Pomázi Cseresznye a pomáziak és a turisták kiskátéja

Marschalkó villa 4 éve, és ma

Négy évvel ezelőtt
Így néz ki ma is.

 

 

 

 

 

 

 

 

Négy éve, képviselői munkámra készülve írtam a szégyenletesen elhanyagolt műemlék épületről, a Marschalkó villáról. Azt írtam, jó lenne megmenteni, hasznosítani ezt a tágas villát. Ilyen hosszú távra szóló, értelmes célokért szeretnék dolgozni.

Sajnos, nem sikerült több odafigyelést irányítani a házra. A villa még romosabb, még elhanyagoltabb mint akkor volt.

Múlt télen egy teherautónyi ablak, ajtó volt gondosan nylonnal betakarva a kertben. Megörültem neki, mégis elkezdődik valami felújítás. Tévedtem. A jegyző megmosolyogta a naivitásomat, és közölte, hogy a házban lakók téli tüzelője az. Szóhoz sem jutottam a meglepetéstől. A lakkozott, festett fák elégetése kazánban is tilos, súlyosan környezetszennyező. Ezen kívül az épület kéményét is rongálja, mert lerakódik a falára a kátrány. Az idén megint gyűlik a szemét az udvaron, ez lesz a téli tüzelő. Legalább ezeket a családokat kellene támogatni száraz tűzifával, hogy ne rongálják tovább az épületet! Ráadásul a kéményben összegyülemlett kátrány tűzveszélyes is.

A szomszédok pedig arra panaszkodnak, hogy nem győzik venni a patkányirtót. Az elhanyagolt épületből patkánytanya lett. Ezek lassan szétrágnak mindent, nekünk nem marad semmi belőle.

Levelet írtam a jegyzőnek a gondokról, és tájékoztattam a problémákról a körzet képviselőjét is. Polgármester úr levette a kezét az épületről, mert nem kaptunk rá 100 milló Ft pályázati pénzt. Pedig az ablakokat beüvegezni, vagy bedeszkázni nem olyan nagy költség. A rágcsálók rendszeres irtása kötelessége is a ház gazdájának!

Így néz ki kevés műemlék épületeink egyike. Megint elmondható, hogy polgármester úr a város vagyonának nem jó gazdája, hanyagul kezeli értékeinket.


Bejegyzés dátuma:

Hozzászólások

2 hozzászólás a(z) “Marschalkó villa 4 éve, és ma” bejegyzéshez

  1. Nagy István avatar
    Nagy István

    A műemlék állapotának megóvása nem a tulajdonos feladata? Főleg az országos műemléké?
    Hogyan veheti le a kezét a polgármester, ha az oda van törvényileg ragasztva? Vannak százmilliós tervek a rendbehozatalra, de pénz nincs akkor otthagyjuk, “oszt jónapot”? Ez hogyan lehet?
    A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal tud erről az állapotról?

    1. Murányi Borbála avatar
      Murányi Borbála

      Jogos kérdések, a választ nem tudjuk. És azt sem, hogyan lehetne elérni ennek a hanyag kezelésnek a megszüntetését.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük