Pomázi Cseresznye a pomáziak és a turisták kiskátéja

Mire költse az önkormányzat Pomáz pénzét?

A költségvetés tárgyalása előtt a Közösen a Városunkért Egyesület arról tudakolta a pomáziak véleményét, hogy mire költse a város vezetése a fejlesztés céljából rendelkezésre álló közpénzeket. Kértük, hogy állítsák fontossági sorrendbe felvetéseinket, illetve ki-ki tegye hozzá a javaslatát. A kérdőív kitöltését köszönjük, a beérkezett javaslatokat a költségvetés tárgyalása során képviseltük.

Leginkább az utak, járdák, vízelvezetés korszerűsítésére költenék a pomáziak a közpénzeket, de rendkívül fontosnak tartják az állomás környékének a rendbe tételét, nyilvános illemhely létesítését, közkutat az állomásnál, grundot, gördeszkás pályát, átkötő hidat a Kossuth utca és a Szelistye között vagy éppen a Marschalkó-villa rendbetételét – hogy éppen csak néhányat kiragadjak a pomáziak véleményéből – fontossági sorrend nélkül.

A Marschalkó-villa rendbetételére reagálva a polgármester elmondta, hogy az 300 millió forintba kerülne, ezért ne is álmodjanak róla a pomáziak. Természetesen nem arról van szó, hogy mindent félredobva idén ennyi pénzt költsön rá az önkormányzat, de az elvárható volna, hogy a város kiemelt műemlékét – ezek a polgármester szavai – ne hagyjuk összedőlni, és legalább az állagát óvjuk meg addig, ameddig nem írnak ki pályázatot a felújítására. Amúgy pedig a háromszáz millió forintos költséget eltúlzottnak érzékelem, ezért közérdekű információ-szolgáltatás keretében kikértem az állítást megalapozó dokumentumokat.


Bejegyzés dátuma:

Kategóriák:

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük