Forrás: Pomáz a Pilis kapuja 1998 lsz.
Czimer Mihály fotóival
Évezredeken át csak a természeti erők, majd a történelem hol csendes, hol viharos századai formálták a Pilist. így vált mára az ország egyik legszebb és látnivalókban leggazdagabb tájegységévé, kedvelt turisztikai központtá.
Kultúrák és legendák születtek, majd tűntek el, népek és népcsoportok váltották egymást, és hagyták itt árulkodó nyomaikat.
Számos lelet, romterületek, fennmaradt elnevezések bizonyítják, hogy már a régi rómaiak is felfedezték a táj szépségeit, és, hogy a középkor emberei sem maradtak érintetlenek a Pilis varázsától.
Az első „turisták” a romantika századában jelentek meg, és lelkesedve gyönyörködtek a szelíd, érintetlen tájban. Még Petőfi is megmászta „az iszonyúan magas Kő-hegyet”.
Az igazi turizmus a századforduló idején indult meg. A gyorsan fejlődő fővárosi polgárság hamar felfedezte, és birtokba vette a forrásokkal, patakokkal, barlangokkal, és történelmi emlékekkel teli pilisi tájat. 1888-ban már Helyiérdekű vasúttal is eljuthattak Pomázra az erdők, hegyek-völgyek szerelmesei. Ekkortájt született a „HÉV-vel a szabadba” szlogen, és lett Pomáz a Pilisbe irányuló turizmus kiinduló pontja, a „Pilis kapuja”.
Azóta persze sok minden változott, de a táj megőrizte eredeti szépségét, romantikáját.
Ezt a csodát kínáljuk most fel Önöknek, ismeretlenül is szívesen várt vendégeinknek. –
Jöjjenek, élvezzék a táj varázslatos szépségét, pihenjenek, gyűjtsenek élményeket és erőt a mindennapokhoz.
Földrajzi elhelyezkedés
Pomáz, a 49 km2 területű város a Pilis és a Visegrádi hegység között, a Dera patak völgyében fekszik, gazdag történelmi és természeti környezetben. A völgy egy nagyméretű ÉNY-DK-i irányú törésvonal, (Pomáz-Kétbükkfa-nyereg-Esztergomi) ÉK-re a Dunazug hegység vulkanikus eredetű hegyei találhatók, anyaguk főként andezit, DNY-ra üledékes kőzeteket alkotnak hegyeket, (Majdán pola, Kevélyek, Oszoly) anyaguk jellemzően dachsteini mészkő. Színezi az összképet a messeliai mészkőlerakódás, sok jó megtartású kövülettel, főként fésűs kagylókkal. A Pannontenger idejéből valók a Kőhegy alatti Susnyár-völgyben a régi tengeri homokba vágódó patakmederből található fosszilis kagylók és csigák. Mind a Nagy-Csikóvár, mind a Kőhegy érdekessége a rajtuk kialakult tó. A Nagy- Csikóvár régi kaldera-árkában két, a Kőhegyen pedig a valahai kráter területén egy tó található.
Éghajlat – növényvilág
A Dera patak menti kisváros, Nyugaton és Északon a Duna-lpoly Nemzeti Parkkal határos. A középhegység csapadékosabb és a délkelet felől száraz alföldi átmeneti klíma hatásának köszönhetően flórája igen változatos. A déli lejtők szubmediterrán és a felsőváros kontinentális klímája szembetűnő. Sokszor előfordul az őszi, tavaszi időszakban, hogy míg Tiszolczy-telepet köd borítja, Kisvácott hétágra süt a nap, vagy nyári estén a városon végig sétálva a Beniczky utca végén hirtelen 5–6 °C fokkal hűvösebb van.
A szubmediterrán és a kontinentális klímahatárok átfedési övezetében számos növényfaj és növénytársulás itt éri el elterjedésének határát. Ez az átmeneti jelleg magyarázata a környék botanikai gazdaságának. Az előnyös mikroklímát kihasználva hires a gyümölcstermesztéséről Pomáz (cseresznye, kajszibarack, őszibarack alma stb.). A Csikóvár lejtőin szórványosan előfordul a feltehetően rómaiak által telepített szelíd- gesztenye (Kostea satiba). A közeli erdőkben nem ritka a magyar tölgy (Qercus farnetto) és a szintén mediterrán származású molyhos tölgy (Qercus pubescens). A botanikusok a Kárpátmedencei őshonosságát a Pomáz határában előforduló vaddióval vélik bizonyítottnak (Junglas regia var. germani- ca). Hajdan egybefüggő állománya élt Szentendre és Pomáz határán a Szentendrei rózsának (Rose santiandreae). Pomáz környékét a botanikusok mek- kájának is szokás nevezni az itt található védett növények sokasága miatt. A mikroklímák egymástól jól elkülöníthető mozaikjai ritka növénytársulásai, számos Európában máshol már kiveszett növényt rejtenek, köztük számos „vöröskönyvest” pl.: magyar vadkörte (Pirus magyarica), gyapjas gyűszűvirág (Digitalis latanata) szentendrei rózsa (Rosa santi-andreae), vetővirág (Stern- beria colchiciflora) stb. A környék társulástani szempontból is kuriózumnak számít. Megtalálható a környéken az Ár- valányhajas lösz pusztagyep, dolomit sziklagyep, karszt bokorerdő, andezit sasbérc, andezit sziklagyep és láprét. Pomáz környéke bővelkedik botanikai ritkaságokban. Helyenként még gyakori a Bíboros kosbor (Orchis purpurea), Agár kolostor (O. mario), Sápadt kosbor (O. pallens), Füles kosbor (O. mascula), bodzaszagú ujjaskosbor (Dactilorchisa sambucina) stb.
Lakosság
Pomáz ötnemzetiségű település. Erre utal címerében a cseresznyefa öt ága. Magyarok, szerbek, németek, szlovákok és cigányok élnek itt – három felekezet hívei évszázadok óta békében egymás mellett, őrizve kultúrájukat, identitásukat.
Az ember ezen a tájon mintegy 50 ezer éve települt meg. A legkorábbi ismert emlék a Kiskevélyi mackóbarlangban talált állati eredetű, pontosabban a barlangi medve fogából hasított szerszámlelet. A tájképi elemként is jelentős Nagy-Csikóvár és Kőhegy is fontos emlékeit őrzi az ember megtelepedésének. A Kőhegyen a késő bronzkor-korai vaskor (az ún. la-Téne műveltségi kör) idején jelentős település, fellegvár volt, amely a környék lakosainak „önvédelmi körlete” lehetett. A bronzkorban jelentős telepek alakultak ki, gyakorlatilag a jelenlegi belterületet szinte teljesen lefedve.
A római korból a szelíd lankákkal, nem túl meredek hegyekkel és síksággal vegyes tájon egységes település nem ismert, (bár lehet, hogy csak nem találták még meg) szétszórt „villa rustica-k” igazolják a római birodalom jelenlétét.
A Bartkó-ház kertjében az elmúlt évtizedekben jelentős római temető pusztult el, amelynek egyik kő-szarkofágja jelenleg a Városháza előtti parkban látható. Logikus a következtetés: ahol temető van, ott település is lehetett.
A IV. század végétől szarmata, jazig törzsek, majd a század utolsó éveiben a hunok érkeztek a Kárpát-medencébe, így vidékünkre is. A Lugi-dülői villa rustica apsisos helyiségében hun eredetű tárgyakat találtak. A hun birodalom felbomlása után (453) különböző germán törzsek (longobárdok, gepidák) jelentek meg és éltek a hun birodalom romjain. Pomázon a Zdravják és a Váckert területen végzett ásatásoknál kerültek elő longobárd kerámia töredékek.
A honfoglaló magyarok a Pomázhoz közeli megyeri réven (Békásmegyer) keltek át a Dunán.
A honfoglaló magyarok egyik nemzetsége volt a Kurszán nemzetség. Utódai Kartal néven Pomázon is birtokoltak földet. Emléküket a máig fennmaradt Kartal-dülő vagy Kartalia őrzi.
Pomázt név szerint először 1138-ban említi oklevél (Pomac), amikor is a király a dömösi apátságot megerősítette birtokában. Már itt is szó esik szőlőtermelésről.
A jelenlegi Pomáz területén több középkori faluról tudunk. Topográfiailag azonosítható a középkori nevén Alsó- és Felsökovácsi (ma Kis- és Nagykovácsi), és Szente (Pilisszente, Szentemajor, majd Luppa- és Mandics major, később Petőfi, ill. Óbuda Tsz. telep).
A község életét megtöri a mindent elpusztító török hódítás. A népesség fogy, majd a falu teljesen elnéptelenedik.
A törölt időkből egy név maradt emlékül: a Tavan-dűlő az azonos nevű pasa birtoka volt.
A török kiűzése során Szentendre és Pomáz határában 1684. július 8–10. között Lotharingiai Károly átkelt a Dunán és megütközött a törökkel, akik otthagyták állásaikat és visszavonultak.
1690-ben a török hódoltság utáni első összeíráskor Pomázt már ismét lakott helyként vették számításba.
A falu lassan újraéledt, visszaszállingóztak a régi családok: meghatottan olvashatjuk egy korabeli összeírásban: ,,örökös régiknek maradéki, kiknek elei az török időkben is itt laktak”, azaz 26 család tagjai jobbágycsaládként visszajöttek Pomázra.
1690-ben Csernovics Arzén pátriárka vezetésével szerbek érkezetek vidékünkre és telepedtek meg itt (Szentendre, Pomáz, Budakalász, Csobánka). A hagyomány szerint első templomuk a jelenlegi Piac téren épült fából, mely később leégett.
(1720-60) Időközben a Felvidékről szlovák, Dél-Németországból német lakosság érkezett. Pomáz eleinte Pilisborosjenő (akkori nevén Weindorf) filiáléja, 1770-ben felépül a katolikus templom, 1771-ben a plébánia, ekkortól önálló egyházközség.
1180 szerb, 760 német, 560 szlovák, 360 magyar, 130 zsidó lakta a falut. A középkor kövei néhány falmaradvány kivételével beépültek a barokk és klasszicista Pomázba. Az a néhány fal pedig 1945-ben pusztult el.
A XVIII. században elkészül a Wattay-Teleki kastély barokk épülete. Teleki József, a reformkori tudós itt írta történelmi munkáit.
1719-ben felépül a szerb templom, majd 1814-ben a református templom.
A falu nő, fejlődik. Megjelennek a kisnemesség épületei: a Fáy-kúria, a Mares-Koroka-Szentpéteri kúria, a Matyók (ma Vasvári Pál) utca gyönyörű klasszicista-romantikus épületei.
Külön említésre méltó a Luppa ház (Luppa Vidor u. 1.), amelynek kosáríves barokk árkádja 1976-ban tudatos rombolás áldozata lett.
Kialakulnak a németek, illetve a szerbek által lakott területek, minden nemzetiség külön iskolát tart fenn.
A századforduló a helyi polgárság megerősödésének időszaka. Műkedvelő színjátszás, dalárda, egyesületek, iparos olvasókör, ingyenes népkönyvtár létesüléséről tudunk.
Pomáz járási székhely lett, szövőgyár és számos kisüzem épült, a fővárosi polgárság felfedezi a pilisi tájat. Fellendül a pilisi turizmus, a turisták és a helyi lakosság vendéglőket tart életben. A „HÉV-vel a szabadba” nem marad üres jelszó, Pomáz környékének természeti szépségei ezreket vonzanak egy-egy hétvégén.
Ebbe a szerves fejlődésbe robban bele a két világháború, a háborúkat lezáró békediktátum és ez szétzilálta a kialakuló nemzetiségi struktúrát.
Az eredmény: becsületes szerb gazdák elüldözése, a helyi németség nagy részének kitelepítése, a zsidó közösség szétzilálása, elpusztítása.
A háború utáni időkben Pomáz csak szerény fejlődést mutat – inkább a mennyiségi, népességbeli növekedés volt a jellemző –, a település alvó-városként élte napjait.
Igazi fejlődés csak a rendszerváltás után történt, a tanácsi rendszer felváltó önkormányzatiság hatalmas lendületet adott a talapülésnek a több évtizedes elmaradás felszámolásához.
A ma 18 700 lakosú város vonzerejét jelzi, hogy lélekszáma évente mintegy 3–400 fővel gyarapodik. A felpezsdülő társadalmi élet jeleként Pomázon jelentős számú civil szervezet működik. Három iskola, hat óvoda, bölcsőde, térségi szerepet ellátó zeneiskola, Művelődési Ház, Tájház, valamint sportegyletek szolgálják a település művelődési, kulturális igényeit. Testvérvárosi kapcsolatban vagyunk a németországi Oberhausen- Rheinhausen-nel – környékén él ma a kitelepített németajkú pomáziak nagy része – és a lengyel Krzywin várossal.
Dinamikus fejlődésének elismeréseként Pomáz 2000-ben városi rangra emelkedett.