több 100 km bicikliút épül, ahogy a linken látható: http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/nagyon_sok_penzt_ad_a_kormany_bicikliutakra.643097.html

… és NÁLUNK SEMMI NEM MOZDUL(!), mert nincs közte sem a 3 km-es szakasz, sem a Pomáz-Szentendre, sem a Pomáz-Csobánka összekötő kerékpárút, pedig nagyon sokan kerekeznek  – a nagy veszéllyel „dacolva” – nap, mint nap Dobogókő irányában is!


Bejegyzés dátuma:

Kategóriák:

Hozzászólások

Egy hozzászólás a(z) “Kerékpárúton a Duna mentén – avagy mikor jutunk ki végre Pomázról a Dunáig?” bejegyzéshez

  1. Adam avatar
    Adam

    Én csak azon csodálkozom, hogy ilyen körülmények mellett nem történik több baleset…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük