A múlt héten a temetőreferens felhívását olvastuk a pomázi oldalakon. Segítséget kér az öreg temető fásításához. A munkálatokat két napra, szombatra és vasárnapra tervezte. A régi öreg fákat ki kellett vágni, sok volt rajtuk az elhalt ág. Senki nem akarta veszélyeztetni a síremlékek épségét. Most meg volt az utánpótlás a csemetefák, és a kerítés mellé egy pár tuja.
Már az első nap jelentkeztem, szívesen segítek szebbé tenni a helyet, ahol szüleim, és sok rokonom pihen. Örömmel nyugtáztam, hogy a Közösen a Városunkért Egyesület tagjai is mind így gondolkoztak. Egy emberként álltak az ügy mellé, mindenféle agitálás nélkül. Jöttek, mert úgy érezték, most félre kell tenni minden egyebet, ez nem tűr halasztást.
Végül is a szombati napon az egyesületből hat ember munkára jelentkezett. Azt hiszem, Lampert úr egy kicsit megijedt, több embert várt a városból. A megjelent csapatból ráadásul két nő! No de nem számolt velünk, mi olyanok vagyunk, hogy nem hátra állunk ha munkáról van szó! Pár szavas eligazítás után, mindenki ment és végezte a feladatot.
Tud ez a csapat dolgozni, ha kell! Végül is tízen voltunk, hiszen a referenssel együtt négyen voltak. Ráhúztunk, s a déli órákra elvégeztük a két napra tervezett feladatot.
A referens örömmel vallotta be, nem gondolta volna, hogy ilyen dolgos csapatot kap!
Végezetül, hagy említsem meg azt a hat embert, akik ilyen derekasan dolgoztak:
László Attila és neje Ilonka, Soltész András, Ország István, Waldmann Zoltán és jómagam…..
Vélemény, hozzászólás?