Városunk és környéke évezredek óta lakott terület volt. Az idők és népek forgatagában éltek itt hunok, rómaiak, kelták és illírek is. Az ő történetüket tekintjük most röviden át. Illetve a középkori Pomáz képét, amikor egységes település még nem létezett, hanem több, különálló falu állt a mai városunk helyén.
Az emberi élet kezdetei Pomáz és környékén
Pomáz és környéke sok ezer éve lakott terület, ezt bizonyítja a város és környékén talált gazdag régészeti leletanyag. Mintegy 50.000 évesek az emberi élet legkorábbi nyomai a településen. A település határában lévő kis-kevélyi barlangból kerültek elő az akkor itt lakó emberek nyomai. A Kő-hegyen bronz- és rézkori leleteket tártak fel Sashegyi Sándor helyi kutató Gallus Sándorral végzett ásatásai nyomán. Egy bronzkori földvár is található a Kő-hegy fennsíkján. Meg kell említeni, hogy ebben az időben a Duna még a Kő-hegy lábánál folyt.
A rézkorban a badeni kultúra népe lakta a területet. Zsugorított temetkezés volt rájuk jellemző. Ehhez a kultúrához tartozott az a kb. 4000 éves kocsi lelet is, amely a szomszédos település, Budakalász temetőjéből került elő. Ez a valószínűleg kultikus célokra szolgáló agyagszekér Európa legrégebbinek tartott kocsi ábrázolása és Magyarország legismertebb régészeti leletei közé tartozik.
A földművelésre és állattartásra utaló nyomokat már az i.e. 3500-3000 körüli évekből találhatunk a településen. A bronzkorban sokasodott a népesség, jobb eszközeik voltak már a földművelésre, állattartásra és a fémművesség is megjelent a környéken. A késői bronzkornak, a hallstatti kultúrának, gazdag lelőhelyei vannak ugyancsak a Kő-hegyen. Az ásatások eredményei igazolták, hogy az i.e. 8-7. században Pomáz és környéke sűrűn lakott vidék volt, amelynek lakói fejlett kultúrával rendelkeztek. A kor végén a környék mégis nagymértékben elnéptelenedett, a lakott településeket szinte egyszerre elhagyták.
A népvándorlás korában több nép is megfordult itt. Az i.e. 6. században keletről jött szkíták népesítették be a vidéket. Ezt követően több nép is megfordult a környéken, például kelták, illírek.
A terület nagyobb arányú átformálása az i.e. 1. század végén kezdődött, amikor Pomáz és környéke is a Római Birodalom fennhatósága alá került. A város nevére – Pomáz – is több kutató szerint a római hódoltság ad magyarázatot. Az elmélet szerint az elnevezés a Pomesia szóból ered, ami alma telepet jelent. A helyiek fő foglalkozása ekkor a kisparcellás földművelés volt. Illetve Pomázon is megjelent a római földművelés jellemző gazdasági formája, a villagazdaság. Ezek közül a legnagyobb a Lugi dűlőben lévő villa rustica volt.
A honfoglalás után a Kurszán-Kartal nemzetség birtokolta a területet. Kurszán a kündü címet viselve irányította a magyarok honfoglaláskori harcait. 904-ben bekövetkezett halála után leszármazottainak, a Kartal nemzetségnek, Pomázon voltak birtokai. Erre utal Anonymus a krónikájában és 13. századból származó oklevelek is ezt bizonyítják. A Kartal nemzetség emlékét ma is őrzi Pomáz Kartália nevű településrésze. Ebből a nemzettségből származott a később a város életében főszerepet betöltő Cikó (Cykó, Csikó) család, valamint a Csoda és az Etele családok. A Kis- és a Nagy-Csikóvár hegycsúcsok őrzik a nevüket.
Pomáz jelenlegi területén létező települések a középkorban
Az Árpád-kor kezdetétől a késő középkorig öt különálló település volt Pomáz mai területén. Ezeket oklevelekből ismerjük, illetve hármat régészeti feltárások is igazoltak. Az egyik falu Aszófő, Pomáz mai határától nyugatra feküdt, határa egészen a visegrádi vár területéig elnyúlt. Valószínűleg a város Lugi-dűlő részében található Árpád-kori régészeti lelőhely azonosítható Aszófővel.
A második település Dersülés, amely rövid ideig létezett, és a nevét adó Ders birtoklásának megszűnésével tűnt el. A harmadik falu Kovácsi-Nagykovácsi a 11-12. században keletkezett. A király szolgálatában álló kovácsok laktak itt. Az Árpád-kor végén elnéptelenedett.
A negyedik település már a 14. század elején tűnt fel, Orosz néven. Valószínűleg a mai Pomáz-Budakalász határon feküdt. Az ötödik falu Szencse, amely a török hódoltság idején pusztult el. Egy 1295-ben keletkezett oklevél szerint Tiburc fia, Tamás átengedett a budai káptalannak Szencse faluban egy nemesi telket és egy szőlőt. Ma Szencsó néven él még az egykori falu emléke, annak régi helyén. A legújabb korban a Luppa-Mandics major állt itt. A tatárjárás idején a mongolok felégették az itt lévő településeket.
Források:
Belitzky J. & Sashegyi S.: Pomáz
Demeter J.: Szemelvények Pomáz község múltjából
Tóth F.: Pomáz történetének forrásai