Pomázi Cseresznye a pomáziak és a turisták kiskátéja

Adatigényléseim eddigi krónikája a Dera-patak rekonstrukciójáról

Továbbra is szeretném megtudni, mi indokolná csaknem háromszáz fa kivágását a Dera-patak mentén.  Az információt már az idei január 23-i testületi ülés óta kérem, ám mind ez idáig hiába. Ebben a dokumentum-gyűjteményben az adatok kikérésének krónikája olvasható, amit fejlemény esetén folyamatosan bővítek.


11. Újabb adatkérésem a jegyzőhöz 2019. május 3-án

Mivel a dokumentumokat nem kaptam meg a jegyzőtől a törvényben előírt 15 napos határidőn belül, ismét levelet írtam neki:

„Tisztelt Jegyző Asszony!

A Dera-patak rekonstrukciójával kapcsolatos terv megismerésekor jutott tudomásomra, hogy
„A Dera-patak fenntartási munkálatai során tervezett – mederbe nőtt veszélyes fák, növényzet eltávolítása, elfajult meder helyreállítása, iszaptalanítása, töltések, burkolatok helyreállítása – feladatok nem hatósági engedély köteles tevékenységek.”
Tudomásom szerint egyetlen közterületen lévő fa sem vágható ki hatósági engedély nélkül. Kérem tehát írja meg, milyen jogszabályra hivatkozva nem kell engedély a fák eltávolításához.
Tájékoztatom, hogy a tervező építőmérnökkel felvettem a kapcsolatot. Érdeklődésemre, hogy közérdekű adatkérés keretében megküldheti-e Ön számomra a terveket, azt válaszolta, hogy igen, nincs kifogása ellene. Kérem tehát, hogy a patak rekonstrukciójával kapcsolatos tervet, valamint valamennyi hozzá kapcsolódó dokumentumot számomra közérdekű információként megküldeni szíveskedjék.
Pomáz, 2019. május 3.
Üdvözlettel:
Hardi Péter
képviselő”

 


10. Felhívtam a tervezőt

Mivel továbbra sem láttam, mi indokolta, hogy a terveket szerzői jog védte, felhívtam mérnököt, akinek a nevét a tervekből ismerhettem meg a betekintés során. A mérnök csodálkozott azon, hogy nem kaptam meg a terveket. Ő természetesen nem kérte, hogy ne adhassák ki.


9. Megnéztem a tervet 2019. április 18-én

Április 18-án éltem a betekintési lehetőséggel. Három tervet kaptam meg, valamennyit Havasi Zoltán szentendrei mérnök készítette:
I.  a Dera-patak belterületi szakaszának karbantartási egyszerűsített terve.
II. a Tavasz utcai gyalogos híd felújításának egyszerűsített tervét,
III. a Diófa utcai gyalogos híd felújításának egyszerűsített tervét.
Az első tervben a következő mondatot olvastam: „A Dera-patak fenntartási munkálatai során tervezett – mederbe nőtt veszélyes fák, növényzet eltávolítása, elfajult meder helyreállítása, iszaptalanítása, töltések, burkolatok helyreállítása – feladatok nem hatósági engedély köteles tevékenységek”
Tudomásom szerint ez a kitétel ellenkezik a jogszabállyal, bármely fa kivágása hatósági engedély köteles.
Kérdésemre, hogy mi alapján állapították meg, mely fákat kell kivágni, a jegyző azt válaszolta: ezek további dokumentumokban találhatók. Mivel azonban ezeket nem kértem ki, nem is kaptam. meg. Ezt követően közérdekű információszolgáltatás keretében helyben kikértem valamennyi, a patak rekonstrukciójával kapcsolatos dokumentumot.

8. A jegyző válasza 2019. április 10-én


7. Levelem a jegyzőnek 2019. március 11-én

Tisztelt Jegyző Asszony!

Kérem, hogy közérdekű adatigénylés formájában a válaszlevelében hivatkozott azon terveket küldje meg számomra a Dera-patak rekonstrukciójával kapcsolatban, amelyeket – ahogy írja – „megfelelő végzettséggel rendelkező – szakértő-szakember” készített.

Pomáz, 2019. március 11.

Üdvözlöm:
Hardi Péter
képviselő


6. A jegyző újabb válasza, 2019. március 5.

Tisztelt Hardi Péter képviselő úr !

A képviselő-testület ülésén általánosságban fogalmazva tájékoztattam a képviselőket, hogy szakértő készítette az anyagot. Ezzel a szakmailag megfelelő végzettségre utaltam. A terveket megfelelő végzettséggel rendelkező – szakértő- szakember készítette.
Közérdekű adatigénylésére adott válaszomat változatlanul fenntartom a fentiek okán, így amennyiben ez nem megfelelő, úgy a jogorvoslati tájékoztatás alapján szíveskedjen eljárni.

Üdvözlettel:

Szabóné Dr. Bartholomaei Krisztina
Jegyző
Pomázi Polgármesteri Hivatal
2013 Pomáz, Kossuth Lajos u. 23-25.
Telefonszám: +3626-814-381
Fax: +3626-325-640


5. Válaszom a jegyzőnek, 2019. március 1.

Tisztelt Jegyző Asszony!

Köszönöm a válaszát, amely szerint a pályázat során szakértő tevékenységének igénybevételére nem került sor, nincs ilyen adat.
Ugyanakkor a január 23-i testületi ülésen a pályázattal kapcsolatban Ön azt mondta, hogy „A szakértő elkészítette az anyagot.”
Tisztelt Jegyző Asszony, kérem, hogy közérdekű adatigénylés okán számomra a szakértő által elkészített anyagot szíveskedjék elküldeni.

Pomáz, 2019. március 1.

Üdvözlöm:
Hardi Péter
képviselő


4. Jegyző válasza 2019. február 26.

A válasz röviden:


3. Érdeklődésem 2019. február 14.

Tisztelt Jegyző Asszony!

Érdeklődöm, hogy mikorra számíthatók a Dera-patak rekonstrukciójával kapcsolatos szakértői anyagoknak a megküldésére közérdekű adatigénylés keretében.

Pomáz, 2019. február 14.

Üdvözlöm:
Hardi Péter
képviselő


2. Adatigénylésem 2019. január 25.

Tisztelt Jegyző Asszony!

Kérem, hogy a Dera-patak rekonstrukciójával kapcsolatos szakértői anyagokat számomra közérdekű adatigénylés keretében megküldeni szíveskedjék.

Üdvözlöm:
Hardi Péter
képviselő

  1.  A jegyző a 2019. január 23-i testületi ülésen szakértőre hivatkozik.


Bejegyzés dátuma:

Kategóriák:

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük